Csúcson az Eurojackpot: több mint 43 milliárd forint a tét
2026.05.22.
Izgulhatnak a magyarországi Eurojackpot játékosok, hiszen a 19 európai országban elérhető európai lottójáték halmozódása elérte a maximális összeget, ami egyben azt is jelenti, hogy a következő sorsoláson már a második nyerőosztály is milliárd forintos nyereményt kínálhat. A pénteki, Helsinkiben történő sorsoláson 120 millió euró a jackpot összege, ami jelenleg több mint 43 milliárd forintot jelent. Magyar játékos a legutóbb 2022-ben ért el telitalálatot, akkor 75,9 millió eurót vihetett haza.
Elérte a nyereménytetőt az Eurojackpot főnyereménye, a játék szabályai szerint ugyanis legfeljebb 120 millió euróig halmozódhat. A további vásárlások már a II. nyerőosztály (5+1 találat) nyereményalapját növelik, így ott is jelentős – akár milliárd forintot érő – nyeremények várhatók. Nem ez lenne az első eset, amikor alsóbb nyerőosztályban elért találat forintra átszámolva meghaladta az egymilliárdot, például 2022. 29. játékhetén, amikor egy magyar játékos mintegy 3 millió eurót nyert, ami akkori árfolyamon megközelítőleg 1,2 milliárd forintnak felelt meg.
A telitalálat összegének felső korlátját, a 120 millió eurót legutóbb a 2025. 39. játékhetében érte el az Eurojackpot, azt akkor egy német játékos nyerte meg. Magyarországi játékos utoljára 2022. 49. játékhetén ért el telitalálatot, amelyért akkor 75,9 millió eurót kapott.
A játék indulása óta eddig összesen tizenkilenc alkalommal vitték el a maximális (korábban 90 millió, jelenleg 120 millió eurós) jackpotot, öt esetben a nyereményen több nyertes osztozott. A statisztikák alapján a legtöbb nyertes mostanáig Németországból került ki, őket Finnország és Dánia követi.
Az Eurojackpot indulása óta négy magyar játékos ért el 5+2-es találatot. Az idei évben eddig csaknem 600 ezer kisebb-nagyobb hazai nyeremény volt ezen a lottójátékon.
Európa egyik legnépszerűbb lottójátékának első sorsolását 2012. március 23-án tartották Finnország fővárosában, Helsinkiben. Az elmúlt 14 évben folyamatosan egyre több európai országban vált elérhetővé ez a számsorsjáték. Hazánkban 2014 októberétől játszható az Eurojackpot. A magyar nyertesek számára a legfelső két nyerőosztály (5+2 és 5+1) nyereményét euróban fizeti ki a nemzeti lottótársaság, a szabály szerint Magyarországon nyitott euró alapú bankszámlára.