Horvátországra igazán nehéz mérkőzések várnak. Előbb a 2010-es vb-győztes spanyolokat fogadják hazai pályán, majd vasárnap már Anglia legjobbjai ellen kellene bizonyítaniuk. Modricsék a nyári tornán elért ezüstérem óta 4 meccset játszottak, ebből csupán a Jordánia elleni felkészülési találkozót tudták behúzni 2-1-re. Portugália ellen, szintén felkészülési meccsen 1-1-et értek el, Angliával 0-0-t játszottak, míg a Spanyolország elleni első Nemzetek Ligája-összecsapáson csúfos, 6-0-s vereségbe szaladtak bele. Azt nem mondhatni, hogy ne vették volna komolyan Dalic tanítványai a meccset, főleg annak tudatában, hogy a kezdőben ott volt Modric, Rakitic, Brozovic és Perisic is, mégis Sergio Ramosék bizonyultak jobbnak, nem is akárhogy. A spanyolok a gyengécske vb-szereplést követően megverték Angliát idegenben, az a meccs 2-1 lett, majd jött a horvátok elleni henger, illetve egy Wales ellen 4-1-re megnyert felkészülési mérkőzés. Érdekesség, hogy legutóbb Sevillában az angolok elleni meccset 3-2-re elbukták úgy, hogy már a félidőben 3-0-ra vezettek Sterlingék. Luis Enrique most újoncot avathat, ugyanis behívta Mario Hermosót és Brais Méndezt is. Előbbi játéka azért lehet érdekes, mert a védelem tengelyébe keres megoldást a válogatott kapitánya, miután Nacho sérült, Piqué pedig korábban lemondta a válogatottságot. Sergio Ramos már 160-szor húzhatta magára a nemzeti mezt, nagy kérdés, hogy Hermosóval, vagy éppen Diego Llorentével, esetleg Inigo Martínezzel, hogy érti meg magát a védelem tengelyében, hiszen nekik hármuknak összesen nincs 10 válogatottságuk. A horvát támadógépezet ezt kihasználva ezúttal gólt, esetleg gólokat szerez a spanyolok ellen?
A vb-győztes francia válogatott a nyári finálé óta sem szenvedett vereséget, sőt, utoljára máricusban kapott ki, akkor Kolumbia tréfálta meg, igaz, nem tétmeccsen. Igazi téttel bíró találkozót 2017 júniusában veszített a csapat, akkor Svédországban kapott ki 2-1-re. A vb-döntő óta 4 találkozót játszott Didier Deschamps együttese, ebből egyszer gólt sem lőtt, amikor Németország ellen ért el 0-0-s döntetlent. Azt követően hazai pályán verte a holland válogatottat 2-1-re, majd az Izland elleni 2-2 következett - felkészülési mérkőzésen -, végül a németek elleni 2-1-es sikert ünnepelhette otthon a csapat. Hollandiának egy, a korábban említett veresége van a Nemzetek Ligájában, a másik mérkőzésén simán, 3-0-ra ütötte ki Németországot. Ez már önmagában nagy fegyvertény lehet, októberben pedig rátett még egy lapáttal Ronald Koeman legénysége, hiszen idegenben harcolt ki 1-1-es döntetlent a vb-bronzérmes belga csapat ellen. A hollandoknak azonban feltűnően nem megy az elmúlt években a franciák ellen, hiszen utoljára a 2008-as Eb-n győzték le őket, azóta viszont 5 mérkőzésen, 5 vereség, ráadásul ebben benne van egy nagyon sima, 4-0-s fiaskó is. Érdekes adalék, hogy minden meccset figyelve, utolsó 17 találkozójából csak 3-at veszített el a holland válogatott, ebből bizony kétszer a francia csapat volt az ellenfél... A legutolsó, 2-1-es vereség azért már jóval szorosabb csatát hozott, Párizsban Babel egyenlített, ám végül Giroud góljával otthon tartotta a 3 pontot a regnáló világbajnok. A hazaiak keretében ott van újra Babel, a kiváló formában futballozó Depay, de Wijnaldum, Strootman és Van Dijk neve is ismerősen csenghet - otthon ezekkel a játékosokkal még szorosabbá tudják tenni ezt a rangadót a hollandok?

Portugália a vb-kiesés óta veretlen, ráadásul egyik meccsén sem játszott Cristiano Ronaldo. A portugálok legnagyobb klasszisa ezúttal sem lesz ott a csapattal, de szeptemberben nélküle is sikerült 1-0-ra megverni Olaszországot. Akkor André Silva góljával győzött az együttes, aki 2 Nemzetek Ligája meccsén 2 gólnál jár. Fernando Santos válogatottja utolsó 2 olaszok elleni meccsét egyaránt 1-0-ra nyerte meg, ám a lengyelek elleni NL-mérkőzése 5 gólt hozott, míg a skótok elleni felkészülési találkozója 4-et. Az olasz együttes utolsó 10 mérkőzéséből 5 is döntetlennel ért véget, ebből 4-nek lett 1-1 a végeredménye. Roberto Mancini május óta irányítja a csapatot, ez idő alatt pedig 7 találkozón állította össze a kezdőt. Ebből a 7 összecsapásból mindössze kettő ért véget olasz sikerrel. Előbb Szaúd-Arábiát verték 2-1-re, legutóbb pedig Lengyelországban győztek 1-0-ra. Olaszország utolsó 10 meccséből hét alkalommal lőtt gólt, ám ebből csupán kettőt úszott meg kapott gól nélkül (ami az olaszok védekezését ismerve elég gyenge teljesítmény), míg Portugália 4 találkozón nem kapitulált utolsó 10 mérkőzését figyelve. A Santos-legénység meg tudja ismételni a szeptemberi sikert, amikor Cristiano Ronaldo nélkül is képes volt megverni az olaszokat?

Természetesen a fenti három rangadón túl is sok jó mérkőzést rendeznek a Nemzetek Ligájában, ám talán a legfontosabb a magyar válogatott aktuális találkozója Észtország ellen, amiről ide kattintva olvasható az elemzésünk.