Nem volt ez másképp a múlt héten sem: korán indultam dolgozni, mert egy nagyon kedves törzsvendéget vártam reggelre. Előtte persze beugrottam a kedvenc kávézómba egy presszóra, az újságoshoz egy magazinra, meg a lottózóba, egy Hatoslottóra. A kávét megittam, a lapot átfutottam, a szelvényt pedig betettem a táskámba, aztán már azon kaptam magam, hogy a pakolást keverem Marikának.

Segíts megtalálni a szelvényt!

Sokféle vendég van, de ő messze a legjobbak közé tartozik. Fiatalabb korában színésznő volt, és csak mesélt, mesélt, mesélt a fellépésekről, meg a színfalak mögötti életről. Nagyon érdekes! Teljesen bele tudok feledkezni, és csak hallgatom. Na, persze a kezelést közben csinálom, de Mara szerintem egy nagyon érdekes és szerencsés asszony. Hogy a pénz miatt? Á, dehogy! Hanem mert azt tudta csinálni, amit mindig is szeretett!

A lényeg, hogy amíg Marika a kezelést követően rendbe szedte a haját, addig én – ahogy most is – egy kicsit fejben elkalandoztam. Csak akkor eszméltem fel az ábrándozásból, amikor Marika a kezelés után ezt mondta: „Nagyon köszönöm, Juditkám, akkor a jövő héten újra lesz szerencsénk egymáshoz! Viszlát!”

„Persze, viszlát!” – mondtam neki, de nekem ez a szerencse szöget ütött a fejembe, ezért elköszönés után rögtön a táskámhoz rohantam, de egyszerűen nem találtam a frissen vásárolt Hatoslottó szelvényt! Ajjaj, most mi lesz? Csak te segíthetsz!

Köszi,

Juditka