Ezúttal a 2019. február 11. – 17. között nyertessé váló Tippmixpro-fogadásokból válogattunk. Ebben az időszakban a hagyományos kötésben megtett fogadások között a legmagasabb nyertes eredő oddsot − ami 2 024 lett − az alábbi 2-es kötésben találtuk meg:
|
Labdarúgás |
Ajax - Real Madrid |
BL |
Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény |
Döntetlen 0:0/Real Madrid 2:1 |
44,00 |
|
Labdarúgás |
Roma - Porto |
BL |
Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény |
Döntetlen 0:0/Roma 2:1 |
46,00 |
A szurkolók, illetőleg a fogadók által egyaránt nagyon várt Bajnokok Ligája tavaszi meccseinek az alakulásából ezúttal elegendő volt kettőt eltalálni ahhoz, hogy valaki heti rekorderünkké válhasson. Mint az látható, mind a két esetben gólnélküli első félidőt követően kellett kialakulnia a 2:1-es győzelemnek. Merész tipp, főként ha tudjuk, hogy miként szerepelt a négy érintett gárda a sorozat idei kiírásában. Az Ajaxnak például ez volt az első veresége, pedig már a selejtezőben is érdekelt volt, és a csoportmeccsek során többek között a Bayern Münchennel is megmérkőzött már. A Real Madrid a BL-ben házigazdaként egyszer már nyert ilyen különbséggel (a Plzen ellen), ám akkor már az első félidőben 1:0-ra vezetett, a további győztes fellépésein azonban sohasem kapott gólt. Ebben a párosításban tehát nem nagyon utalt semmi arra, hogy pont ilyen koreográfia szerint fog lezajlani ez a találkozó. A Romának ugyan volt két 2:1-re végződő meccse már: az egyiket vendégként megnyerte (a félidőben már 1:0-ra vezetett), míg a másodikat ilyen különbséggel veszítette el a Plzen vendégeként. Utóbbi meccs a félidőben 0:0-ra állt. A Porto az Ajaxhoz hasonlóan szintén veretlen volt a bajnokok vetélkedésében az ominózus meccsig, így utólag megállapíthatjuk, hogy előzetesen ennél a meccsnél sem sok minden utalt arra, hogy pont ez a félidei, illetve végeredmény fog születni. Fogadónk mégis tudta (megérezte?), és nem mellesleg meg is fogadta kettes kötésben ezt a két kimenetelt, és nyert. Magabiztosságát mi sem jelzi jobban, hogy - azonos téttel – kétszer is játékba küldte ezt a fogadását.
Egyes kötésben a legmagasabb nyereményszorzót, 105-ös oddsot szintén egy BL-mérkőzéshez - Tottenham - Dortmund - kapcsolódóan érte el több fogadónk is, a mérkőzést megelőzően feladott tippjének köszönhetően. Ebben az esetben is – hasonlóan a rekorder szelvényünkhöz - egy góloktól mentes első játékrészt követően a második félidőben esett három gól tette nyertessé az alábbi kimenetelt, csak itt mind a hármat ugyanaz a gárda szerezte: „Döntetlen 0:0/Tottenham 3:0”. Egyébként akadt olyan nyertesünk is, aki szintén ennek a mérkőzésnek az alakulására, illetőleg a végeredményére fogadott „Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény” fogadási lehetőség keretében, ám nyereményszorzók változása miatt kereken „csak” százszorosan kapta vissza a befizetett tétjét. Az elmúlt héten élő fogadásban a legmagasabb nyertes odds egy 100-as nyereményszorzó volt, amelyet egy szaúdi bajnoki - Al-Ittifaq - Al-Faisaly - alakulását látva csípte el valaki. A 4:3-as vendégsikerrel záruló találkozó igazi „horrort” hozott, hiszen a hazai gárda a találkozó során előbb 2:0-ra, majd 3:1-re is vezetett, ám a vendégek nagyot hajrázva, a második góljukat csupán a 87. percben szerezve, végül nyerni tudtak. Az egyéb – labdarúgáson kívüli – sportágak közül ezúttal egy jégkorongos élő fogadásban született meg a legmagasabb nyertes nyereményszorzó. Az Anaheim – Vancouver NHL-meccsen fogadta meg valaki azt, hogy pontosan 1 gól fog születni. A jutalma 50-es odds. Érdekesség, hogy az Anaheim Jakob Silfverberg révén már az első harmadban (06:30-nál) vezetést szerzett… - aztán ez is maradt a végeredmény.
Ráadásként ezúttal két fogadást emeltünk ki még. Az első egy hagyományos 7-es kötés, amely kizárólag - az első félidőben született találatok számára vonatkozó – gólszám fogadásokat tartalmaz. Az eredő oddsa 1 023,52, ami sok héten rekorder lehetne összeállításunk felvezető rovatában. Játékosunk – fogadási nyelvre lefordítva - azt vállalta, hogy az aktuálisan érvényben lévő ajánlatban találni fog hét olyan mérkőzést, amelynek első felében legalább két gól fog esni. Talált. Mind a hét esetben pontosan kettő gólt szereztek a csapatok az 1. félidőben. (Zárójelben az adott mérkőzés végeredménye.) Az Erzgebirge Aue a 29. percben már 1-1-re állt a St. Pauli vendégeként (1-2); a Hamburg a 30. percben egyenlített először a Heidenheim ellen (2:2); a Rotherham a 37. percben jött vissza egygólos hátrányból (2:2); az Ingolstadt a 38. percben már 2:0-ra vezetett a Bochum ellen (2:1); a Levante a 40. percben már 2:0-ra előnyben volt Vigóban vendégeskedve (1:4); a Duisburg a 45. percben egalizálta az Union Berlin előnyét (2:3); a Brighton a 45. percet követő második minutumban szerezte meg a második gólját (2:1). Valószínűleg nyertesünk előzetesen nem bízott fogadásának teljes sikerében, ezért amolyan biztonsági megoldásként 5/7-es és Super Heinz típusú kombinációban is megjátszotta ugyanezeket a tippeket. Köszönhetően annak, hogy valamennyi esetben megérkezett a két várt gól az első játékrészben, az 5/7-es kombináció esetében a befizetett tétjének 142,05-szörösét, míg Super Heinz kombináció esetében a befizetett tétjének 78,05-szörösét is visszakapta nyereményként.
|
Labdarúgás |
Brighton – Derby County |
Angol FA Kupa |
1. félidő – Gólszám 1,5 |
Több, mint 1,5 |
2,75 |
|
Labdarúgás |
Rotherham – Sheffield Wed. |
Angol Liga bajnokság |
1. félidő – Gólszám 1,5 |
Több, mint 1,5 |
2,90 |
|
Labdarúgás |
St. Pauli – Erzgebirge Aue |
Bundesliga 2. |
1. félidő – Gólszám 1,5 |
Több, mint 1,5 |
2,65 |
|
Labdarúgás |
Duisburg – Union Berlin |
Bundesliga 2. |
1. félidő – Gólszám 1,5 |
Több, mint 1,5 |
2,85 |
|
Labdarúgás |
Ingolstadt – Bochum |
Bundesliga 2. |
1. félidő – Gólszám 1,5 |
Több, mint 1,5 |
2,85 |
|
Labdarúgás |
Heidenheim – Hamburg |
Bundesliga 2. |
1. félidő – Gólszám 1,5 |
Több, mint 1,5 |
2,65 |
|
Labdarúgás |
Celta Vigo – Levante |
Spanyol bajnokság |
1. félidő – Gólszám 1,5 |
Több, mint 1,5 |
2,25 |
Másodikként egy Trixie típusú fogadást mutatunk be, amelynél „Pontos végeredmény” fogadásokkal a befizetett tét 567,31-szeresét nyerte vissza játékosunk. A péntek esti fogadásban helyet kapó első mérkőzés - Paderborn - 1. FC Köln - fél hétkor kezdődött és ezen a vendégek 2-0-s előnyre tettek szert, ám a 80. percet követően „elfogytak”. A félórával később elrajtoló Nimes – Dijon francia bajnoki mind a két félidőben egy-egy hazai gólt hozott (a második a 83. percben született), míg az este nyolckor útjára induló ADO Den Haag – Zwolle találkozón az egyetlen találat a 45. percben esett. Azt, hogy pontosan melyik volt az a pillanat, amikor nyertesünk eldöntötte, hogy megteszi ezt a nem mindennapi hármas kötést, nem tudjuk, azt viszont igen, hogy este kilenc óra után már csak azért kellett szurkolnia, hogy több gól már ne essen Hollandiában és mivel jól szurkolt, jókora összeg íródott jóvá a fogadási naplójában.
|
Labdarúgás |
Paderborn - 1. FC Köln |
Bundesliga 2. |
Pontos végeredmény |
Paderborn 3:2 |
21,00 |
|
Labdarúgás |
Nimes - Dijon |
Francia bajnokság |
Pontos végeredmény |
Nimes 2:0 |
7,75 |
|
Labdarúgás |
ADO Den Haag - Zwolle |
Holland bajnokság |
Pontos végeredmény |
ADO Den Haag 1:0 |
11,00 |
Ezúton is gratulálunk minden előzőekben felsorolt nyertesünknek a bravúros tippekhez!