Hírek

BL-előzetes – 2. forduló, kedd

2018.10.02.

Ahogy a csoportkör során minden BL-játéknapon, kedden is 18:55-kor kezdődik két mérkőzés (ezúttal Torinóban és Sinsheimben)

 

A szezonbeli összes tétmeccsét megnyerő Juventus (7 bajnoki és 1 BL győzelem – minden esetben legalább 2 rúgott gól) a svájci bajnokságban 9 fordulót követően is hibátlan Young Boys-t (32-6 a gólkülönbsége és már most 12 pont előnnyel vezet a második, FC Zürich előtt) fogadja. A legrangosabb európai kupasorozatban szerzett tapasztalat egyértelműen a torinóiak mellett szól, ami az 1. fordulóban is meglátszott, hiszen míg az olasz bajnok idegenben - a mérkőzés jelentős részében C. Ronaldo kiállítása miatt emberhátrányban játszva - nyerni tudott (0-2 Valenciában), addig a svájci aranyérmes első BL-csoportmeccsén, hazai pályán szenvedett vereséget a nem túl jó formában lévő Manchester Unitedtől (0-3 Bernben).

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

 

 

Az 1. forduló talán legnagyobb meglepetését okozó angol bajnok Manchester City (otthon kapott ki 2-1-re a Lyontól) a német bronzérmes Hoffenheimhez látogat. Ez lesz Szalai Ádámék első hazai mérkőzése a BL főtábláján. A főpróba nem sikerült igazán jól, hiszen a hétvégén, a Bundesliga 1-ben ugyanitt vereséget szenvedtek az RB Leipzigtől (1-2). Ezzel szemben a manchesteriek 2-0-s győzelemmel hangoltak, és átvették a vezetést a Premier Ligában (19 pontjuk és 21-3-as gólarányuk van 7 forduló után).

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

 

A további mérkőzések közül az E-csoportban a győzelemmel (Bayern München – Ajax) és vereséggel (AEK Athén – Benfica) kezdő csapatok találkoznak egymással.

A sorozatban 6. Bundesliga 1. aranyérmüket megszerző bajorok pénteken elszenvedték első vereségüket tétmeccsen Niko Kovac irányítása alatt. Éppen Dárdai Pál Herthája előtt kellett fejet hajtaniuk a bajnokságban, Berlinben (2-0), ezzel pedig a dobogó legfelső fokáról is lecsúsztak. Az Ajax ezzel szemben idegenbeli győzelemmel hangolt (2-0 Sittardban), de jelenleg ők is a második helyen állnak a holland élvonalban.

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

A kvartett másik mérkőzésén a 24 év után ismét görög bajnokságot nyerő AEK Athén a portugál rekordbajnok Benficát fogadja. Egészen meglepő a vendégek mélyrepülése a BL-csoportkörben: utolsó 8 mérkőzésüket elveszítették ebben a szakaszban. Jól jel ugyanakkor a lisszaboniak számára, hogy a BL-főtáblára jutást éppen Görögországban, a PAOK 4-1-es legyőzésével biztosították be.

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

 

Az F jelű négyesben a már említett Hoffenheim – Manchester City összecsapás mellett a francia bronzérmes Lyon az ukrán bajnok Sahtar Donecket fogadja. Mindkét csapat remek formában várja a mérkőzést, a hazaiak 5, míg a vendégek 8 mérkőzés óta nem szenvedtek vereséget.

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

 

A G csoportban a címvédő Real Madrid az orosz fővárosba látogat. Legutóbb az a 2011/12-es szezon egyenes kieséses szakaszában találkoztak a CSZKA Moszkvával és nem is tudták legyőzni a házigazdát (1-1). A madridiak legutóbbi 3 mérkőzésükön csak 1 gólt szereztek, a forma alapján így most sem számíthatnak könnyű mérkőzésre a 8 összecsapás óta veretlen oroszok ellen.

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

Ezzel párhuzamosan a tavalyi BL-elődöntős Roma a Plzent fogadja. A farkasok egy 5 mérkőzéses nyeretlenségi szériát zártak le a múlt héten: előbb 4-0-ra verték a Frosinonét, majd 3-1-re a városi rivális Laziót. Az esélyük pedig megvan a sorozat folytatására, hiszen a cseh bajnok az utolsó két idegenbeli tétmérkőzését rúgott gól nélkül veszítette el (3-0, 4-0).

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

 

A H csoport Manchester United – Valencia találkozója maradt még hátra a keddi játéknapról. A hazaiak a BL 1. fordulójában magabiztos győzelmet szereztek Bernben (0-3), azóta viszont az Old Traffordon kiestek a Liga-kupából és utolsó két bajnokijukon csupán 1 pontot szereztek, amivel a 10. helyre csúsztak vissza a Premier Ligában. Ezzel együtt a spanyol 4. elleni győzelemmel nagy lépést tehetnének a továbbjutás felé és a helyzetük nem is reménytelen, hiszen a Valencia meglepetésre mindössze a hétvégén szerezte meg első győzelmét a szezonban (0-1 a Real Sociedad otthonában).

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

Vissza