Feléled őszi álmából az NB I - jön a 13. forduló!
2019.11.19.
A forduló egyik legizgalmasabb párosítása a Fehérvár és a Puskás Akadémia találkozója. A két együttes rendre nagy csatákat vív egymással, legutóbbi, augusztusi csörtéjük sem volt ez alól kivétel. A felcsúti meccsen a hazaiak rengeteg ziccert dolgoztak ki, de az összeset el is puskázták, így a lehetőségeivel kiválóan sáfárkodó vendégek 2-0-ra győztek. Ugyanakkor új arénájában még nem tudott nyerni a Puskás ellen Marko Nikolics együttese: februárban 3-0-ra kikaptak Milanovék, áprilisban pedig 1-1-re végeztek. Ráadásul az előző idény ezüstérmese hazai pályán már két bajnokit is elbukott: az Újpest és a nagy rivális Ferencváros is három ponttal távozott Székesfehérvárról. Közben Hornyák Zsolt csapata hat idegenbeli NB I-es fellépésén csupán egyszer, Mezőkövesden maradt pont nélkül, és a vesztes meccset leszámítva mindig szerzett legalább egy gólt házon kívül. A fehérváriak pályaválasztóként csak az Újpest ellen nem tudtak a kapuba találni, így a fentiek alapján érdemes megfontolni a „Mindkét csapat szerez gólt” piacon az „Igen” kimenetelt, ami 1,70-es oddsot ér.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

A címvédő FTC a nagy rivális Fehérvár után egy nappal később, vasárnap lép pályára, és a papírforma alapján egy kötelező győzelem vár rá az újonc ZTE ellen. Igen ám, csakhogy szeptemberi meccsük előtt is hasonló volt a képlet, aztán Zalaegerszegen kis híján vereséget szenvedett a Rebrov-legénység. Ikoba találatával a 88. percig vezetett Dobos Barna csapata, de aztán jött Leandro és Tokmac Nguen, így a Fradi végül mindhárom pontot begyűjtötte. Boliék hazai pályán csak a Mezőkövesd ellen nem tudtak nyerni – Kuttor Attila együttese ellen be kellett érniük egy 1-1-es döntetlennel −, a többi találkozójukon nem hibáztak, igaz, négy alkalommal is csak 1-0-ra győztek. Ez a végeredmény most 6,50-es szorzót érne a „Pontos végeredmény” piacon. A zalaegerszegieket egyébként nem könnyű legyőzni, és egyelőre ők a döntetlenkirályok az NB I-ben, hiszen 12 bajnokijukból 5 pontosztozkodással zárult. Érdekesség, hogy Stieber Zoltánék plusz egyes gólkülönbséggel kieső helyen vágnak neki a 13. fordulónak…
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

A szezon eddigi meglepetéscsapata a két „nagyot” szívósan üldöző Mezőkövesd. Cseri Tamásék 7-3-2-es mérlege önmagért beszélt, mint ahogy az is, hogy a Fradi és a Fehérvár sem tudta legyőzni őket. Kuttor Attila kiválóan megszervezte a csapat játékát, így a védekezést is: az FTC után ők kapták a legkevesebb gólt. Az NB I-ben négy alakommal is tökéletesen zárt a védelmük, és figyelembe véve, hogy az újonc Kaposvárnak hat olyan mérkőzése is akadt már, amikor nem szerzett gólt, jó választás lehet a „Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést” piacon az „Igen” kimenetel, amely 1,75-ös nyereményszorzóval kecsegtet. Érdekesség, hogy Waltner Róbert csapata még nem játszott döntetlen a bajnokságban. A szerény költségvetésű klub nem véletlenül sereghajtó, hiszen a Debrecennel holtversenyben a legtöbb gólt kapta az élvonalban, és mindössze kétszer nyert.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Ha már Debrecen, a hajdúságiakra az FTC elleni csata után újabb nehéz 90 perc vár: Herczeg András együttese Kisvárdára látogat. Augusztusban könnyed, 4-1-es győzelmet aratott a Loki, az előző szezonban viszont kétszer is kikapott mostani ellenfelétől, Kisvárdán 3-0-ra. A Kaposvárhoz hasonlóan a Debrecen sem játszott még döntetlent, 5 győzelem mellett 6 vereséggel áll. A Fradi elleni, 6-1-es vereség után szeretné kiengesztelni szurkolóit, hiszen ha most sem nyer, könnyen a veszélyzónában találhatja magát. A Kisvárda egy győzelemmel előzhet, hiszen csak egy pont a hátránya, de legutóbbi három bajnokiján csupán egy döntetlent tud felmutatni. Utolsó három otthoni fellépésén kétszer is egy góllal veszített, ha most is így történne, az 3,95-ös oddsot érne a „Vendégcsapat 1 góllal nyer” piacon.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

A Diósgyőr is a tabella hátsó régiójában helyezkedik el, és a Kisvárdához hasonlóan már túl van egy edzőváltáson. A Ferencvárostól elszenvedett szeptemberi, 1-0-s vereség után – a miskolci csapat az 5. perctől emberelőnyben játszva kapott ki – Fernandónak mennie kellett, a helyére érkezett Feczkó Tamás bajnoki mérlege pedig 3 győzelem, egy döntetlen és 3 vereség. Márkvárték idegenbeli mérlege nagyon gyenge, hiszen csupán egyszer győztek, miközben ötször kikaptak, ráadásul három alkalommal még csak gólt sem szereztek vendégként. Utolsó két meccsüket elbukták az Újpest pályaválasztásával, februárban ötöt kaptak a liláktól a Szusza Ferenc Stadionban. Az újpestiek két győztes bajnokin vannak túl, és a még a dobogó is belátható távolságban van számukra. Nagy erősítést jelentett a szezon közben szerződtetett Feczesin Róbert, aki már 6 gólnál jár a szezonban, és több meccset is eldöntött. Nebojsa Vignjevics együttese ebben az idényben csak két bajnokit nyert meg egynél több góllal, ha Zsótérék most legalább két találattal diadalmaskodnának, az 2,95-ös nyereményszorzót érne a „Hendikep 0:1” piacon az „Újpest” kimenetelt választva.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

A szezont négy vereséggel kezdő, de aztán nagy formába lendülő Honvéd is bátran kacsingathat előre: csupán 5 pont a hátránya a 3. Mezőkövesddel szemben, és mindössze egy egységgel van lemaradva a 4. Puskás Akadémiától. Utolsó hat bajnokiján 5 győzelem és egy döntetlen a mérlege – csak az FTC-t nem tudta legyőzni ebben az időszakban −, és négy találkozón gólt sem kapott Giuseppe Sannino csapata. Ha most is tökéletesen zárna a kispesti retesz, az 2,15-ös szorzóval járna a „Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzés” piacon az „Igen” kimenetelt választva. A Paks ideális ellenfél lehet a kiváló széria folytatására, hiszen a tolnaiak 12 bajnokijukon mindössze 11 pontot kapartak össze. Már ők is túl vannak egy edzőváltáson: a Debrecen elleni vesztes meccs után Osztermájer Gábor vette át Szivics Tomiszlav helyét. A Paks utolsó három idegenbeli bajnokiját elbukta, s ezeken összesen 10 gólt kapott. Az új edző képes lesz rendezni a sorokat?
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak.