Hírek

81 milliárd forintot vettek fel 2010-ben a szerencsések

2011.01.05.

Mindösszesen 31 millió nyertes játékot, fogadást regisztrálhattunk az óévben – az Ötöslottón például 5 millió 291 ezret, a hatoson 2 millió 288 ezret.

Az év nyereményét, 3 milliárd 177 millió 138 ezer 790 forintot (mely egyben minden idők második legnagyobb magyarországi lottónyereménye) nyáron, a 26. héten érték el. Ehhez a horribilis összeghez 28 heti, azaz fél évnél is tovább tartó halmozódásra volt szükség. Nem példa nélküli az eset, volt ilyen már többször. A leghosszabb 1957 októberétől az 1958-s év végéig tartott. Igaz, akkoriban még nem halmozódott a főnyeremény, de ez a tényen nem változtat: több mint egy éven át senkinek sem lett ötöse. 2010-ben viszont négy játékoshoz is beköszönt Fortuna. Ez az utóbbi két évtized átlagából nem lóg ki, általában évente 3 és 10 közötti az ötösök száma. Kivétel ez alól 1990, amikor is 27 telitalálatossal máig tartó rekordot értek el a játékosok.

Ha már játszik, mindenki szeret vagy szeretne nyerni. Ennek fényében meglepő, hogy számos nyereményért az előírt határidőn belül nem jelentkeznek a jogosultak. 2010-ben a fel nem vett nyeremények – minden játékot és nyerőosztályt beleértve – összesen 3,5 milliárd forintot tettek ki. (Ennek nagyobb része különböző akciók keretében végül mégis visszajutott a fogadókhoz, kisebb hányadát adóként fizette be a költségvetésnek a Társaság.) Általában a kisebb, néhány száz vagy ezer forint nagyságú nyereményekét felejtenek eljelentkezni, bár ritkán nagy összegek is „benn ragadnak”. A legkirívóbb esetek közé tartozik a 2007-ben fel nem vett 430 millió forintos öttalálatos, illetve 2001-ben egy 225 milliós hatos.

Az „évszázad mázlistája” címet minden bizonnyal egy idősebb hölgy érdemelhetné ki, aki a 89. napon – egyetlen nappal a határidő lejárta előtt – jelentkezett a Hatoslottón elért telitalálatosáért. Kétszer volt szerencséje: egyszer, amikor megjátszotta a 6 nyerőszámot, és másodszorra, amikor a 89. napon megtalálta az igazolószelvényét.

Vissza