Hírek

2018 Legjobb Munkahelye: Szerencsejáték Zrt.

2018.11.15.

Budapest, 2018. november 14. A Szerencsejáték Zrt.   - immár második  alkalommal - hivatalosan is elnyerte a Magyarország legjobb munkahelye minősítést.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója - köztük a Szerencsejáték Zrt. dolgozói - mondták el véleményüket arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön. A válaszok alapján 18. alkalommal állították össze a legjobbak listáját.

A Szerencsejáték Zrt. a nagyvállalati, 1000 fő felett foglalkoztatott vállalatok kategóriában nyerte el a Legjobb Munkahely díjat, olyan, a munkaerőpiacon kifejezetten vonzó cégek mellett, mint a DECATHLON Magyarország és az SAP Hungary Kft.

„Ez a díj számomra kiemelkedik az elmúlt évek során elnyert elismeréseink közül, hiszen a szakmai zsűri ez esetben a munkavállalóinkból állt, tehát a vállalat munkatársai döntöttek úgy: jó itt dolgozni.” – mondta dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Programban olyan szempontokat vizsgáltak, mint a dolgozók elégedettsége, a cég vonzósága, az emberközpontú és lelkesítő jövőkép, vagy éppen a munkahelyi légkör.

A Szerencsejáték Zrt. büszke a mintegy 1.700 munkatársára - köztük a közel 180 megváltozott munkaképességű dolgozójára - akiknek a társaság az eredményeit és sikereit köszönheti.

Vissza