Manchester City - Chelsea

Ki gondolta volna, hogy 12 forduló után a Chelsea jobban áll majd mint a Manchester City a Premier Ligában? A londoni klub 26 pontot gyűjtött eddig, míg a City eggyel kevesebbet, 25-öt. Frank Lampard csapata egészen kiváló formában van, hiszen elmúlt 6 bajnokiját egyaránt megnyerte, idegenben pedig utoljára augusztusban kapott ki a PL-ben, igaz, akkor éppen Manchesterben, a United vendégeként. Abrahamék azóta rengeteget fejlődtek, és éppen a már említett MU elleni mérkőzés volt az utolsó, amikor nem szereztek gólt a ligában. Ennek tudatában jó lehetőség lehet a "Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést" fogadási soron a "Nem", ami 1,40-es szorzót érhet. A két klub közelmúltja igen vegyes képet fest, hiszen az utolsó találkozójuk 2019 februárjában a Liga-kupa döntőjében volt, amikor 0-0-t követően végül büntetőkkel dőlt el a kupa sorsa Guardiola együttesének javára. A 0-0-ás eredmény most több szempontból is kifizetődő lehet, például a "Gólszám (pontosan)" soron a "0" gól 24,00-es oddsot érhet, ahogy a "Pontos végeredmény" lehetőségnél is 24,00-es szorzóval lehet számolni a 0-0-ás végeredménynél. Érdekesség, hogy az említett finálé előtt nem sokkal a bajnokságban is összefutott a két csapat, akkor a City hazai pályán 6-0-ra ütötte ki a londoniakat. A ManCity újabb 6-0-ás sikere ezúttal 82,00-es szorzóval kecsegetet a Tippmixprón! A válogatott szünetet követően is kitart Lampardék remek formája, vagy a címvédő otthon újfent megmutatja, hogy ki az úr a háznál?  

Milan - Napoli

Nehéz olyan statisztikát, érdekességet találni, ami jó színben tünteti fel akár csak az egyik csapatot is. 12 kör után a Napoli áll jobban az olasz bajnokságban, ám csak 19 pontja van, míg a Milan mindössze 13 egységet lapátolt össze, és az edzőváltás sem segített a csapaton. A Milan otthon lejátszott 6 bajnokijából mindössze kettőt tudott megnyerni, előbb a friss feljutó Brescia ellen (1-0), majd a Spal ellen, szintén 1-0. A Lecce elleni 2-2-es döntetlenen kívül fájó lehet még a Fiorentina elleni zakó (1-3), de az Inter (0-2), és a Lazio (1-2) is nyert ezen a pályán. A Giuseppe Meazzában a Napoli elleni utolsó 3 tétmeccsén azonban még gólt sem kapott a Milan, így ez jó kiindulópont lehet (0-0, 0-0, 2-0). Amennyiben valaki most is abban bízik, hogy nem lesz túl gólgazdag mérkőzés, akkor az "1. félidő - gólszám 0,5" fogadási soron a "Kevesebb, mint 0,5" jó megérzés lehet, hiszen ha 0-0-ás eredménnyel zárulna a félidő, akkor az 2,75-ös oddsot érhet. Amennyire szörnyű a Milan hazai mérlege, legalább annyira rossz a Napoli idegenbeli statisztikája. Carlo Ancelotti gárdája 6 idegenbeli bajnokijából csak kettőt nyert meg, a Fiorentina (4-3), és a Lecce ellen (4-1). A "Vendégcsapat góljainak a száma" soron a "3+" 4,45-ös szorzót érne, ha valaki hinne abban, hogy a vendégek újfent legalább 4 gólt szereznek. Újabb szenvedős mérkőzés jön mindkét féltől, vagy az egyikük ezúttal összeszedi magát, és elindul a jó úton? 

River Plate - Flamengo

Szombat este jön a Libertadores Kupa döntője. A két csapatnak nem volt könnyű útja az egyenes kieséses szakaszban, a Flamengo például rögtön az első párharcában 2-0-s hátrányt szedett össze, amit ugyan le tudott dolgozni, de csak büntetőkkel jutott tovább. A River Plate az elődöntő során igazi klasszikust játszott, hiszen a Boca Juniors volt az ellenfele. A két argentin klub párharcából végül a River jött ki jobban, összesítésben 2-1-es sikerrel ment tovább.

Érdekesség a két döntős csapat kapcsán, hogy a tavalyi kiírásban egy csoportban voltak, és mindketten tovább is léptek. Akkor első meccsük 2-2-t hozott, míg a legutóbbi 0-0-val végződött. A finálé ezúttal egy mérkőzésen dől el, és ha újfent döntetlen lesz a találkozó 90 perc után, az a Tippmixprón 3,00-ás oddsot érhet. Ha valaki úgy gondolja, hogy igazán szoros lesz a találkozó, és benne van a döntetlen, akkor a "Ki nyeri a Kupát?" fogadási sor jó lehetőség lehet, hiszen ott a River Plate 2,20-as, míg a Flamengo 1,50-es szorzót jelenthet. A főpróba mindkét klubnak jól sikerült, a Flamengo utolsó tétmeccsén 1-0-ra, míg a River 2-0-ra győzött. A brazil csapat utolsó 5 Libertadores Kupában lejátszott mérkőzéséből hármat is kapott gól nélkül hozott le (a maradék kettő egyaránt 1-1 lett), és utolsó ebben a sorozatban megrendezett meccsét 5-0-ra nyerte meg. A Flamengo így nagy önbizalommal készülhet, ám a River a címvédő, aki pedig az argentin cspatban bízik, annak jó lehetőség lehet a "Pontos végeredmény" fogadási piac, hiszen csupán a "River Plate 1:0" van 10,00-ás odds alatt, a többi River-siker egyaránt 10,00-ás szorzó fölött fogadható a Tippmixprón! 

Végezetül az előttünk álló hétvégén bőven akad olyan találkozó, ahol a hendikepes fogadási lehetőségeket is érdemes fontolóra venni. Rögtön szombat délután a Düsseldorf - Bayern München mérkőzés, ahol a "Hendikep 1:0"-nál a vendég siker 1,45-ös, míg a "Hendikep 2:0"-nál 2,05-ös oddsot érne Lewandowskiék kettő, vagy annál több gólos győzelme. A spanyol bajnokságban ilyen szempontból érdemes lehet megvizsgálni a Leganes - Barcelona találkozót, ahol a ligautolsó ellen Messiék legalább kétgólos sikere 2,15-ös, míg a minimum háromgólos 3,90-es szorzót jelenthet. A holland bajnokságban Ajax - Heracles mérkőzést rendeznek, a listavezető Ajax elmúlt 3 bajnokiján egyaránt 4 gólt lőtt. A "Hendikep 0:1"-nél a hazai győzelem 1,25-ös oddsot érhet, míg a "Hendikep 0:2"-nél 1,65-ös szorzóval lehetne számolni, ha a hazai klub legalább három góllal nyerne. 

A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak!

Remek szorzók a Tippmixprón - fogadj rájuk!

2019.11.22.

Vissza