A házigazda Bolívia elleni mérkőzésével rajtol a Copa America 46. kiírása szombat hajnalban. A végső győzelemre az oddsok alapján Brazília a legesélyesebb (2,10-es pénzt ér a sikerük), ami azért sem meglepő, mert a Selecao eddig négyszer játszott házigazdaként, és mindannyiszor aranyéremmel zárta az aktuális tornát (1919, 1922, 1949, 1989).
Viszont az összesített 8 sikerével jócskán elmarad az argentin-uruguayi párostól, akik ketten együtt már összesen 29-szer ülhettek fel Dél-Amerika trónjára. Ha az utóbbi öt kiírásból négy döntőt vesztő Argentína ezúttal felér a csúcsra, az 4,35-szörös pénzt hoz a fogadóknak, míg a rekordbajnok Uruguay újabb sikere 7,25-ös odds mellett fogadható. Reális esélye még Kolumbiának (9,25) és a címvédő Chilének (12,00) van, de természetesen az összes résztvevő elsőségére érdemes lehet tippelni, hiszen csupán öt mérkőzést kell játszani a fináléba kerülésért. Ott pedig már bármi megtörténhet.
Aki nem vállalkozik arra, hogy a végső győztest megtippelje, annak lehetősége van bővítenie a kört és csupán arra tippelni, hogy egy együttes a döntőbe/elődöntőbe kerül-e majd.
Egy ilyen rövid tornán különösen fontos szerep hárul azokra, akik a gólokat szállítják. A gólkirályi címért folytatott versenyben Lionel Messi győzelme jelentené a legkisebb oddsot (4,05), de a további esélyesek között is csupa európai topklubban játszó támadót találunk.
A csoport
Ez az egyedüli csoport, ahova csak dél-amerikai együttesek kerültek. Brazília mellett Bolívia, Venezuela, és Peru szerepel a kvartettben, ahonnan – akárcsak a többi négyesből – az első két helyezett jut be egyenes ágon a negyeddöntőbe, de a harmadik hellyel is kiharcolható a legjobb nyolc közé kerülés (a három csoportból két együttes jut majd be így az egyenes kieséses szakaszba).
A csoportgyőzelemre természetesen a Selecao a legesélyesebb (1,15-ös odds mellett fogadható), de érdemes észben tartani, hogy a továbbjutáshoz nem kell minden mérkőzést megnyerni. Persze ezt a brazilok esetében, hazai pályán joggal várhatják el a szurkolók.

B csoport
Már rögtön az első fordulóban összecsap egymással a csoport két favoritja, Argentína és Kolumbia. A másik két szereplő Paraguay és Katar. A továbbjutás várhatóan a dél-amerikai csapatok között dől majd el, bár nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az év elején Katar minden mérkőzését megnyerve, az egész tornán mindössze egy gólt kapva szerezte meg története első Ázsia-bajnoki címét.
A legnagyobb bizonyítási vágy valószínűleg az argentinokban munkálkodik, hiszen 2004 óta öt felnőtt világversenyen játszhattak döntőt (4 Copa America és 1 vb), és minden esetben be kellett érniük az ezüstéremmel. Különös pikantériát jelente, ha ez a soroz sorozat éppen Brazíliában szakadna meg. Csoportgyőzelmük 1,70-es, míg Kolumbiáé 2,65-ös odds mellett fogadható.

C csoport
Az utolsó csoport tűnik előzetesen a leginkább kiegyensúlyozottnak, hiszen a legutóbbi három Copa Americát Uruguay (2011), vagy Chile (2015, 2016) nyerte, Ecuador pedig a legutóbbi vb-selejtezőn mindkettőjüket meg tudta verni hazai pályán. Mellettük még Japán szerepel a kvartetben, aki a tavalyi oroszországi vb-n az egyenes kieséses szakaszig jutott, és év elején döntőt játszhatott az Ázsia-bajnokságon.
A csoportgyőzelemre az oddsok alapján Uruguay a legesélyesebb (1,95), de Chile (2,65) sincs sokkal lemaradva tőle.

Itt fogadhatsz a csoportgyőztesekre, valamint a mérkőzésekre!
A cikkben szereplő oddsok változhatnak!