Idén is közel ötvenezren a Szoborparkban – ilyen volt az Eurojackpot Szuperkoncert
2023.09.25.
Az eső ellenére idén is több tízezren énekelték a helyszínen a hazai popzene nagyágyúinak legismertebb, valamint csak itt hallható dalkülönlegességeit. A fellépők, vagyis a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, valamint DR BRS és vendégei megtöltötték a Puskás Aréna Szoborparkot, ahol az este folyamán összesen mintegy 50 ezer ember volt kíváncsi az Eurojackpot Szuperkoncertre, online pedig közel tizenötezren követték az eseményt.
Meglepetésből idén sem volt hiány a Puskás Aréna Szoborparkban, ahol nem csak a fellépők, hanem a látvány is elkápráztatta a látogatókat. Az estét DR BRS és vendégei nyitották, a népszerű dj-producer a már ismert slágereken túl egy dalpremierrel is megörvendeztette a rajongókat, amit Király Viktorral közösen jegyeznek. 18:30-tól már a ByeAlex és a Slepp fokozta tovább a hangulatot. Az énekes és zenekara idei utolsó budapesti fellépésén „Széltoló” című legújabb dalát is színpadra vitte a közönség legnagyobb örömére. Az estét a közel húsz éves Halott Pénz koronázta meg, akik egy nyolcfős kórussal kiegészülve több mint másfél órás show-val örvendeztették meg a hallgatóságot, a fellépést pedig egy közel 300 rakétából álló tűzijátékkal zárták. A koncertekről azok sem maradtak le, akik nem tudtak személyesen eljönni, ők az online közvetítésen keresztül élvezhették a fantasztikus hangulatot.
„Nagyon örülünk annak, hogy évről évre több tízezren vesznek részt a Szuperkoncerten. Most már bátran mondhatom, hogy kezdeményezésünkkel hagyományt teremtenünk, egy ilyen nagyszabású és ingyenes eseménnyel sikerült közelebb hoznunk játékosainkhoz a hazai kultúrát, ezen belül is a hazai könnyűzenét. Büszkék vagyunk arra, hogy ezen a rendezvényen nem csak jól szórakozhatunk, hanem ismét egy jó ügy mellé is állhatunk. Bízom benne, hogy az idei évben is milliókkal tudjuk támogatni a hátrányos helyzetű családok megsegítését az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül” - emelte ki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, Mager Andrea.
A Szerencsejáték Zrt. a Szoborparkban értékesített szerencsejáték termékek után befolyt összeget idén is 100%-ban felajánlotta az Ökumenikus Segélyszervezet részére, ezzel is támogatva több mint három évtizede folytatott munkájukat. A szervezet ezidáig is már több százezer hátrányos helyzetű emberen, illetve családon segített, céljuk, hogy az éhezőknek ételt, az otthontalanoknak otthont az esélyteleneknek pedig esélyt biztosítsanak.
A Puskás Aréna Szoborparkban az Eurojackpot Szuperkoncert színpad megépítésében 5 napon át, átlagosan naponta több mint száz ember vett részt, az esemény minőségéért pedig egy közel háromszáz fős stáb dolgozott a helyszínen.