Hírek

Minden idők negyedik legmagasabb nyereményével ünnepel a 35 éves Hatoslottó – a hétvégi lottóhúzásokon több mint 4 milliárd forint várja a játékosokat

2023.11.03.

Több mint három hónapja közösen halmozódik Magyarország két kedvenc lottójátéka, az Ötös- és a Hatoslottó. Míg előbbi játékon 13, addig a Hatoslottón 15 hete nem született telitalálatos, így a két játék főnyereménye együtt meghaladja a 4 milliárd forintot.

1988. október 29-én húzták ki a Hatoslottó legelső nyerőszámait. Az idén 35 éves lottójáték történetének negyedik legmagasabb főnyereményével ünnepli születésnapját, ugyanis az elmúlt három és fél hónapban az 582 öttalálatos szelvény mellett egyetlen telitalálatos sem született, így a várható főnyeremény elérte az 1,755 milliárd forintot. A jelenlegi halmozódás ideje alatt többször is előfordult, hogy egymást követő számok kerültek ki nyertesként a sorsológömbből, a legutóbbi húzáson három ilyen számmal: a 42, a 43 és a 44-gyel is találkozhattak a sorsolásokat követő játékosok. Érdekesség, hogy a mostani halmozódás időszaka alatt ezek közül egyik szám sem számított Fortuna kedvencének, nem úgy a 15-ös, ami már hatszor is szerepelt a nyerőszámok között, vagy éppen az 5, 11 és 16-os számok, amiket már ötször húztak ki az elmúlt három és fél hónap alatt.

Panaszra az Ötöslottón sincs ok, ahol már 2,415 milliárd forint várja a szerencséseket. A játékon 13 hete keresi gazdáját a jackpot, és bár ebben az időszakban telitalálatossal nem gazdagodott az Ötöslottó története, négytalálatos szelvénnyel 287 milliomos született, köztük 31-en pedig négymillió forintot is meghaladó nyereményre válthatták négytalálatosukat. Az Ötöslottó 13 hete tartó halmozódásának legnépszerűbb nyerőszáma a 47 volt, ezt négyszer is kisorsolták, azonban a babonával társított 13-as szám még egyszer sem került ki, ahogy a többi közt a 2-es vagy éppen a 21-es szám sem.

Vissza