Hírek

Boldog karácsonyt!

2011.10.25.

A másfél millió példányban kibocsátott, október utolsó péntekén az értékesítő helyekre kerülő, 500 forintért megvásárolható BOLDOG KARÁCSONYT! díszes kivitelezésével – látványos grafikai megoldásával és színvilágával – szervesen illeszkedik az év végi ünnepekhez, a karácsony semmihez sem hasonlítható bensőséges hangulatát idézi fel.

A sorsjegynek változatos és gazdag a nyereménykínálata, kimagasló, 25 millió forintos a főnyereménye. Három játék található rajta, közülük bármelyikkel nyerhetnek, sőt szerencsés esetben akár három nyeremény is elérhető. A Boldog karácsonyt! az ajándékozásra is megoldást kínál, hiszen a sorsjegyre nyomtatott ajándékkísérő kártya kitöltésével – Neked, Tőlem „jeligével” – névre szóló, tehát személyes ajándékként adhatjuk.

Aki megvásárolja a Boldog karácsonyt!, nem csak önmaga számára teremt esélyt, hanem egyúttal jótékony célt is szolgál. A Szerencsejáték Zrt – társadalmi felelőssége tudatában – már nem első alkalommal bocsát ki olyan sorsjegyet, amelynek bevételéből a köz számára hasznos kezdeményezést, tevékenységet karol fel. Ezúttal a Bátor Tábor Alapítványt támogatja.

Az idén éppen egy évtizedes Bátor Tábor a daganatos és krónikusan beteg gyerekeknek és családjaiknak szervez ingyenes élményterápiás táborokat. Az Alapítvány önzetlen és humánus munkájának köszönhetően tíz év alatt – évente 11 turnusban – több mint háromezer kis beteg táborozó vehetett részt a programokban, és meríthetett erőt a gyógyuláshoz. A magyarok mellett lengyel, cseh és szlovák gyermekeket is vendégül látnak a Hatvanban található, s néhány éve önerőből, nagylelkű magán és vállalati felajánlásokból újjáépített bázison, ahol, mint azt egy daganatos beteg táborozó megfogalmazta: „visszatöltik azokat a pozitív energiákat, amiket a betegség elvesz a gyerektől.”

A Bátor Tábor kétségkívül Magyarország egyik modellértékű intézménye, amely több száz önzetlen, szakmailag felkészült önkéntessel – garantált biztonságban, szinte „láthatatlan” egészségügyi felügyelet mellett – „tábori gyógykezelést” valósít meg.

A program megálmodói, létrehozói és működtetői a következő években, széleskörű társadalmi összefogás révén szeretnék a táborozók számát megduplázni. A célkitűzések megvalósítását, és a folyamatos táboroztatást támogatja a lottótársaság a Boldog karácsonyt! sorsjegy révén juttatott segítségnyújtással, és így támogatják mindazok, akik e sorsjegyből vásárolnak.

Vissza