„A játék összeköt!” program Pécs városában is nagy sikernek örvendett
2019.09.30.
Újabb befogadó játszóteret adtak át a Szerencsejáték Zrt. játszótér-építési programjának köszönhetően, amelyet ép és fogyatékossággal élő gyermekek közösen használhatnak. A játék összeköt! program hatodik befogadó játszóterét Borbás Károly, a Szerencsejáték Zrt. Pécsi Értékesítési Régiójának vezetője, valamint Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere adta át Pécsett, a Makay István úton. 2019-ben a Szerencsejáték Zrt. kibővített társadalmi felelősségvállalási kezdeményezésének köszönhetően immár hatodik közösségi játéktere nyílt meg, a program azonban tovább folytatódik.
A nemzeti lottótársaság felelős állami vállalatként kiemelten kezeli a fogyatékossággal élő gyermekek társadalmi integrációjának ügyét. A vállalat a közép-kelet európai régióban elsőként vállalta, hogy a Nagykarácsony sorsjegy bevételének egy részét minden évben közösségi célra fordítja és országszerte befogadó játszótereket épít. A társaság idén jelentősen kibővítette a kezdeményezést, a tavaly átadott létesítményeken kívül összesen hat helyszínt nyit, illetve nyitott meg országszerte, amelyekben számos újdonságot is bevezetett: a korábbiaknál is több játékot helyezett el, illetve az eddigiekhez képest esztétikusabban kialakított közösségi tereket hozott létre. A kombinált homokozó, az akadálymentes forgó, a dupla alagút, a fészekhinta, vagy a kombinált akadálymentes játszóeszköz kialakításának köszönhetően biztonságosan használható, így mozgásukban korlátozott személyek is bátran kipróbálhatják. A játék összeköt! program jövő évi folytatásával pedig ez a lehetőség egyre több gyermek számára adatik majd meg.
„Pécsiként számomra kiváltképp örömteli, hogy dinamikusan fejlődő városunkban átadhatom "A játék összeköt!" program keretében megépült legújabb, fontos társadalmi funkciót betöltő játszóteret a családok és elsősorban a gyermekek örömére. Azzal, hogy itt minden gyermek személyes élményeket szerezve tud majd együtt játszani, ez a közösségi tér a társadalom szempontjából is pótolhatatlan feladatot tölt be a fogyatékossággal kapcsolatos pozitív attitűdök és értékrend kialakításában. Éppen ezért elkötelezettek vagyunk programunk folytatása mellett, amelyet az elkövetkező időszakban minél több családhoz és gyermekhez szeretnénk eljuttatni országszerte” – fogalmazott Borbás Károly, a Szerencsejáték Zrt. Pécsi Értékesítési Régiójának vezetője.
„Nagyon köszönjük a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy „A játék összeköt!” program keretében a mai napon megnyitott játszótéren immáron Pécs városában is lehetőségük van a fogyatékossággal élő- és az ép gyerekeknek arra, hogy közösen átélt élményeken keresztül ismerjék meg egymást. Biztos vagyok benne, hogy ez a szép játszótér a jövőben sok család közös találkozási pontja lesz és sok gyereknek fog önfeledt örömöt szerezni.” – mondta Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere.
„A játék összeköt!” programmal kapcsolatos további információkról a sajto@szerencsejatek.hu e-mail címen érdeklődhetnek.