Hírek

Idén is nagyot alkot az Euroligában a Fener?

2019.01.14.

Zsinórban háromszor megnyerte a török bajnokságot, sorozatban háromszor bejutott a fináléba az Euroligában, előtte „szégyenszemre” negyedik lett, és a legrangosabb európai kosárlabdakupa most futó szezonjában is remekel. 18 találkozóból csupán két alkalommal nem diadalmaskodott, igaz, az egyik zakó idén csúszott be: Zeljko Obradovic együttese január 8-án a rendes játékidőben 72:72-t játszott a Himki Moszkva vendégeként, majd a ráadást 6 ponttal elbukta. A másik vereség is házon kívül esett meg, egy másik török együttes, az Anadolu Efes győzte le októberben 89-83-ra. Most újfent vendégségben kellene bizonyítania a Fenernek, és a tabella hátsó régiójában tanyázó, a leggyengébben védekező (a 18 meccsen kapott 1575 pont a legrosszabb mutató a 16 csapatos Euroligában) együttes ellen nem tűnik embert próbáló feladatnak a győzelem besöprése. Mindennél beszédesebb adat, hogy a Gran Canaria utolsó 10 tétmérkőzéséből nyolcat elveszített!

 

 

 

 

A Fenerbahcéhoz hasonlóan a címvédő Real Madridnak sincs oka a panaszra, hiszen mindössze háromszor szenvedett vereséget az Euroligában: januárban 5 ponttal kapott ki az Estudiantes otthonában, decemberben két ponttal maradt alul a Fener vendégeként, egyetlen hazai vereségét pedig novemberben szenvedte el a CSZKA Moszkva ellen (88:93). Most a hazai Euroliga-meccseinek több mint a felét elbukó Buducnost következik idegenben. A montenegrói csapat jelenleg a liga leggyengébben támadó csapata: a 18 találkozón elért 1333 pont 74-es átlagot jelent, ennél még a sereghajtó Darussafaka is többet termelt. A Real Madrid az előző hat kiírásból öt alakommal bejutott a Final Fourba az Euroligában, és a Tippmixpro oddsai alapján most is ott van az esélyesek között (4,30 a Real oddsa a végső győzelemre, ennél csak a CSZKA Moszkva 3,40-es, illetve a Fenerbahce 3,20-as szorzója alacsonyabb).

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

 

 

A Barcelona nincs a favoritok között – 20-szoros pénzt érne, ha a katalánok érnének fel a csúcsra –, de a hosszú térdsésülése után október végén visszatérő Hanga Ádámmal megerősödő Barca kezd kiegyenesedni a korábbi rosszabb periódust követően. Az Euroligában akadt egy négy találkozóból álló vereségsorozatuk, de a Baskonia otthonában aratott 7 pontos sikerrel egy új, szédületes szériába kezdtek: zsinórban kilenc tétmérkőzést nyertek! Izraelben lehetne meg a tizedik, de ez cseppet sem ígérkezik könnyű feladatnak, még akkor sem, ha az Euroligát 2014-ben megnyerő Maccabi TA otthon csak 50 százalékos mérleget tud felmutatni. Hangáék tavaly novemberben otthon 16 ponttal legyőzték az izraeli bajnokot, de legutóbbi izraeli meccsükön még a 17 pontig jutó magyar klasszis remeklése sem volt elég, mivel 94:82-re kikaptak a gránátvörös-kékek.

 

 

 

 

A további párosítások közül érdekesnek ígérkezik az Olympiakosz – Himki Moszkva találkozó is. Tavaly kétszer csaptak össze a csapatok, mindkétszer Moszkvában: januárban az oroszok nagyon megverték a görögöket (82:54), októberben viszont 87-66-os vendégsiker született. Komoly tétje van a Baskonia Vitoria Olimpiai Milano összecsapásnak: az olasz aranyérmes még éppen rájátszást érő helyen áll, de Velimir Perasovic együttese egy győzelemmel megelőzheti őket. A Zalgiris Kaunas – Panathinaikosz csata vesztese még távolabb kerülhet a legjobb nyolctól, míg a forduló két legsimábbnak tűnő párharca a CSZKA Moszkva − Bayern München mérkőzés, illetve az Anadolu Efes – Darussafaka találkozó – ezeken a meccseken a vendéggyőzelem óriási szenzációnak számítana.

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Vissza