Hírek

Nemzetközi összefogás a hazánkban fogyatékossággal élőkért

2015.12.03.

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése, a fogyatékosság iránti társadalmi érzékenyítés támogatása, valamint a legjobb nemzetközi és hazai példák egymás közti megosztása érdekében keret-megállapodást írt alá a Szerencsejáték Zrt., a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a Spanyol Vakok Nemzeti Szövetsége (ONCE). A keret-megállapodás a 2015-ben az Országgyűlés által elfogadott Országos Fogyatékosságügyi Program szakmai céljaival összhangban került elfogadásra.

A december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján aláírt megállapodás kivételes jelentősége, hogy az európai gyakorlattal és a hazai elvárásokkal összhangban hosszú távon is együttműködési keretet biztosít a vállalati és a civil szféra képviselőinek egy kiemelkedő társadalmi programban. A Szerencsejáték Zrt. által kezdeményezett egyezmény megkötésével az aláírók a hazánkban élő közel egy millió fogyatékossággal élő személy társadalmi integrációjának erősítése, és a fogyatékosság ügye iránti tudatosság növelése mellett kötelezték el magukat.

A kezdeményezést, és a megállapodást az aláíráson részt vevő Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár is üdvözölte.

12 éve működő sikeres példa

Mind nemzeti lottótársaságként, mind felelős munkáltatóként különösképp fontosnak tartjuk, hogy részt vállaljunk a hazai társadalom problémáinak megoldásában.” – tette hozzá Dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója. – „Ezért is hoztuk létre és üzemeltetjük 12 éve karitatív célú sorsjegy értékesítési hálózatunkat, amely 180, értékesítőként dolgozó megváltozott munkaképességű munkatársnak kínál 70 település több mint 130 értékesítő helyén biztos megélhetést.”

A hálózat létrehozását a Szerencsejáték Zrt. mindig is olyan társadalmi célú küldetésnek tekintette, ami példát mutathat más vállalatok számára a megváltozott munkaképességű munkavállalók nyílt piaci foglalkoztatása kereteinek szakszerű kialakításában és a sikeres munkahely-megtartó programok elindításában. A most megkötött megállapodás is az a célt szolgálja, hogy a három aláíró szervezet tapasztalataira építve más hazai vállalatoknak is támogatást nyújtson, annak érdekében, hogy sikeresen alkalmazzanak fogyatékossággal élő személyeket.

Adaptálják a jó gyakorlatokat

A fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedését minél inkább támogató érzékenyítés, a fogyatékosság ügye iránti tudatosság növelésének ügye is fontos része a most megkötött megállapodásnak. Ennek érdekében a Szerencsejáték Zrt. és a FESZT közösen kívánja adaptálni Magyarországon az ONCE több mint 30 éve működő iskolai érzékenyítő programját, melynek célja, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban találkozzanak a fogyatékosság kérdéskörével és természetes legyen számukra a sokszínűség illetve a segítségnyújtás.

Közös sorsjegy és tudatosságnövelés

A megállapodás fontos pillére a Szerencsejáték Zrt. és a FESZT szándéka, hogy legkorábban 2017-től egy olyan közös sorsjegyet hozzanak létre, amelyen a fogyatékossággal kapcsolatos pozitív üzenetek szerepelnének, hogy ezzel is érzékenyítsék a társadalom tagjait a fogyatékossággal élők iránt.

A megállapodás része az is, hogy a felek elkötelezik magukat az egyetemes tervezés megismertetése és alkalmazása mellett. Az egyetemes tervezés lényege, hogy a tervezés során olyan termékek, szolgáltatások jönnek létre, amelyek a lehető legtöbb ember számára használhatók, korra, képességekre és életállapotra való tekintet nélkül. A megállapodás keretében a FESZT felméri a Szerencsejáték Zrt. egy irodaházát és lottózóját, hogy azok mennyire felelnek meg az egyetemes tervezés elveinek.

A Szerencsejáték Zrt. emellett megerősítette elkötelezettségét az önkéntesség és az esélyegyenlőség mellett. A munkavállalói körében egyre népszerűbb "Adj bele!" programsorozat támogatása mellett továbbra is ösztönzi az önkéntes tevékenységet, emellett vállalja, hogy - egy érzékenyítő tréning sorozat keretében - a következő 3 évben minden lottózói munkatársát felkészíti valamennyi fogyatékossági csoport jellemzőire, kommunikációs normáira.

Vissza