Bemutató: Overwatch
2020.08.14.
Az Overwatch a Blizzard Entertainment által fejlesztett FPS (first person shooter), azaz belső nézetes lövöldözős online multiplayer játék, melyet 2016-ban adtak ki. Az Overwatch a Földön játszódik valamikor a közeljövőben. Két csapat harcol egymás ellen 6-6 fővel és a lényeg, hogy valamelyik csapat teljesítse a térkép által meghatározott célt.
A küldetéscélok, és így a térképek (pályák) 4 fő csoportba oszthatóak:
- Assault: ezeken a pályákon a cél két Control Point elfoglalása megadott idő alatt.
- Escort: cél egy szállítmányos kocsi eljuttatása a pálya egyik végébe több ellenőrzőpont érintésével.
- Assault/Escort (Hybrid): az első kettő keveréke. Először a pontot kell elfoglalni, majd a szállítmányt kísérni.
- Control: minden egyes körben a cél egy pont elfoglalása a térkép közepén addig, míg a számláló 100%-ot el nem éri.
A játékosoknak egy hőst kell választaniuk a 32 karakter közül, melyek mindegyike egyedi képeségekkel bír és rendelkezik minimum egy ún. végső képeséggel (Ultimate Abilities), melyek nagy hatással lehetnek a csaták kimenetelére. Pl.: nagyobb sebzés, csapattárs gyógyítása, ágyúk építése, pajzs, gyors mozgás, menekülés, stb. Néhány hős kétféle fegyverrel rendelkezik, vagy másodlagos tűzerővel. Néhányuknak pedig passzív képességük van. Eltérően más játékoktól, ezen képességek nem módosíthatóak és fejleszthetőek. Minden egyes játékos végső képessége lassan töltődik fel (100%), ám meggyorsítható pl. ellenség likvidálásával, célok végrehajtásával, mint pl. ellenséges támadás kivédésével, stb. A hősöket három szerepkörbe lehet osztani, Tank, Damage és Support. A hatfős csapatok általában mindegyik szerepkörből 2-2 hőst választanak, de a mérkőzés közben lehetőségük van a karakterek lecserélésére.

A két csapat minden mérkőzés előtt egy ún. újraéledő szobából (Spawn Room) indulnak. A Control pályák kivételével a meccs kezdése előtt a támadó fél ott is marad, a védekező viszont szabadon bejárhatja az egész pályát, ami hasznos pl. a védelem kiépítésének szempontjából. Az újraéledő szobában támadnak fel a meghalt hősök (Respawn). A hős halála után általában 10 másodperc kell az újjászületéshez. Az újraéledő szoba emellett feltölti a bent tartózkodó hősök életerejét, páncélját és pajzsát, továbbá a játékos csak itt válthat át másik hősre. Az ellenséges csapat egyetlen tagja sem léphet be a másik fél ilyen területére, a bent tartózkodók pedig sérthetetlenek. Bizonyos pályatípusoknál a támadócsapat újabb újraéledő szobá(ka)t szerezhet bizonyos célok teljesítésével, ami stratégiai szempontból előnyös, hiszen így a csapattagok az újraéledést követően gyorsabban odaérhetnek a célpontjukhoz.
Az Overtime a normál játékidő ún. ráadása (hosszabbítás). Akkor következik be, ha a támadócsapat az utolsó 3 másodpercben éri el a célját. Amíg a támadók a ponton vannak, addig tart a ráadás. Ha elmozdulnak, vagy meghalnak, akkor a hosszabbítást jelző csík elkezd lecsökkenni. Ha a csík teljesen lemerül, akkor a védekezőcsapat győz. Az újjászületés 3 másodperccel tovább tart ebben a szakaszban.
Az első szervezett, pénzdíjas versenyeket 2016 közepén szervezték az Overwatchnak, csupán pár hónappal a játék megjelenését követően. 2016 novemberében a Blizzard Overwatch vb-t rendezett. Az Overwach Dél-Koreában örvend a legnagyobb népszerűségnek, ahol még a League of Legends-t is túlszárnyalja. Versenyek terén a játék fő sorozata a 2018 januárjában induló Overwatch League, mely szinte a teljes naptári évet lefedi.