A férfi egyes mezőnyében 1999 óta először fordul elő, hogy Roger Federer és Rafael Nadal sem ragad majd ütőt, így nem véletlen, hogy az oddsok alapján a háromszoros US Open-győztes Novak Djokovic a legesélyesebb a végső győzelemre. A szerb világelső idén már megnyerte az Australian Opent, és a viadal előtt megrendezett New York-i tornán is győzött. 

A 128-as főtáblára két magyar játékos is felkerült. Fucsovics Márton a US Opent megelőző, ugyancsak New Yorkban redezett ATP 1000-es tornán a selejtezőből indulva végül négy győzelem után a 3. fordulóban esett ki, és búcsúztatta többek között Grigor Dimitrovot is, míg Balázs Attila ugyanitt már a selejtező első körében búcsúzni kényszerült. Utóbbi egyébként karrierje során először léphet majd pályára bármilyen Grand Slam torna főtábláján, ellenfele a kazah Mikhail Kukushkin lesz, míg a Fucsovics a bolíviai Hugo Dellien ellen próbálja megszerezni első főtáblás sikerét a US Openen. 

Férfi egyes mérkőzések  

Ki lesz a győztes férfi egyesben?

A nők mezőnyében a világranglista top10 versenyzőjéből hatan is hiányzonak majd, de itt amúgy is sokkal nagyobb a változatosság a győztesek között. Az elmúlt hat fináléból csupán a hatszoros US Open-győztes Serena Willams az, aki többször is érintett volt. Az amerikai ezúttal is a torna egyik legnagyobb esélyese az előzetes oddsok alapján, noha utolsó Grand Slam-győzelmét még 2017-ben aratta. 

A hölgyek között Babos Tímea fogja hazánkat képviselni az idei viadalon, ám egyesben már az első fordulóban roppant nehéz ellenféllel kell szembenéznie, a 7. helyen kiemelt Madison Keysszel találkozik majd.   

Női egyes mérkőzések

Ki lesz a győztes női egyesben?

Míg egyesben a magyar játékosok esélye a végső győzelemre igen csekély, addig női párosban a Babos/Mladenovic kettős első kiemeltként próbálja meg kiharcolni negyedik Grand Slam-sikerét. Ebben várhatóan a címvédő, és második helyen kiemelt Mertens/Sabalenka duó lesz a legnagyobb ellenlábasuk. 

Hétfőtől ismét Grand Slam tornán bízonyíthat a teniszvilág krémje!

2020.08.29.

Vissza