Az odavágón a Manchester City 2-1-re nyert a Santiago Bernabéuban, igaz, ez a találkozó még február végén volt. Azóta sok minden történt, a Real Madrid bajnok lett, míg a City második helyen végzett a Premier Ligában. Az idegenbeli 2-1-es siker nagy előnyt ad Guardiola csapatának, hiszen még egy 1-0-s vereséggel is továbbjutna az angol klub. Zidane csapatának legalább két gól kell a továbbjutáshoz, 2-1-es siker esetén pedig hosszabbítás következne. A Tippmixprón a "Pontos végeredmény" piacnál a vendégek 2-1-es sikere 12,00-s oddsot érhetne. Benzemáék 11 mérkőzés óta veretlenek, idegenben pedig utolsó öt összecsapásuk közül kettő végződött 2-1-es győzelemmel. Sergio Ramos ezúttal nem segíthet a csapatának eltiltás miatt, és Bale, illetve James sincs ott a madridiak keretében. A mérkőzésre kínált piacok között ezúttal a gólszerzőkre is lehet tippelni a Tippmixprón, a hazaiak oldaláról R. Sterling, G. Jesus, R. Mahrez, K. De Bruyne, és I. Gündogan góljára lehet tippelni, míg a túloldalon K. Benzema, L. Jovic, E. Hazard, és M. Asensio találata érhet sokat. Zidane a Real Madrid edzőjeként még nem veszített egyenes kieséses párharcot - most sem fog?
Az utolsó 6 egymás elleni mérkőzésük
Az nyolcaddöntőjük első meccsét nagy meglepetésre a Lyon nyerte meg, akkor 1-0 lett a végeredmény. A francia csapat a kényszerszünetet követően viszont csak egyetlen tétmeccset játszott, amikor a Francia Liga-kupa döntőjét büntetőket követően elveszítette a PSG ellen. A Juve viszont heti két bajnokival hangolt a BL-re, ráadásul meg is nyerte az olasz bajnokságot, így mindenképp pozitív hozzáállással várhatja a visszavágót, igaz, a "Zebrák" játéka egyáltalán nem volt tökéletes. Jól bizonyítja ezt az a tény is, hogy C. Ronaldóék utolsó nyolc tétmeccsükből mindössze kettőt tudtak megnyerni, mindkettőt otthon. Előbb a Lazio ellen 2-1-re győztek, majd a Sampdoriát verték 2-0-ra, ezek közül most csak az utóbbi eredmény érhetne továbbjutást számukra. Éppen ezért a "Ki jut tovább?" fogadási piacon 1,82-es szorzót érne az olaszok továbbjutása, míg a franciáké 2,00-t. Természetesen ezen a találkozón is lehet tippelni a gólszerzőkre, Cristiano Ronaldo gólja 1,60-as nyereményszorzót érhetne, míg ha nem szerez gólt, akkor 2,05-ös oddsal lehetne kalkulálni. A hazaiaknak fordítania kell, ráadásul a biztos továbbjutáshoz (a rendes játékidőben) legalább két gólt kell szerezniük. Vajon melyik csapat lesz jobb helyzetben, a sorozatos terhelés és tétmeccsek után kicsit talán fáradt Juve, vagy a pihenés, és vesztes kupadöntő után készülő Lyon?
A Juve utolsó 6 találkozója
Februári találkozójuk 1-1-es eredményt hozott, innen jön most a folytatás, majdnem fél évvel később. A kényszerszünetet követő időszak egyértelműen a Napolinak sikerült jobban, Mertensék ugyanis megnyerték az Olasz Kupát, büntetőket követően a Juvét verték. A Barcelona ezzel szemben elveszítette a bajnoki versenyfutást a Real Madriddal szemben, és a hírek szerint az öltözőben sincs minden rendben. Messiék elmúlt 10 hazai tétmeccsükből mindössze egyet veszítettek el (Osasuna 1-2), illetve egyet adtak döntetlenre (Atl. Madrid 2-2). A maradék nyolc találkozóból hatot hoztak le kapott gól nélkül. Érdekesség, hogy a BL-ben a Suárez - Messi - Griezmann trió összesen eddig hét gólt szerzett a szezon során, míg a túloldalon Mertens egymaga hatot. A belga újabb gólja 3,50-es szorzóval kecsegtet a Tippmixprón, míg Messi találata 1,70-es szorzót érhetne. Az odavágón már az első félidőben megszerezte a vezetést az olasz klub, "természetesen" Mertens góljával, míg a második játékrészben Griezmann egyenlített. A visszavágó előtt az idegenbeli gól miatt egyelőre a Barca van jobb helyzetben, azonban ha Gattuso csapata szerezné az első gólt ezen a találkozón, akkor újra nehéz helyzetbe kerülhetne a hazai együttes...
A Barca és a Napoli gólszerzői a BL-ben
A nyolcaddöntők visszavágói előtt a Bayern München van a legjobb helyzetben, miután Londonban 3-0-ra győzött a Chelsea vendégeként. R. Lewandowski ráadásul 11 góljával vezeti a Bajnokok Ligája góllövőlistáját is, illetve a bajorok megnyerték a Bundesligát és a Német Kupát is. A Chelsea ezzel szemben egy elveszített FA Kupa-döntőt tud felmutatni, na meg egy BL-t érő negyedik helyet a PL-ben. Nagy különbség. Ezek után talán nem meglepő, hogy a Tippmixprón egy esetleges Chelsea-siker 8,00-s oddsot érhet, míg a "Döntetlennél a tét visszajár" fogadási soron 4,90-es szorzót jelenthet a vendégsiker. Aki úgy érzi, hogy a lengyel támadó gólja szinte garantált, annak jó döntés lehet a "R. Lewandowski szerez gólt?" lehetőség, ahol az "Igen" 1,45-ös nyereményszorzót érhet. A Bayern München utolsó tétmeccse viszont több, mint egy hónapja volt, akkor a kupadöntőt húzta be a csapat, míg a Chelsea egy hete bukta el az FA Kupát. Frank Lampard együttese hisz még a fordításban, vagy ilyen előjelek után egyértelmű lenne, hogy a hazaiak továbbjutásán kívül más nem is történhet a visszavágón?
A Bayern München legutóbbi hat mérkőzése
Tovább az összes BL-mérkőzésre >>
Ki nyeri a Bajnokok Ligáját? >>
A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak.
Képek forrása: Sportradar, Reuters