Nem fakadnak a rügyek, és nem csicseregnek a madarak – mégis itt van a tavasz, legalábbis a labdarúgó NB I-ben. A nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság miatt sűrű a versenynaptár, így 2020-ban szokatlanul korán, már január végén folytatódik a magyar pontvadászat, hogy aztán május közepén véget is érjen. Ami az erőviszonyokat illeti, némiképp hasonló a helyzet az egy esztendővel ezelőtti állapothoz képest: 2019-ben is az FTC volt az éllovas a tavaszi rajt előtt, és akkor is a Fehérvár volt az első számú üldöző, csak most nem öt, hanem négy pont a fórja, igaz, egy meccsel kevesebb játszott riválisainál.
A pontelőny mellett leginkább az állandóság az, ami az FTC mellett szól: az alapemberek közül senki nem távozott – a viszonylag sok játékpercet kapó Danilo Ihnatenkóhoz ugyanakkor nem ragaszkodott a szakmai stáb −, ráadásul négy új játékos (Vécsei Bálint, Szánthó Regő, Gastón Lódico, Somália) is bővíti Szerhij Rebrov variációs lehetőségeit. Isaelék a Paks ellen startolnak az Üllői úton, akiket legutóbbi három bajnokijukon magabiztosan, kétszer 3-0-ra, legutóbbi, tolnai összecsapásukon pedig 4-0-ra győztek le. Ugyanakkor nem árt az óvatosság, hiszen Osztermájer Gábor irányításával Böde Dánielék Székesfehérváron 2-0-ra nyertek, majd a szezon meglepetéscsapatát, a Mezőkövesdet is legyőzték, ráadásul a Paksnak az Üllői úton is volt egy nagy sorozata: az eddigi utolsó, Fradi-stadionban lejátszott találkozójuk előtt zsinórban négy találkozón maradtak veretlenek vendégként a ferencvárosiak ellen. Most is nagy meglepetést jelentene, ha Isaelék nem tartanák otthon mindhárom pontot, a Tippmixprón 3,30-as oddsot érne a „Döntetlen vagy Paks” kimenetel a „Kétesély” piacon. Azok számára, akik inkább abban bíznak, hogy a Fradi magabiztosan, egynél több góllal győzi le vendégét, érdemes a hendikepes fogadási lehetőségek között szemezgetni. A „Hendikep 0:2” piacon például 2,90-es nyereményszorzót hozna a konyhára, ha Tokmacék legalább 3 góllal diadalmaskodnának.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Papíron lényegesen nehezebb összecsapás vár a második helyen álló Fehérvárra: Juhász Rolandék azzal a Honvéddal találkoznak, amelyet legutóbbi meccsükön csak szűken, 1-0-ra tudtak legyőzni, igaz, most nem Budapesten, hanem Székesfehérváron találkoznak. Persze árnyalja a képet, hogy a szezon közben edzőt váltó piros-kékek – Marko Nikolics helyét a 2015-ös bajnokcsapatot irányító Joan Carillo vette át −, saját közönségük előtt nyolc ponttal kevesebbet gyűjtöttek, mint házon kívül: nyolc otthoni összecsapásukból négyet elveszítettek. Ezzel együtt a fehérváriak egyik „kedvenc” ellenfelükkel mérkőznek meg, hiszen a kispestieket utolsó hét egymás elleni tétmeccsükön mindig megverték, a legutóbbi három alkalommal egy góllal. Most a „Nyertes különbség” piacon 3,45-ös oddsszal fizetne a „Hazai csapat 1 góllal nyer” kimenetel. A Fradihoz hasonlóan egyébként a fehérváriak is leginkább az állandóságra építhetnek, hiszen mindössze egy játékossal bővült a keretük: a francia-marokkói Lyes Houri a Viitorul Constanta együttesétől érkezett. Hogy a „Bűvész” művésznévre hallgató futballista mekkora erősítést jelent majd a csapatnak, egyelőre nem tudni, de ha a legutóbbi ezüstérmes az őszhöz hasonlóan ezúttal is hektikus teljesítményt nyújt, egy kisebb varázslatra lesz szükségük a trónfosztáshoz.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Ráadásul hátrafelé is figyelniük kell, hiszen a szezon meglepetéscsapata, a Mezőkövesd mindössze négy pont lemaradással követi őket. Kuttor Attila csapata a Kisvárda ellen rajtol otthon, akiket szeptemberben 2-1-re győztek le. Érdekes módon Zivzivadzéék is több pontot szereztek idegenben, mint pályaválasztóként, de azért a 4-1-3-as otthoni mérleg miatt nincs okuk szégyenkezésre. Ráadásul övék a legjobb védelem az egész mezőnyben – tizenhat meccsen csak tizenháromszor kapituláltak −, és a Slovan Bratislavából hazatérő Guzmics Richárddal még stabilabb lehet a hátsó alakzat. A jó rajtban is okkal bizakodhatnak, hiszen a Kisvárda házon kívül csupán két bajnokit tudott nyerni, és három alkalommal még gólt sem szerzett vendégként. A „Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést” piacon 2,25-ös oddsot érne az „Igen” kimenetel.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Harcban lehet a dobogóért a még a Magyar Kupában is álló Puskás Akadémia is, amely története során először a nemzetközi kupaporondon is megmérettetné magát. Hornyák Zsolt együttesének a papírforma alapján nem okozhat gondot a sereghajtó Kaposvár, hiszen a somogyiak a teljes őszi szezonban csupán három győzelemig jutottak. Érdekesség, hogy Waltner Róbert csapata az egyetlen a ligában, amely még nem ikszelt, miközben a Puskás Akadémia négyszer is megosztozott a pontokon. Felcsúti összecsapásukat 2-0-ra nyerte meg a Fejér megyei együttes – ha megismétlődne ez az eredmény, az 7,75-ös nyereményszorzóval gazdagítaná a helyes tippel rendelkezőket. A felcsútiak számára érzékeny veszteség lehet, hogy az ősszel hét bajnoki gólig jutó Ezekiel Henty a Slovan Bratislavához igazolt, ugyanakkor érkezett erősítés a holland, a cseh és az ukrán élvonalból is. Történelmet ír, és odaér a dobogóra a Puskás Akadémia?
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Hasonló álmokat aligha dédelgethet az előző idény bronzérmese, a Debrecen, amely jelenleg közelebb van a kiesőhelyhez, mint a harmadikhoz. A hajdúságiakat csupán két pont választja el az utolsó előtti helytől, ami hidegzuhany a tavalyi bronz után. Igaz, nemrég volt hasonló krízishelyzetben a Loki, amikor a 2016/17-es idényben Leonel Pontes irányításával a kiesés szélére sodródott, de aztán a portugál szakvezető helyére érkező Herczeg András benntartotta a csapatot. A Debrecenhez ezer szállal kötődő szakember aztán tavaly az őszi szezon után lemondott, így a bajnokság második felének már Vitelki Zoltán irányításával vág neki a gárda. A nyitány rögtön komoly erőfelmérő lesz, hiszen az Újpest érkezik a cívisvárosba. Egyelőre nehéz megtippelni, hogy milyen tavaszt várhatunk a liláktól, hiszen a téli szünetben távozott a góllövőlistát 8 találattal vezető Feczesin Róbert, visszatért viszont Dél-Koreából Novothny Soma, érkezett Miskolcról Bacsa Patrik, illetve Andreas Calcan Romániából. A távozok közül érzékeny veszteség még Bojan Szankovics, akit nem lesz egyszerű pótolni a középpályán. Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, a Debrecen utoljára 2017 májusában verte meg a lilákat, azóta Nebojsa Vignjevics együttese hét tétmeccsen maradt veretlen a Loki ellen. Debrecenben legutóbb 0-0-ra végeztek – ha most is gól nélküli döntetlennel zárulna az összecsapásuk, az kilencszeres pénzt fizetne a „Pontos végeredmény” piacon.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Végül, de nem utolsósorban jöjjön egy alsóházi rangadó felvezetése! A Diósgyőr ellen otthon kezdő Zalaegerszeg úgy áll kiesőhelyen, hogy pozitív a gólkülönbsége (23-22)! Ráadásul a zalaiak játszották a legtöbb döntetlent (5) a bajnokságban, miközben a miskolciak csupán egyszer remiztek. Feczkó Tamás együttese mindössze két ponttal előzi meg Dobos Barna csapatát, így a házigazdák egy győzelemmel előznek. Szeptemberi csatájukát 1-0-ra a Diósgyőr nyerte, amely idegenben még nem játszott döntetlent a ligában. A zalaiak otthon 2-3-3-as mérleggel bírnak, és pályaválasztóként csupán egyszer, a Kaposvár ellen 2-0-ra megnyert találkozón nem kaptak gólt. Ha Stieberék most sem úsznák meg kapott nélkül, az 1,45-ös oddsot jelentene a „Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést” piacon a „Nem” kimenetelt választva.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Ami az NB I outrightját illeti, itt csupán 1,30-as oddsért fogadható a Fradi-diadala, a fehérvári trónfosztás 3,50-es nyereményszorzót érne, egy mezőkövesdi „csoda” 15-szörös pénzt fizetne, míg a felcsútiak első helye 20,00-ás szorzóval járna. A legmagasabb odds (1000,00) a Kaposváré, de a somogyiak számára a bennmaradás is aranyéremmel érne fel.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak.