Labdarúgás, vb, E csoport, 2018.06.17., 14:00

Costa Rica – Szerbia

A legutóbbi világbajnokság egyik meglepetéscsapata Olaszországot, Uruguay-t és Angliát megelőzve csoportelső lett 2014-ben, és csak a negyeddöntőben esett ki Hollandiával szemben, tizenegyeseket követően. A mostani selejtezősorozatot is magabiztosan teljesítette, igaz, utolsó 3 kvalifikációs mérkőzésén nyeretlen maradt. A felkészülési mérkőzéseken viszont nem nyújtott meggyőző teljesítményt, 7 találkozón csak kétszer nyert (Skócia és Észak-Írország ellen), az 5-ből 4 vesztes mérkőzésén pedig gólt sem tudott szerezni. Szerbia nagyon kiegyensúlyozott csoportban tudott elsőként végezni a selejtezők során, rajta kívül Írország és Wales is csak egyszer kapott ki a hatosban. A szerbek 2010 után szerepelhetnek ismét nemzetközi tornán, akkor a csoportban ragadtak.

Tudtad?

- Szerbia három vb-résztvevő csapattal találkozott a felkészülés során, de csak Nigéria ellen nyert.

- Hat mérkőzést játszott a szerb válogatott a selejtezők óta, ezeken csak Kína és Nigéria ellen nem kapott gólt.

- A szerbek házi gólkirálya a selejtezőkön Aleksandar Mitrovic volt 6 találattal, aki az azóta lejátszott felkészülési mérkőzéseken szintén 6-szor volt eredményes, az utolsó, Bolívia elleni találkozón 3-at gurított.

- Costa Rica legeredményesebb játékosa a selejtezők során Marco Urena és Christian Bolanos volt 4-4 találattal, előbbi idén egyszer, utóbbi 2016 novembere óta egyszer sem tudott a kapuba találni nemzeti színekben.

- A magyar válogatott tavaly novemberben Nikolics Nemanja góljával nyert Costa Rica ellen Budapesten.

- Négy vb-résztvevő csapattal (Spanyolország, Tunézia, Anglia és Belgium) játszott a közép-amerikai gárda a felkészülés során, ezek mindegyikén alulmaradt, 12 gólt kapott, és csupán egyet szerzett.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Újabb meglepetéssel szolgálnak?

2018.06.16.

Vissza