Hírek

Gazdára talált a több mint 4 milliárdos főnyeremény

2012.06.18.

Tavaly óta folyamatosan halmozódott a jackpot, és hihetetlen rekordmagasságig szökött, múlt hét végén már több mint 4 milliárd 115 millió volt a főnyeremény. Ez a második legmagasabb összeg, a legnagyobb jackpot több mint 5 milliárd forint volt, amelyet 2003 novemberében nyert meg valaki.

Szombaton azonban végre milliárdost avathattunk, hiszen volt telitalálatos szelvény az Ötöslottón, sőt mindjárt két olyan szerencsés is akadt, aki jól tippelte meg a számokat. A nyereményük fejenként 2 057 602 470 Ft, még leírni is hosszú, nemhogy elképzelni, mit jelenthet egy ilyen hatalmas pénzösszeg.

A Szerencsejáték Zrt. komoly hangsúlyt fektet rá, hogy óvja játékosai adatait, ezért a jelenlegi nyertesek kilétéről sem tudhatunk sajnos sokat, a védelmük érdekében egyelőre még azt sem hozhatjuk nyilvánosságra, hogy hol adták fel a szelvényüket.

A fejenként kétmilliárdos nyeremény átvétele is hasonlóan biztonságos körülmények között történik majd. „A nyertesek kilétét csak 2-3 ember ismeri a vállalaton belül, gondosan őrizzük az anonimitásukat” – meséli a Szerencsejáték Zrt. nagynyereményekért felelős vezetője. „Külön telefonszámot tartunk fenn a jelentkezés céljából, ahol a sorsolás napjától számított 90 napon belül kell jelentkezniük. A vonal végén egy munkatársunk várja a hívást, aki az első telefonbeszélgetés során először is meggyőződik arról, hogy valóban a nyertessel van dolga. Az azonosítást a játékszelvényen lévő információk segítik, ezeken ugyanis számos olyan adat található, amit csak a szelvény birtokosa ismerhet.” – mondja a nagynyeremények felvételéről a társaság munkatársa.

A nyeremény felvételéhez egy személyes találkozóra is szükség van, ennek egyeztetésére a „tesztkérdésekre” adott helyes válaszok után kerülhet sor. A kifizetési eljárás lefolytatására a Szerencsejáték Zrt. által meghatározott helyen és időben kerül sor. A találkozón első lépésként – a játékszelvényen található biztonsági azonosító kód ellenőrzése céljából – elkérik a szelvényt, és átfuttatják azt egy terminálon éppúgy, ahogyan a lottózós ellenőrizné, amikor a lottózóban valaki a kisebb nyereményét szeretné beváltani. Ezután rögzítik a nyertes személyes adatait.

A nyeremény kifizetése minden esetben banki átutalás útján történik, magyarországi lakossági forint folyószámlára. A nyereményfelvétel után a Szerencsejáték Zrt. nem tartja a kapcsolatot a nyertesekkel, így a további sorsukról nincs tudomásunk.

Bár a több mint 4 milliárd forint gazdára talált, az eheti Ötöslottón 85 millió forint a tét, nem kis összeg ez sem, érdemes érte ringbe szállni.

Vissza