A kontinensviadal egyik legnagyobb kérdése, hogy Salah lehet-e próféta saját hazájában. A Liverpool világklasszis támadója fantasztikus klubidényt tudhat a háta mögött: a Vörösökkel megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Premier Ligában 97 ponttal ezüstérmet szerzett, és Aubameyanggal és Manéval holtversenyben – 22 találattal – első helyen végzett a mesterlövészek versenyében a PL-ben. A legutóbbi világbajnokságon azonban ő sem tudott segíteni Egyiptomnak: hiába jutottak ki 28 esztendő után a vb-re, Oroszországban mindhárom csoportmeccsüket elvesztették.

Az Afrikai Nemzetek Kupájában azonban több szempontból is rekorder az észak-afrikai ország. Immár ötödik alkalommal ad otthont a kontinenstornának, amit hétszer nyert meg −2006 és 2010 között zsinórban háromszor ért fel a csúcsra. Két évvel ezelőtt sem hiányzott sok a végső diadalhoz: a fináléban Kamerun hátrányból fordítva győzte le 2-1-re az egyiptomiakat. A második legeredményesebb nemzet a címvédő Kamerun 5 diadallal, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig a 4 sikerrel büszkélkedő Ghána fér még fel. A mexikói Javier Aguirre 2018 augusztusa óta irányítja az egyiptomiakat, és a cél nem is lehet más, mint a nyolcadik arany besöprése. A júniusi finomhangolás jól sikerült, hiszen mindkét felkészülési meccsét megnyerte: Tanzániát 1-0-ra, Guineát pedig 3-1-re győzte le. Pénteken Zimbabwe ellen már élesben lehet bizonyítani.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

A Tippmixpro oddsai alapján Egyiptom (4,95) után Szenegálnak a legjobbak a kilátásai (6,50-es nyereményszorzó). A szenegáliak ugyan még soha nem nyerték meg az Afrikai Nemzetek Kupáját, de remekül teljesítettek a kvalifikációs meccseken: 6 meccsen 5 győzelem és 1 döntetlen a mérlegük, s ezzel ők teljesítettek a legjobban, más kérdés, hogy a kontinenstornán Madagaszkárnál, Egyenlítői Guineánál és Szudánnál veretesebb ellenfelekkel is szembe kell majd nézniük. 2017-ben a későbbi győztes Kamerunt is nagy csatára késztették a negyeddöntőben, de végül 11-esekkel elbúcsúztak. Utolsó hét ANK-meccsükön csak egyszer – 2015-ben Algéria ellen – szenvedtek vereséget a rendes játékidőben. Aliou Cissé együttese legutóbbi hat találkozóján nyerni tudott, ráadásul ezeken mindössze egyetlen gólt kapott. Most jöhet el számukra az áttörés?

A Tippmixpro nyereményszorzói alapján a négyszeres győztes Ghána a harmadik legesélyesebb együttes a végső győzelemre (7,50-es oddsszal). A Fekete Csillagok 2008 óta mindig négybe kerültek a tornán – két ízben a fináléba is bejutottak −, de utolsó diadalukig 1982-ig kell visszalapozni az annalesekben. Két évvel ezelőtt Kamerun ütötte el Asamoah Gyanékat a finálétól, ráadásul a 3. helyet sem sikerült megszerezniük, miután a bronzcsatában 1-0-ra kikaptak Burkina Fasótól. A ghánaiak számára nagy csalódást jelentett, hogy nem jutottak ki a tavalyi világbajnokságra, hiszen az azt megelőző három vb-n ott voltak, sőt, 2010-ben közel jártak ahhoz, hogy a világbajnokságok történetében első afrikai válogatottként elődöntőt játszhassanak, de az Uruguay elleni tizenegyespárbajban elszalasztották a történelmi lehetőséget. James Kwesi Appiah együttesében hemzsegnek az európai topligákban pallérozódó játékosok, így nem lenne világraszóló szenzáció, ha ők érnének fel a csúcsra. Vajon hogy sikerült a formaidőzítésük?

Nigéria végső sikere kereken 9-szeres pénzt fizetne a Tippmixprón: a Szuper Sasok eddig háromszor nyerték meg az ANK-t, legutóbb 2013-ban. Érdekesség, hogy címvédőként a 2015-ös tornára nem tudta kvalifikálni magát, majd a 2017-esről is lemaradt, az ideire viszont már csoportelsőként jutott ki, Dél-Afrikát, Líbiát és a Seychelles-szigeteket megelőzve. A német Gernot Rohr együttesének tavaly nem volt szerencséje a világbajnokság csoportbeosztásával, hiszen Argentína mellett a vb-döntőig menetelő Horvátországot és a legutóbbi Európa-bajnokságon negyeddöntős Izlandot is megkapta. Ighalóék Luka Modricéktól 2-0-ra kikaptak, Izlandot 2-0-ra megverték, majd Argentína ellen 2-1-es vereséget szenvedtek, így végül nem élték túl a csoportkört. Hat év kihagyás után nagyot alkotnak az Afrikai Nemzetek Kupáján?

Mint minden nagy torna előtt, a Tippmixpro ezúttal is széles outright-kínálattal várja a fogadókat: a végső győztes mellett lehet tippelni a csoportgyőztesekre, a gólkirályra is – Salah elsősége 5,50-es szorzót érne, Mané első helye 8,25-öt jelentene, míg a Lille-ben játszó elefántcsontparti támadó, Nicolas Pepe gólkirályi címe 12,50-es szorzóval gazdagítaná a rá tippelőket −, illetve arra is lehet fogadni, hogy ki végez az 1-3. helyen.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Június 21-én tehát útjára indul a labda az Afrikai Nemzetek kupáján, ahol a torna történetében először vesz részt 24 válogatott, és első ízben nem a január-februári időszakban rendezik meg a kontinensviadalt. A hat kvartettből az első két helyezett és a négy legjobb csoportharmadik jut be a nyolcaddöntőbe.

A nyereményszorzók változhatnak.

Mesebeli Afrika - Egyiptomban elrajtol a 32. ANK!

2019.06.18.

Vissza