Hírek

BL, EL: ez vár a magyarokra

2018.07.23.

Az már eldőlt, hogy a BL- és EL-selejtezők első fordulója után négy magyar csapatból három maradt versenyben, egyedül az FTC-nek nem sikerült kivívnia a továbbjutást. A Vidinek is rezgett a léc, de végül 3-2-es összesítéssel felülmúlta a luxemburgi Dudelange együttesét, míg a Honvéd és az Újpest idegenbeli vereség után hazai pályán egyaránt magabiztos sikert aratott, előbbi a macedón Rabotnicki, utóbbi az azeri Neftcsi Baku felett aratott 4-0-s győzelmet a visszavágón.

 

A magyar bajnok Vidi fölényes győzelemmel kezdte az NB I új szezonját, de a Dudelange ellen a hajrában a szerencsére is szüksége volt a továbbjutáshoz. A fehérváriak következő ellenfele szerdán a bolgár bajnok Ludogorec Razgrad lesz idegenben. A bolgár együttes zsinórban hetedik alkalommal nyerte meg hazája bajnokságát, és az utóbbi években a nemzetközi porondon sem volt eredménytelen. Tavaly ugyan a BL-selejtezőkből átpottyant az EL-be, ott viszont csoportkörbe jutott, sőt, tovább is lépett a legjobb 32 közé, ahol a Milan állította meg. További érdekesség, hogy csoportjában a Hoffenheim és a Braga sem tudta legyőzni.

 

A 2014/15-ös és a 2016/17-es szezonban BL-főtáblára sikerült jutnia a bolgár bajnoknak, utóbbi esetben csoportja harmadik helyét szerezte meg az Arsenal és a Paris SG mögött, a Basel előtt. A Ludogorec ellentmondást nem tűrően kezdett az idei BL-selejtezőkben, az északír Crusaderst 9-0-s összesítéssel verte ki, hazai környezetben 7-0-s sikert aratva. Július elején a Bolgár Szuper Kupát is elhódította.

 

A Ludogorec Razgrad - Vidi BL-selejtező odavágót 07.25-én, szerdán 19 órától rendezik. 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

 

A Dudelange után újabb luxemburgi alakulat érkezik Magyarországra, hiszen a Honvéd EL-selejtezős ellenfele csütörtökön a hazája bajnokságában ezüstérmet szerző Progres Niederkorn lesz. A közel száz éve alapított egyesület tavaly aratta első győzelmét a nemzetközi kupaküzdelmek során, de az a siker elég nagyot szólt, hiszen a Rangers 2-0-s legyőzésével búcsúztatták az EL-selejtezőből az 54-szeres skót bajnokot.

 

Idén érkezett az újabb siker, az azeri Gabalát idegenben 2-0-ra verték a selejtezők első körében, ezek után pedig a hazai környezetben elszenvedett 1-0-s vereség is belefért. A Progres Niederkorn az elmúlt szezonban 5 ponttal végzett a Vidi által búcsúztatott Dudelange mögött hazája bajnokságában.

 

A Honvéd - Progres Niederkorn EL-selejtező első felvonását csütörtökön 19 órától rendezik.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

Nagyobb kihívás elé néz az Újpest, hiszen a lilák a spanyol élvonalban szereplő Sevillával találkoznak. Az andalúz együttes 2014-től 2016-ig zsinórban háromszor nyerte meg az Európa Ligát, míg az elmúlt szezonban a Bajnokok Ligájában is bizonyított, a Manchester Unitedet búcsúztatva jutott be a legjobb nyolc közé, ahol a Bayern München 2-1-es összesítéssel múlta felül.

 

A Sevilla együttese májusban a 7. helyen végzett a spanyol élvonalban, hazája kupasorozatában pedig döntőbe jutott, igaz, ott 5-0-s verést kapott a Barcelonától. A védelmük amúgy is sokszor volt sebezhető, a bajnoki pontvadászat során 38 meccsen 58-szor kaptak gólt, miközben 49-szer találtak be. 

 

Ha csak az EL-fellépéseit tekintjük, a Sevilla a legutóbbi 13 hazai meccséből tizenkettőt megnyert, mindössze egyszer kapott ki, de végül azon a meccsen is kivívta a továbbjutást a büntetőpárbajban. Az andalúzok az új szezonnak már Pablo Machín irányításával futnak neki, aki a Gironától érkezve foglalta el a vezetőedzői pozíciót.

 

A Sevilla - Újpest EL-selejtező csütörtökön 21:45-kor kezdődik.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Vissza