PSV – Ajax

A holland bajnokság legutóbbi kilenc kiírásából nyolc a két csapat aranyérmével végződött. Ezekből is legtöbbször a másik volt a legnagyobb vetélytárs a bajnoki cím felé vezető úton. A ligában 24 döntetlen mellett 53 PSV, és 49 Ajax siker született összecsapásaikon, de az elmúlt három szezonban egyetlen kivétellel mindig az otthon játszó csapat hagyta el győztesen a játékteret, és ezen a hat találkozón mindössze két alkalommal tudott betalálni az aktuális vendégcsapat. Ha az eindhoveniek ezúttal is le tudják nullázni az Ajax támadósorát, az a Vendégcsapat góljainak a száma soron 4,95-szörös nyereményt jelent. 

Persze azt azért érdemes figyelembe venni, hogy a címvédő az új idényben még nem szenvedett vereséget, és 11 tétmeccséből csupán egyszer nem tudott betalálni. Ráadásul a Holland Szuper Kupáért játszott mérkőzésen július végén 2-0-ra megverte a PSV-t.

LASK Linz – Salzburg

Hiába kezdte visszajutása óta mindössze a harmadik szezonját a LASK az élvonalban, az előző idényhez hasonlóan most is ő lehet a sorozatban hetedik bajnoki címére hajtó Salzburg első számú kihívója. 2018/19-ben a rájátszás végén 12 ponttal maradt le a bajnoktól, de négy ligameccsükből egyszer sem tudta megverni a Bikákat (1-3, 3-3, 0-2, 1-2). Ahhoz, hogy ezúttal több esélye legyen, muszáj lesz minél többet behúznia a vasárnapihoz hasonló „hatpontos” találkozókból. Már csak azért is, mert a címvédő félelmetes formában van, hét fordulót követően hibátlanul áll a tabella élén, gólkülönbsége pedig 34-6.

Szoboszlaiék remek formáját tekintve – utolsó hét tétmérkőzésükön mindig szereztek legalább négy gólt – talán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy a Vendégcsapat – Gólszám 2,5 piacon ezúttal is a Több lesz a helyes tipp. Ez 2,30-as oddsért fogadható.

FC Köbenhavn – Midtjylland

Egyelőre Dániában is a 2018/19-as szezon arany- és ezüstérmesének párharcáról szól az új idény, de a két élcsapat közti különbséget az elmúlt évek tapasztalatai alapján inkább a hazai pálya jelenti (legutóbbi 11 tétmérkőzésükből 10 alkalommal az otthon játszó tudott nyerni – ráadásul ezekből a győzelem mellé mindig járt legalább két szerzett gól). A bajnok fővárosiak az idényben eddig minden ligameccsüket megnyerték otthon, és – egyetlen talpon maradt dán együttesként – az EL főtábláján is győzelemmel indultak (1-0 a Lugano ellen).

A két csapat korábban említett legutóbbi 11 tétmérkőzéséből 6 esetben is 4-5 gólt hozott a kilencven perc. Ha most is így lesz, az a Gólszám piacon 3,10-es odds mellett fogadható. (Egyébként a két csapat találkozóin jellemzően nem unatkozik a közönség, legutóbbi 14 összecsapásukon mindig volt legalább két találat.) 

Young Boys – Basel

Svájcban a 2017/18-as szezon hozta el a változást, amikor a Young Boys megtörte a Basel nyolc bajnoki címből álló sorozatát. A berniek ráadásul nem is akárhogy, 15 pontos előnnyel hódították el 12. elsőségüket. Az előző szezonban aztán a két csapat közti különbség látszólag tovább nőtt, hiszen már 20 pont volt a differencia a sárga-feketék javára. Ezt többek között az egymás elleni négy rangadón szerzett 10 egységnek is köszönhették – szemben a bázeliek 1 pontjával.

A két csapat utolsó 7 egymás elleni bajnokiján minden alkalommal szerzett gólt mindkét csapat, és mivel hat kör után a Basel 16, a Young Boys pedig 13 találatnál jár a ligában, nem tűnik lehetetlennek, hogy ez a semleges szurkolók számára örömteli sorozat tovább folytatódik. Ha így lesz, az a Mindkét csapat szerez gólt soron 1,40-szeres nyereményt jelenthet az arra fogadók számára. 

Egészen különleges hétvége elő nézünk, hiszen a fenti találkozókon kívül Belgiumban (FC Bruges - Anderlecht), Csehországban (Sparta Praha - Slavia Praha), Görögországban (Panathinaikosz - Olympiakosz), Romániában (FCS Bukarest - CFR Cluj) és Szerbiában (Partizan Belgrád - Crvena zvezda) is parázs hangulatú találkozókat rendeznek - és akkor még a topbajnokságokról nem is beszéltünk...

* a cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak  

Pazar hétvége a topligákon kívül is!

2019.09.20.

Vissza