Megannyi klubedző dohogott, hogy nincs létjogosultsága a válogatottak közötti barátságos találkozóknak, hiszen ezek az összecsapások semmilyen téttel nem bírnak, de így is fennáll a veszélye annak, hogy valamelyik játékosuk esetleg megsérül. Talán ezt is mérlegelte az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), amikor arról döntött, hogy létrehoz egy új versenysorozatot, amivel minimálisra csökkenti ezeknek a találkozóknak a számát.
Így jött létre a Nemzetek Ligája, amelyben 55 ország nemzeti együttese mérettetik meg négy külön divízióban. A divíziókba a 2017. októberi UEFA-együtthatók alapján sorolták be a válogatottakat: az A és a B jelűbe 12, a C-be 15, a D-be pedig 16 került. Mindegyik ligában 4 csoport van: az A-ban szerepelnek a legerősebb együttesek, a D-ben pedig a legszerényebb képességűek. A válogatottak a megszokott oda-visszavágós rendszerben játszanak a csoportokban.
Ha több csapat is azonos pontszámmal zár, ebben az esetben a következő szempontok alapján alakul ki a sorrend:
1. több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott meccseken
2. jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott meccseken
3. több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott meccseken
4. több idegenben szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott meccseken
5. Ha az 1–4. pontok alapján a csapatok továbbra is azonosan állnak, akkor az 1–4. pontokat újra alkalmazni kell, ameddig a sorrend nem dönthető el. Ha ez sem dönt, akkor a 6–10. pontok döntenek a sorrendről.
6. jobb gólkülönbség az összes meccsen
7. több szerzett gól az összes meccsen
8. több idegenben szerzett gól az összes meccsen
9. több győzelem az összes meccsen
10. több idegenben szerzett győzelem az összes meccsen
11. alacsonyabb Fair Play-pontszám (Egy sárga lap 1 pont, a két sárga utáni és az azonnali piros 3, a sárga után azonnali piros pedig 4 pont.)
12. jobb UEFA-együttható

A csoportgyőztesek feljutnak a magasabb divízióba, az utolsók pedig kiesnek az alacsonyabba – itt azért annyi kiegészítést érdemes tenni, hogy a C ligából (ahol Marco Rossi magyar válogatottja is szerepel majd) – az eltérő létszámú csoportok miatt – a legrosszabb csoportharmadik is alászáll a D divízióba. Az Európai Nemzetek Ligája 2019 júniusáig tart, a négyes döntőbe pedig az A liga négy csoportgyőztese jut be, ahol négy mérkőzést rendeznek: két sorsolással kialakított elődöntőt, egy bronzmeccset és a finálét. A döntő győztese nyeri meg az Európai Nemzetek Ligáját.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
A Nemzetek Ligája csoportmeccseire 2018. szeptember 6. és november 20. között kerül sor. Ez idő alatt fény derül a csoportgyőztesek és a kiesők kilétére. Előbbi válogatottak (16) szereznek jogot arra, hogy 2020 tavaszán csoportgyőztesként rájátszást vívjanak az Eb-részvételért abban az esetben, ha az Eb-selejtezőkön nem tudják kiharcolni a kvalifikációt.
A 12 országban – többek között Magyarországon – megrendezendő 2020-as Európa-bajnokság selejtezőit 2019 márciusa és novembere között bonyolítják le. Az 55 válogatottat idén decemberben 10 csoportba sorsolják (lesz 5 hatcsapatos és 5 ötcsapatos csoport). Minden csoportból az első két helyezett jut ki az Eb-re, azaz összesen 20 nemzeti együttes.
A maradék 4 helyért harcolhatnak meg a Nemzetek Ligája rájátszásában az egyes ligák csoportgyőztesei, illetve ha a csoportjában első helyezett válogatott az Eb-selejtezőkről már kijutott a kontinensviadalra, akkor a sorban utána következő legjobb csapatra száll át a jog (a csoportkör után kialakuló UEFA-ranglista alapján). Mindegyik divízióban tartanak egy négyes rájátszást, de ha az adott divízióban nincs négy olyan együttes, amely korábban még nem biztosított a helyét az Európa-bajnokságon, akkor az alacsonyabb divízióból érkezik ellenfél, azon csapatok közül, amelyek a saját ligájukban nem végeztek playoff-helyen. Azt, hogy mely válogatottak képviselhetik országukat a rájátszásban az Eb-re ki nem jutók és az Nemzetek Ligájában nem csoportelsőként végző csapatok közül, az NL csoportköre után kialakuló UEFA-ranglista alapján döntik el.
Bonyolult? Első olvasásra talán igen, nem csoda, hogy Harry Maguire, a Leicester City angol válogatott játékosa is jelezte egy nyilatkozatában, hogy nem könnyű megérteni a kiírást, és szerinte Gareth Southgate-nek, az angol válogatott szövetségi kapitányának is rengeteg órájába telt, míg minden részlettel tisztába került. Maguire mindeneste amondó, hogy játékosként megpróbálnak minden meccset megnyerni, és majd meglátják, hogy ez mire lesz elég.
Reményeink szerint a magyar labdarúgó-válogatott is hasonló szellemben lép majd pályára a Nemzetek Ligájában és az Eb-selejtezőkön egyaránt, így végig harcban lesz az Európa-bajnoki részvételért…
Tovább a fogadási lehetőségekhez!