Hírek

Így nyertek fogadóink a Szlovákia - Magyarország Eb-selejtezővel!

2019.03.22.

Első kiemelendő szelvényünkön a mérkőzés kapcsán a "Vendégcsapat szögleteinek száma" lehetőséget játszotta meg fogadónk, ahol remek érzékkel a "7+" opciót választotta. A találkozón Magyarország összesen 8 szögletet végzett el, így kockázatos tipp volt, de végül igaza lett a játékosunknak, ráadásul mindez 6,75-ös nyereményszorzót ért számára. Ez az egy tipp már önmagában figyelemreméltó, hát még akkor, ha hozzávesszük, hogy a szelvényén további 7 jó tipp volt. Így végül is 500 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 190 002 Ft-ot nyert a szerencsés játékos, az eredő odds pedig 380 volt. A 8-as kötésben még 2-szer szerepelt az adott csapat szögleteinek száma lehetőség, szintén a "7+" opcióval, emellett volt egy "Hendikep 0:2-es" fogadás, amit szintén remekül érzett játékosunk, hiszen Hollandia végül 4-0-ra verte Fehéroroszországot. Az Izrael - Szlovénia összecsapáson "Több, mint 1,5" gólt érzett fogadónk, és az első félidő 0-0-s eredménye után még bosszankodhatott, de a 2. játékrész elején 10 perc elteltével már 1-1 állt az eredményjelzőn, így 55 perc játék után megvalósult az elképzelése. A maradék 3 találkozón játékosunk 3 hazai sikert játszott meg, és mivel Észak-Írország (2-0), Észak-Macedónia (3-1), illetve Belgium (3-1) is viszonylag könnyedén hozta a kötelezőt, nem kellett csalódnia, így a mérkőzések lefújásakor örülhetett nyereményének.

 

 

Labdarúgás

Észak-Írország - Észtország

1X2

Észak-Írország

1,40

Nyertes

Labdarúgás

Belgium - Oroszország

1X2

Belgium

1,39

Nyertes

Labdarúgás

Észak Macedónia - Lettország

1X2

Észak Macedónia

1,40

Nyertes

Labdarúgás

Szlovákia - Magyarország

Vendégcsapat szögleteinek száma

7+

6,75

Nyertes

Labdarúgás

Ausztria - Lengyelország

Vendégcsapat szögleteinek száma

7+

4,80

Nyertes

Labdarúgás

Hollandia - Fehéroroszország

Hendikep 0:2

Hollandia

2,05

Nyertes

Labdarúgás

Horvátország - Azerbajdzsán

Hazai csapat szögleteinek száma

7+

1,50

Nyertes

Labdarúgás

Izrael - Szlovénia

Gólszám 1,5

Több, mint 1,5

1,40

Nyertes

 

Az alábbi szelvényen 7 darab Eb-selejtezőt játszott meg fogadónk, minden alkalommal az adott mérkőzés "1X2" lehetőségét választva. A Szlovákia - Magyarország meccsen így értelemszerűen a hazai sikert érezte, amit 1,81-es szorzóval tudott rátenni szelvényére. A csütörtök esti Eb-selejtezők közül mindössze egyetlen mérkőzés zárult döntetlennel, játékosunk pedig ezen a szelvényen ezt remek érzékkel el is találta: az Izrael - Szlovénia találkozó ugyanis 1-1-gyel ért véget, mindez 3,15-ös szorzót ért. Szintén szép fogás volt Lengyelország sikere, hiszen az osztrák - lengyel találkozó egyetlen Piatek góllal dőlt el. A lengyelek aktuális sztárja és góllövője az 59. percben állt be, és a 69. percben el is döntötte a mérkőzést - ez 3,05-ös nyereményszorzót ért fogadónk számára. Ezzel a szelvényen a három legnagyobb oddsot le is tudtuk, a maradék 4 mérkőzésen a papírformát választotta játékosunk, és mind a 4 megálmodott hazai győzelem be is jött. Az eredő odds így 53,54 volt, játékosunk pedig 7-es kötés típusú fogadással, 133 838 Ft-ot tett zsebre, 2 500 Ft kockáztatásával. 

 

Labdarúgás

Ausztria - Lengyelország

1X2

Lengyelország

3,05

Nyertes

Labdarúgás

Észak Macedónia - Lettország

1X2

Észak Macedónia

1,40

Nyertes

Labdarúgás

Belgium - Oroszország

1X2

Belgium

1,39

Nyertes

Labdarúgás

Izrael - Szlovénia

1X2

Döntetlen

3,15

Nyertes

Labdarúgás

Észak-Írország - Észtország

1X2

Észak-Írország

1,40

Nyertes

Labdarúgás

Hollandia - Fehéroroszország

1X2

Hollandia

1,13

Nyertes

Labdarúgás

Szlovákia - Magyarország

1X2

Szlovákia

1,81

Nyertes

 

Harmadik, és egyben az egyik legérdekesebb szelvény egy élőben megfogadott tippsor. Játékosunk négy mérkőzést követett kiemelt figyelemmel, és mindegyik találkozón ugyanazt a fogadási lehetőséget választotta. A Szlovákia - Magyarország mérkőzésen ez a "Melyik csapat szerzi a(z) 2. gólt?" lehetőség volt, ahol a hazai csapatot választotta, és remekül érezte meg, hogy a mieink nem egyenlítenek 1:0-nál, hanem bizony jön a 2. szlovák gól. Ez a megérzés 3,15-ös szorzót jelentett számára. A második legnagyobb odds a szelvényen 2,25 volt, ez pedig az Észak-Írország - Észtország összecsapáson vált nyertessé, méghozzá ugyanúgy a  "Melyik csapat szerzi a(z) 2. gólt?" választással. A Horvátország - Azerbajdzsán mérkőzés sokáig 1-1-re állt, ám végül a 79. percben Kramaric góljának köszönhetően nyert a vb-ezüstérmes válogatott, játékosunk nagy örömére, hiszen itt a 3. gólt tippelte meg, és helyesen gondolta, hogy azt a hazai csapat szerzi. Talán a szelvény 4. mérkőzésén kellett a legtöbbet izgulnia fogadónknak, hiszen a Belgium - Oroszország találkozó sokáig 2-1-re állt, így ott az volt a kérdés, hogy melyik csapat szerzi a 4. gólt? A helyes válasz, mint később kiderült, Belgium volt, azonban a 4. gólra egészen a 88. percig kellett várni, amikor jött E. Hazard és bebiztosította játékosunk és válogatottja sikerét is. 

 

Labdarúgás

Belgium - Oroszország

Melyik csapat szerzi a(z) 4. gólt?

Belgium

2,10

Nyertes

Labdarúgás

Horvátország - Azerbajdzsán

Melyik csapat szerzi a(z) 3. gólt?

Horvátország

1,55

Nyertes

Labdarúgás

Szlovákia - Magyarország

Melyik csapat szerzi a(z) 2. gólt?

Szlovákia

3,15

Nyertes

Labdarúgás

Észak-Írország - Észtország

Melyik csapat szerzi a(z) 2. gólt?

Észak-Írország

2,25

Nyertes

 

A magyar válogatott következő mérkőzése vasárnap lesz, amikor hazai pályán fogadja a vb-ezüstérmes horvát csapatot. A találkozóra kiemelt kínálattal készül a Tippmix és a Tippmixpro is, a részleteket ide kattintva lehet elérni.

 

Vissza