Fogadj a Copa America negyeddöntőire!
2019.06.25.
A hazai közönség előtt mindenképp bizonyítani akaró brazil válogatott remekül vette az első akadályt a Copán, ugyanis az "A" csoportot veretlenül nyerte Neymar nélkül is. Firminóék Bolíviát 3-0-ra, Perut 5-0-ra verték, igaz, közben egy Venezuela elleni 0-0 is bekerült a statisztikába. Paraguay mindeközben épphogy ott lehet a negyeddöntőben, hiszen a csoportharmadikok listáján is csak másodikként lépett tovább. Mindehhez elég volt két döntetlen a "B" csoportban (az egyik Argentína ellen), illetve egy vereség Kolumbiától.
A mérkőzés, és persze a továbbjutás egyértelmű esélyese a házigazda, ez már az "1X2" fogadási sornál is tökéletesen látszik, a brazilok győzelme ugyanis 1,15-ös szorzót ér a Tippmixprón. Jó lehetőség lehet a "Hendikep 0:1" és a "Hendikep 0:2" piac is, hiszen előbbinél Casemiróék kétgólos sikere már 1,50-es, míg a háromgólos kiütés 2,30-as oddsszal kecsegtet. Jó adalék ehhez a választáshoz, hogy a két válogatott utolsó mérkőzését Brazília 3-0-ra nyerte úgy, hogy Neymar azon a találkozón még egy büntetőt is elhibázott. Hogy Paraguay ezek után mibe kapaszkodhat? A 2015-ös Copa negyeddöntőjében büntetők után az esélytelenebb gárda jutott tovább ugyanebben a párosításban... Ez a meglepetést jelentő továbbjutás most 15,00-s nyereményszorzót érne!
Argentína számára az elmúlt évek nem hozták meg az áttörést a Copán: 2011-ben a negyeddöntőben esett ki a válogatott, míg 2015-ben és 2016-ban a döntőt veszítette el. Mindkétszer Chile ellen maradt alul a csapat. Messi és társai most 1993 után abban reménykednek, hogy újra felülhetnek a trónra, azonban Venezuela ellen nem sok babér termett számukra az elmúlt években. Idén márciusban 3-1-re maradtak alul, előtte pedig kétszer is döntetlenre végeztek (2-2, 1-1). Venezuela ráadásul ezen a Copán nagyon masszív csapat benyomását kelti, hiszen mindössze 1 gólt kapott, a Peru és a Brazília elleni csoportmeccset is kapott gól nélkül hozta le. Aki úgy érzi, hogy az esélytelenebb csapat most sem kap gólt, annak jó választás lehet a "Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést" fogadási lehetőség, hiszen itt az "Igen" 4,90-es szorzót érhet.
Messiék kevesebb ponttal (4) jutottak be a negyeddöntőbe, mint Venezuela, ráadásul csak az utolsó csoportmeccsükön nem kaptak gólt, akkor Katar volt az ellenfél. A három rúgott góljuk mellé így három kapott gól társul, ez pedig nem túl meggyőző statisztika a folytatás előtt. A Copán szerzett 3 góljából kettőt a második játékrészben rúgott a csapat, ezért a "Melyik félidőben lesz több gól?" fogadási soron jó lehetőség lehet a 2. félidőt választani, ami 2,05-ös szorzóval járhat együtt. A negyeddöntőben Agüeróék meggyőző játékkal rukkolnak elő? Vagy újfent csak a keserűség marad számukra?
Kolumbia zárta a legjobb mérleggel a csoportkört. Jamesék három győzelmet szereztek, megverték Argentínát 2-0-ra, majd Katart és Paraguayt is 1-0-ra. Amennyiben a címvédő ellen is kapott gól nélkül játsszák le a mérkőzést, az a Tippmixprón 2,30-as szorzót érhet. Érdekesség, hogy Kolumbia utoljára márciusban kapott gólt, azóta 5 találkozót hozott le kapott gól nélkül. Chile az első két meccsén többször betalált, Japánt 4-0-ra ütötte ki, ám az utolsó találkozóján nem sikerült gólt szereznie, akkor Uruguay ellen maradt alul. A továbbjutás kérdését illetően a Tippmixpro oddsai alapján Kolumbia esélyesebb, ám ha valaki úgy érzi, hogy az elmúlt két torna győztese ismét ott lesz az elődöntőben, az a "Ki jut tovább?" fogadási piacnál 2,45-ös szorzóval számolhat.
Utolsó 5 egymás elleni mérkőzésükből 3 is döntetlenre végződött, ez a kimenetel 3,00-s oddsszal fogadható. Döntetlen esetén jó lehet megfontolni a "Pontos végeredmény" piacokat, hiszen a 0-0-t már 7,00-s szorzóval lehet megjátszani, az 1-1 5,50-t érne, a 2-2 16,50-t, míg a gólgazdag 3-3 98,00-s szorzójával lehet csábító lehetőség. Legutóbbi tétmeccsük 0-0-s végeredményt hozott - ezúttal másként lesz?
Uruguay mérlegébe a Japán elleni 2-2 rondít bele az idei Copa Americán, előtte ugyanis Ecuadort 4-0-ra verte a csapat, a címvédő Chilét pedig a Japán elleni iksz után 1-0-ra. Peru egy gól nélküli döntetlennel rajtolt Venezuela ellen, majd jött az első győzelem Bolíviával szemben, hogy aztán rögtön nagy pofonnal zárja a válogatott a csoportkört: Brazília ellen 0-5. Kérdés, hogy ez a nagyarányú zakó elveszi-e a kedvét Perunak, ha nem tudnak ebből gyorsan kijózanodni, akkor könnyen újabb vereség lehet a vége. Brazíliától már az első félidőben hármat kapott a csapat, ha most az "1. Félidő - 1X2" sort vizsgáljuk, akkor Uruguay jó választás lehet, hiszen ha az első játékrészt megnyeri a rekordbajnok, akkor az 2,25-ös oddsot érhet.
Elmúlt 5 egymás elleni mérkőzésük alkalmával kettő volt olyan, amikor csak egyikük talált be, a maradék három találkozón mindkét csapat gólt szerzett. Aki ezúttal is úgy gondolja, hogy mindkét válogatott gólt szerez, az 2,10-es szorzóval számolhat azt a kimenetelt választva. Utolsó 3 találkozójuk mindegyikén páratlan számú gól született (3; 1; 3), a "Gólszám: páros vagy páratlan" piacnál ezt a kimenetelt választva 1,85-ös nyereményszorzóval lehet kalkulálni.
A végső győzelemre a cikk írásakor Brazília a legesélyesebb a megmaradt nyolc csapat közül (2,00-s odds), Uruguay sikerére már 5,25-ös szorzóval lehet fogadni, míg Kolumbia és Argentína egyaránt 6,25-ös nyereményszorzóval játszható meg. A legnagyobb meglepetést Paraguay aranyérme jelentené, aki hisz bennük, annak a 88,00-s szorzó igen csábító lehet.
Mindezeken túl, ha valaki a fentiekben nem találna szimpatikus fogadási lehetőséget, akkor lehet tippelni a torna gólkirályára (E. Cavani - 5,25; Luis Suárez - 5,50; Phi. Coutinho - 7,00), illetve arra is, hogy egy adott válogatott bejut-e a döntőbe.
A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak!