A BL elment, de a triplázás még összejöhet?
2019.05.17.
A Manchester City remek szezont tudhat maga mögött, amire szombaton a Wembleyben felteheti a koronát is. Címvédőként vágott neki a bajnoki versenyfutásnak, végül az utolsó fordulóban, a Brighton otthonában aratott 4-1-es győzelemmel biztosította be újabb PL-elsőségét. A Premier Ligában 38 meccsből 32-t megnyert (2019-ben csak a Newcastle ellen nem nyert bajnokin: 1-2), ráadásul 95 lőtt gólja mellé csak 23 kapott. Februárban emlékezetes meccsen gyűjtötte be első serlegét a szezonban, a Liga Kupa fináléjában a Chelsea ellen nyert büntetőket követően. Érdemes megjegyezni, hogy abban a sorozatban a döntőig vezető úton csupán egyetlen gólt kapott a rendes játékidőben. Az FA Kupa döntőjébe is viszonylag sima volt az útja, esélyeshez méltón három magabiztos győzelemmel kezdte a sorozatot: 7-0 a Rotherham, 5-0 a Burnley és 4-1 a Newport ellen. Egyedül a Swansea-val vívott negyeddöntős párharc alakult izgalmasan, a manchesteriek a félidőben még 2-0-s hátrányban voltak, ám innen sikerült fordítaniuk. Sergio Agüero a 88. percben szerezte a győztes gólt.
A már említett, Newcastle elleni bajnokin kívül a City egyetlen vereséget szenvedett 2019-ben, amiért viszont nagy árat fizetett: a BL-negyeddöntőben a Tottenham 1-0-ra nyert ellene hazai pályán, így miután Manchesterben „csak” 4-3-ra diadalmaskodtak Sterlingék, az előző szezonhoz hasonlóan ismét a legjobb nyolc között ért véget európai szereplésük.
A Watford szezonja ennél jóval visszafogottabb volt: a Liga Kupától már tavaly szeptemberben búcsúzott (a Tottenham büntetőket követően jutott tovább ellene), a bajnokságban pedig a középmezőnyben, a 11. helyen zárt úgy, hogy a kiesés egy pillanatig sem fenyegette, sőt, sokáig a 7., nemzetközi kupaindulást érő hely is elérhető volt számára. Érdekesség, hogy a 4. fordulót követően még egyike volt a 3, hibátlan teljesítményt nyújtó csapatnak, a Chelsea és a Liverpool mellett. Az FA Kupában kiélezett meccseken menetelt a döntőig: januárban a Woking és a Newcastle ellen 2-0-ra, februárban a Queens Park ellen 1-0-ra nyert, mindannyiszor vendégként. Elsőként a Crystal Palace talált be neki az FA Kupa keretein belül a 2-1-es Watford győzelemmel zárult mérkőzésen, majd az elődöntőben a Wolverhampton ellen 0-2-ről felállva (az egyenlítő találat a 94. percben értékesített büntetőből született), hosszabbítást követően jutott be története során másodszor - 1984-et követően - az FA Kupa döntőjébe. Ott 2-0-ra kikapott az Evertontól.
Ebben a sorozatban a Manchester City is régóta vár egy sikerre, legutóbb a 2012/13-as szezonban jutott el a döntőig (akkor a Wigan verte 1-0-ra), nyernie pedig 2011-ben sikerült utoljára, a Stoke 1-0-s legyőzésével. Nem csupán a Citynek, hanem személyesen Guardiolának is hiányérzete lehet az FA Kupával kapcsolatban, hiszen ez az egyetlen olyan trófea Angliában, amelyet nem hódított még el manchesteri regnálása alatt.
A két csapat egymás elleni mérlegét tekintve nem meglepő, hogy toronymagasan a kék-fehérek az esélyesek a végső győzelemre, a „Ki nyeri a Kupát?” fogadási lehetőségnél 1,05-ös nyereményszorzóval fogadható a Manchester City, míg az 1X2 piacon 1,19-es oddsot ér Kompanyék győzelme. Utolsó 10 egymás elleni mérkőzésüket rendre ők nyerték, a gólkülönbség ezeken a találkozókon 32-6. Mindössze két olyan meccs akad ezek között, ahol nem volt legalább kétgólos különbség a csapatok között, így megfontolandó lehet a Hendikep 0:1 lehetőségnél manchesteri győzelmet fogadni, amely a cikk írásakor 1,60-as nyereményszorzót ér a Tippmixprón.
Ahogy látható, gólokban nem volt hiány az utóbbi években a két csapat találkozóin, két, 2-0-s manchesteri győzelmet leszámítva minden meccsen legalább 3 találat született. Ha ezúttal is hozzák ezt az átlagot, az a Gólszám 2,5 piac Több, mint 2,5 kimenetelét fogadva 1,45-ös oddsot ér a helyes tippel rendelkezőknek. Bátrabb fogadóink a Hazai csapat – Gólszám 2,5 lehetőségnél is megjátszhatják a Több, mint 2,5 kimenetelt, amennyiben úgy gondolják, hogy a Manchester City egymaga megszerzi a fogadás sikerességéhez szükséges gólmennyiséget.
A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
Az angol FA Kupa döntőjéhez ingyenesen elérhető élő videó közvetítéssel, százas nagyságrendben található fogadási lehetőségekkel várjuk játékosainkat.