Labdarúgás, vb, döntő, 2018.07.15., 17:00
Sorszám: 01117 Franciaország – Horvátország H:1,90 D:3,00 V:4,10
Franciaország története során harmadik alkalommal jutott be világbajnokság döntőjébe, 1998 és 2006 után újra finalista. Míg 20 éve hazai környezetben világbajnok lett, 2006-ban a büntetőpárbajban elbukta a döntőt. A mostani tornán veretlen, hat mérkőzéséből ötször nyert, egyszer játszott döntetlent. Az egyenes kieséses szakaszban egyszer sem szorult hosszabbításra, Argentínát 4-3-ra, Uruguayt 2-0-ra, Belgiumot 1-0-ra győzte le már a rendes játékidő keretein belül. Sokkal rögösebb volt a története első vb-döntőjére készülő horvát válogatott útja, hiszen Modricék – miután pontveszteség nélkül hozták le a csoportkört – a nyolcad-, a negyed- és az elődöntőben is döntetlenre végeztek a rendes játékidőben, hogy aztán Dániát és Oroszországot tizenegyesekkel, Angliát pedig a hosszabbításban legyőzve múlják felül. A horvátok ezen a három összecsapáson rendre hátrányba kerültek már az első félidőben, de vissza tudtak kapaszkodni. Az biztos, hogy sokkal több játékperc van a lábukban, mint döntőbeli ellenfelüknek. A két válogatottnak nem ez lesz az első egymás elleni mérkőzése világbajnokságon, 1998-ban az elődöntőben meccseltek, akkor 2-1-es francia siker született. 2004-ben az Eb-csoportkörben játszottak 2-2-es döntetlent, és eddigi legutolsó, 2011-es összecsapásuk is iksz lett, akkor 0-0 volt a végeredmény. A horvát válogatott korábban még sosem tudta legyőzni Franciaországot – most három hosszabbítással a lábukban vajon sikerülni fog?
Tudtad?
- Franciaország ezen a vb-n lejátszott 6 meccséből négyszer egygólos különbséggel aratott győzelmet, illetve négy olyan meccse volt, amikor nem kapott gólt.
- Didier Deschamps együttese a legutóbbi 18 fellépésén mindössze egy vereséget szenvedett, márciusban Kolumbia ellen maradt alul 3-2-re a felkészülés során.
- Antoine Griezmann a legutóbbi 20, tétmeccsen történő pályára lépése alkalmával a válogatottban 20 gólban játszott közvetlen szerepet (12 gól, 8 gólpassz), ezen a vb-n 3 gól és 2 gólpassz a mérlege.
- Franciaország a Belgium elleni elődöntő során kevesebbet birtokolta a labdát (40 % - 60 %), mégis tízszer több kapura lövési próbálkozása volt, mint ellenfelének (19-9).
- Horvátország veretlen a 2018-as vb-n, de a rendes játékidő végén háromszor is döntetlenre állt, és csak az első két fellépésén nem kapott gólt.
- Zlatko Dalic csapata a legutóbbi 7 meccse során mindig szerzett gólt.
- A horvát válogatott 1990 után az első csapat, amely 3 egymást követő vb-meccsén is hosszabbítást vívott – 28 éve az angolok jártak hasonló cipőben.
- Az angolok elleni elődöntőn egyenlítő Ivan Perisic a hatodik gólját szerezte nagy tornán (vb, Eb) a horvát válogatott színeiben.