Az NFL jubileumi, 100. szezonja nem volt mentes a meglepetésektől: a legutóbbi Super Bowl-résztvevő Los Angeles Rams a rájátszásba sem jutott be, míg a címvédő New England Patriots már a Wild Card-körben búcsúzni kényszerült. A szezon előtt arra sem számítottak sokan, hogy a San Francisco eljut a fináléig: a szezon előtt akár 37-szeres nyereményszorzóval is lehetett fogadni a 49ers végső diadalára a Tippmixprón (a Kansas City esetében a legmagasabb odds 14,25 volt). Ez az előző szezonokat megnézve kicsit sem meglepő: legutóbb a 2014/15-ös idényben ért el az alapszakaszban legalább 50 százalékos mérleget a nyugati parti együttes.
A helyzet Jimmy Garoppolo érkezésével változott meg San Franciscóban: a korábbi Patriots-irányító 2017-ben került a csapathoz, azóta 24 mérkőzésen volt kezdő, ezeken 19 győzelem mellett 5 vereség a mérleg. Természetesen nem csupán az irányító személye indította el a San Franciscót a siker útján, hiszen szintén 2017-ben érkezett a jelenlegi vezetőedző, Kyle Shanahan. A tavalyi év nem sikerült jól a csapatnak – Garoppolo a harmadik mérkőzésen összeszedett sérülés miatt a szezon hátralévő részében nem játszhatott –, ezúttal viszont remek idényt produkált: sorozatban nyolc győzelemmel rajtolt. Először a Seattle tudta legyőzni őket – hosszabbítást követően -, majd a Baltimore és az Atlanta ellen kaptak még ki, de egyszer sem szenvedtek 7 pontosnál nagyobb különbségű vereséget. Végül az alapszakaszt 13-3-as mutatóval fejezték be – ilyen jó mérleget legutóbb a 2011/12-es idényben értek el.
Támadóoldalon leginkább a futójátékban erősek, az alapszakaszban meccsenként elért 144,1 futott yard a második legjobb mérleg volt a ligában. A csapat legjobbja ezen a téren Raheem Mostert volt: az alapszakaszban 772 yardból 8 touchdownt szerzett, ehhez a rájátszásban két meccsen 278 yardot és 4 TD-t tett hozzá - utóbbit mind a Green Bay ellen érte el, mindössze harmadikként szerezve legalább 4 touchdownt egy mérkőzésen az NFL-rájátszások történetében (Ricky Watters az abszolút rekorder 5-tel). Ugyanakkor érdemes az Atlantától érkező Tevin Colemanre (6 TD az alapszakaszban, 2 a rájátszásban) is figyelni – különösen annak fényében, hogy a Kansas City nem remekel a futás elleni védekezésben: az alapszakaszban csak a 26. legjobb mérleget tudta ebben felmutatni a mérkőzésenként engedett 128,2 yardos mérleggel.
Az, hogy ilyen remek szezont fut a San Francisco, nem csupán a támadósornak köszönhető, a védelem is remekel: összességében a 2. legkevesebb yardot (281,8) engedte meccsenként ellenfeleinek a 16 alapszakasz-mérkőzésen, a passzjáték ellen pedig ők voltak a leghatékonyabbak, mindössze 169,2 yardot tudtak haladni ellenük átlagosan ilyen módon.
A Tippmixprón nem csupán a mérkőzés kimenetelére lehet fogadást kötni, számos hendikep- és pontszám-típusú piac is megtalálható a kínálatban: a 49ers kiváló védelmének fényében érdemes lehet fontolóra venni a Hazai csapat – Pontszám 27,5 lehetőségnél a Kevesebb, mint 27,5 kimenetelt 1,70-es nyereményszorzóért: így arra tippelünk, hogy a Kansas City legfeljebb 27 pontot szerez a Super Bowlban. Az alapszakasz során a San Francisco 19,4 pontot engedett meccsenként ellenfeleinek (ez a 8. legjobb mutató), így megfontolandó lehet most is bízni Nick Bosa-ék remeklésében.
A mérkőzés előtt mégsem a San Francisco számít favoritnak, de az oddsok alapján szoros mérkőzésre van kilátás: a 49ers győzelme 1,90-es, a Kansas City-é 1,75-ös nyereményszorzóval fogadható, a Hendikep -1,5 lehetőségnél ezek a szorzók 1,80 illetve 1,80.
A Kansas City Super Bowl-részvétele nem akkora meglepetés: a Chiefs az előző szezonban is eljutott a konferencia-döntőig, ahol a későbbi bajnok New England csak hosszabbításban tudta felülmúlni. Idén is remekül indult számukra az alapszakasz: sorozatban négy győzelmet szereztek, a tavalyi MVP Patrick Mahomes pedig ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta: ezeken a mérkőzéseken 10 TD-passzt adott, és nem volt eladott labdája. (Összesen 26 TD-passza volt az alapszakaszban, és 5 eladott labdája.) A Denver ellen azonban megsérült a térde, és két mérkőzést ki is kellett hagynia. Novemberben, a Titans elleni vesztes mérkőzésen (32-35) tért vissza. (A vereségért a Chiefs a rájátszásban vágott vissza és 35-24-re győzött a Tennessee ellen.) Ezt követően a hátralévő hat alapszakasz találkozóján nyert a Kansas, így 12-4-es mérleggel, második kiemeltként jutott a playoffba, ahol lehengerlően játszik: előbb a Houston ellen nyert 51-31-re (24-0-s hátrányból fordítva), majd a szezon meglepetéscsapatát, a Tennessee-t búcsúztatta 35-24-es győzelmével. Ezen a két találkozón Mahomes 8 passzolt TD-je mellé egyet futott is, miközben nem adta el a labdát. Az eddigiekből látható, hogy a Kansas City erőssége a passzjáték – futásban mindössze a 23. legjobb mérleggel rendelkeztek -, átlagosan több mint 280 yardot szereztek ebből meccsenként az alapszakaszban (5. legjobb mutató az övék), a rájátszásban pedig 300 feletti ez a szám (2. legjobb). A legtöbb yardot Travis Kelce szerezte elkapásból a Kansas-játékosok közül, az alapszakaszban 1229-et, a rájátszásban 164-et, de Tyreek Hill és Sammy Watkins játékára is érdemes figyelni.
A támadóoldalon az előző idényben sem volt gond a Kansas Citynél, a védekezésben annál inkább: úgy nyerte meg az AFC-t 2018-ban - szintén 12-4-es mérleggel -, hogy közben a meccsenkénti engedett yardokat figyelembe véve a liga második leggyengébb védelme volt az övé (405,5 yard), az engedett pontokat tekintve (26,3) pedig a 9. legrosszabb. Ehhez képest az aktuális szezonban 349,6 yard, illetve 19,2 pont volt ez a két mutató – látványos javulás.
Ahogy látható, mindkét csapat remek támadósorral rendelkezik, így elképzelhető, hogy a tavalyi 13-3-ra végződő finálé után (ami a legkevesebb pont a Super Bowl-ok történetében) ezúttal nem lesz hiány a pontokban – ha legalább 61 születik, az 2,55-ös nyereményszorzót ér a Tippmixprón a Pontszám 60,5 fogadási lehetőségnél, ha ennél kevesebb az csupán 1,40-et.
A két csapat közül a San Francisco hetedik döntőjére készülhet, az eddigi 6 fináléjából ötöt nyert meg a 49ers, éppen a legutóbbi részvételekor, 2013-ban maradt alul Super Bowlban. A Chiefsnek ez csupán a harmadik fináléja lesz, legutóbb éppen 50 éve jutottak el idáig.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak!