Első ránézésre a Liverpoolra vár nehezebb feladat a hétvégi Premier Liga-fordulóban, miközben a vesztett pontokat tekintve egy egységgel jobban álló Manchester Citynek ha nem is habkönnyű, de mindenképpen kötelező győzelem néz ki a Crystal Palace vendégeként. A mondat első felének igazságtartalmát aligha lehet megcáfolnia, a második részt viszont illik árnyalni, hiszen Pep Guardiola együttese tavaly decemberben óriási meglepetésre hazai pályán 3-2-re kikapott a Crystal Palace-tól, ráadásul legutóbbi Selhurst Parkban lejátszott találkozójukon sem tudta felülmúlni londoni ellenfelét (0-0). Az bizonyos, hogy a Vörösök az utóbbi időben nem remekelnek a Chelsea ellen: a Premier Ligában például legutóbb 2016 szeptemberében a Stamford Bridge-en tudták legyőzni a londoni kékeket (2-1), de az utolsó, Anfielden aratott diadalig még tovább kell visszalapozni az annalesekben, egészen 2012 májusáig, amikor a hazaiak Kenny Dalglish irányításával 4-1-re verték a Roberto Di Matteo által gardírozott vendégeket. A két csapat utolsó öt egymás elleni összecsapásából három is 1-1-es döntetlennel zárult – egy ilyen végeredmény most 6,75-ös oddsot érne a Tippmixpro „Pontos végeredmény” piacán.
Ami feltétlenül a Klopp-csapat mellett szól, az az, hogy vendéglátóként egyedül ők veretlenek az angol élvonalban, tizenhat találkozójukból csak kettőt adtak döntetlenre, a többit megnyerték, és legutóbbi kilenc hazai bajnokijukon csupán kétszer szereztek háromnál kevesebb gólt. Ha a fogadók most is bíznak Firminóék termelékenységében, akkor a „Hazai csapat góljainak a száma” piacon érdemes megfogadni a „3+” kimenetelt, ami 3,05-ös nyereményszorzóval járna együtt. A Liverpoolnak az is önbizalmat adhat, hogy 2019-ben utoljára január elején szenvedett vereséget – azóta 15 tétmérkőzésen nem talált legyőzőre –, és a hétközi BL-negyeddöntő odavágóján is magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott az Anfielden a Porto ellen.
A Chelsea is sikerrel vette a maga negyeddöntőjét: Maurizio Sarri alakulata az Európa Ligában Prágában nyert 1-0-ra a Slavia Praha elleni odavágón. Giroud-éknak a bajnoki címre már nincs esélyük – 16 ponttal gyűjtöttek kevesebbet a Liverpoolnál –, de a biztos BL-indulást jelentő négybe kerülésért még rájuk is ádáz csaták várnak. A nagy differenciára leginkább a Chelsea roppant szerény vendégmérlege a magyarázat: 16 házon kívüli bajnokijukon hat ízben is alulmaradtak, ráadásul vendégként a gólkülönbségük is negatív (23-24). Idei hat idegenbeli PL-meccsükön csupán kétszer győztek, a másik négy találkozót elveszítették, és mindig kaptak legalább egy gólt, így nem csoda, hogy mindössze 1,12-es oddsért lehet fogadni a „Nem”-et a „Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést” piacon. Ha mégis gólképtelenek maradnának Salahék, az 5,25-ös nyereményszorzót érne ugyanezen a piacon az „Igen” kimenetelt választva.
Tovább a fogadási lehetőségekre!
A címvédésre hajtó Manchester City védelme jóval stabilabb, mint a Chelsea-é, ezt jól jelzi, hogy vendégként a Guardiola-csapat kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban: 15 találkozón csak kilencszer rezdült meg a hálójuk, ráadásul utolsó három idegenbeli összecsapásukon egyszer sem tudták feltörni az ellenfelek a védelmüket. Emellett a szerzett gólokkal sem maradnak adósak, a ligában övék a leghatékonyabb támadógépezet (a 32 PL-meccsen elért 83 találat egészen parádés), és házon kívül csupán két alkalommal fordult elő, hogy nem tudtak a kapuba találni: októberben az Anfielden (0-0), illetve decemberben a Stamford Bridge-en (0-2) maradtak gólképtelenek.
A kiváló támadók és a remek bajnoki forma mellett a BL-elődöntő odavágóján elszenvedett vereség azért okot adhat némi aggodalomra (0-1 a Tottenham új stadionjában), ráadásul a Crystal Palace legutóbbi két bajnokijukon csúnyán megtréfálta a Cityt. Decemberben az Etihad Stadionban hátrányból fordítva nyert 3-2-re Roy Hodgson együttese, míg legutóbbi londoni összecsapásukon 0-0-ra végeztek a Selhurst Parkban. Igaz, ezt megelőzően zsinórban hétszer győzött a Manchester City az egymás elleni tétmeccseken, ráadásul többször is nagy gólkülönbséggel: kétszer 5-0-ra, egyszer 5-1-re, egyszer 4-0-ra, egyszer pedig 3-0-ra. Azok, akik most is valami hasonlóra számítanak, kedvükre válogathatnak a hendikep-piacok közül: a „Hendikep 1:0” piacon például 1, 80-as szorzót ér a Manchester City kimenetel, míg a „Hendikep 2:0” piacon ugyanez már 2,90-es oddsszal fizet, de érdemes megfontolni az ázsiai hendikep fogadási lehetőségeket is.
Tovább a fogadási lehetőségekre!
Egy biztos, a fordulók fogynak, és már egyik bajnokaspiráns sem engedhet meg magának botlást, hiszen minden pontvesztés végezetes lehet. A Liverpool vagy a Manchester City bírja jobban idegekkel a bajnoki hajrát?