Hírek

Jól jövedelmező éjszakai brazil gólzápor!

2019.10.04.

Ezúttal a 2019. szeptember 23-29. között nyertessé váló Tippmixpro-fogadásokból válogattunk. Ebben az időszakban a hagyományos fogadások között a legmagasabb nyertes eredő oddsot − ami 1 334 lett − az alábbi 2-es kötésben találtuk meg.

 

 

Labdarúgás

Brazil bajnokság

Palmeiras - CSA

Pontos végeredmény

Más

23,00

Labdarúgás

Brazil bajnokság

Gremio - Avai

Pontos végeredmény

Más

58,00

 

 

Ezúttal péntek hajnalban született meg heti rekorder szelvényünk, amelyben két gólzáporos mérkőzésre adott jó tipp hozta meg a sikert. Fogadónk még a dél-amerikai bajnokik megkezdése előtt gondolta úgy, hogy azokon fejenként legalább hét gól fog születni, és ennek a tippnek a megjátszásához az egyik nagyon kedvelt fogadási lehetőséget  Pontos végeredmény – választotta ki. Összeállításainkban gyakran előkerül ez a fogadási mód, ezért ezúttal tekintsük át azt, hogy ennek a fogadási piacnak mi a lényege. A „Pontos végeredmény” fogadási piac hagyományos fogadások esetében 29 kimenetelből áll, 28 esetben konkrét, számszerű végeredmény szerepel egy-egy kimenetel mellett, míg a 29.-nél a „Más” kifejezés jelzi azt, hogy a korábbi 28-on felül minden további, egyébként legalább 7 gólt hozó oda tartozik. A döntetlenek közül 0:0-tól 3:3-ig található meg külön-külön valamennyi lehetséges végeredmény, míg a további esetekben a győztes fél megnevezése mellett ott szerepel egy számszerű eredmény 1:0-tól egészen 6:0-ig, kivéve azok, amelyeknél a két mérkőző fél góljainak a számát összeadva hat feletti érték jön ki (például a 4:3). A fogadónk által kiválasztott két brazil ligameccsben közös, hogy két kiesőjelölt vendégeskedett a tabella első felében található riválisnál, tehát a hazai siker(ek)nek jó volt az esélye. De ki tudhatta azt előre, hogy vajon mennyire fölényesen fognak nyerni? A most érdekelt négy csapat közül a szezon során korábban csak a Gremio játszott olyan bajnokit, amelyen legalább hét találat esett – még májusban a Fluminense 5:4-re győzte le vendégként -, egyszer volt olyan fellépése, amikor hat – a Chapecoense elleni augusztusi, hazai 3:3 alkalmával -, és egyszer egy ötöt hozó: szeptember elején a Cruzerio vendégeként 4:1-re győzött. A további három gárda legfeljebb négy gólt hozó fellépésnek volt részese ez ideig. Játékosunk ilyen előzmények után fogadta meg bátor tippjét. Az éjfél után néhány perccel kezdődő Palmeiras-meccsen a 83. percben született meg a nyertesünk számára oly fontos 7. gól – ezzel vezetett már 6:1-re a házigazda, a végül 6:2-vel záruló meccsen-, míg a másik találkozón a Gremio a 70. percig bezárólag hatot vágott vendégének, amire a szépítő gól a 86. minutumban érkezett válaszul. Röviden ennyi egy ezerháromszázszoros eredő odds története.

 

 

Egyes kötésben a legmagasabb nyereményszorzót, 135-ös oddsot ezúttal egy japán másodosztályú bajnokihoz − Ryukyu - Yamagata − kapcsolódóan ért el egy fogadónk, mégpedig élő fogadásban. Nem volt egyszerű feladat „pontosan” eltalálni ennek az összecsapásnak az eredményét, hiszen sok történést, nagy fordulatokat hozó bajnoki zárult végül 3:3-as végeredménnyel. A hazaiak a 30. percben szereztek vezetést, amire a második félidő elején érkezett válasz, majd rövidesen tizenegyesből az előnyt is megszerezték a vendégek, sőt egy öngól révén a 81. percben megnyugtatónak tűnő előnyben voltak. Újabb fordulatot négy perc múltán a hazaiaknak megítélt és értékesített büntető hozott, majd a rendes játékidőt követően a Ryukyu végül egyenlíteni is tudott. A lényeg, hogy félórányi játék után nem még nem sok jele volt annak, hogy ezen a mérkőzésen gólzápor(os) pontosztozkodás várható, ám fogadónk jókor kapcsolt (és fogadott), így jókorát nyert. Egy másik játékosunk egy kicsit később érzett rá az ebben a meccsben lévő lehetőségre, ám még így is a megtett tétjének 115-szörösét nyerte vissza. Érdekességként megjegyezzük, hogy a rekorder szelvénynél is említett Palmeiras – CSA összecsapás élőben fogadva is szép nyereményt hozott - 105-os odds – „Pontos végeredményként”. Nagy küzdelmet és végül döntetlent - 24:24 (12:12) - hozott a kézilabda BL-ben a Szeged Flensburg elleni szombati hazai csoportmeccse. Fogadóink közül sokan – különböző tét mellett – megfogadták előzetesen a „Félidő/végeredmény” fogadási piac keretében a végül nyertessé váló kimenetelt, amelyhez némely esetben 56-os, míg máskor 58-as odds tartozott. A múlt héten ez utóbbi volt az egyes kötésben megnyerhető legmagasabb nyereményszorzó, amely nem labdarúgó-mérkőzésre vonatkozott.

 

 

Ráadásként ezúttal három fogadást választottunk ki. Az első egy 3-as kötés (Eredő odds: 811,69), amelyben - a szegedi meccshez hasonlóan - kézilabda ikszek állnak a középpontban. Nyertesünk a péntek esti kínálatban talált magának három olyan meccset, amelyek egyaránt pontosztozkodással zárultak. A labdarúgás esetében gyakran tesztelt fogadási mód, a „döntetlenvadászat” ennél a sportágnál is remekül bevált:

 

 

 

Kézilabda

Izlandi bajnokság

Stjarnan - Fjölnir

1X2

Döntetlen

9,00

Kézilabda

Svéd bajnokság

Redbergslids - Guif

1X2

Döntetlen

9,25

Kézilabda

Szlovén bajnokság

Trebnje - Izola

1X2

Döntetlen

9,75

 

 

 

Másodikként egy 13/15-ös kötésre esett a választásunk, amelynél nyertesünk még annak ellenére is visszanyerte a feltett tétjének a 921,17-szeresét, hogy egy tippje nem vált be. A szelvényre rápillantva látható, hogy többségében a kiemeltnek számító európai bajnokságok hétvégi rangadói és további érdekesebb meccsei szerepelnek rajta. Fogadónk jó érzékkel megfogadta meg például a RB Leipzig hazai botlását – ez hozta a legmagasabb nyerő oddsot (5,25) -, továbbá a madridi rangadón a pontosztozkodást (3,25-ös nyereményszorzó) és további 12 esetben az előzetesen többé-kevésbé esélyesebbnek számító gárda sikerét is eltalálta. Innentől kezdve valószínűleg sokak számára ismerős a szituáció: annak az egy mérkőzésnek a végeredménye ment el, amely előzetesen a legfixebbnek tűnt (1,24-es odds). A walesi élvonal csúcsrangadóján a Barry Town vendégként 1:0-ra győzni tudott, „megfosztva” ezzel fogadónkat egy még nagyobb sikertől. A nyeremény viszont nem maradt el, hiszen ennél a kombinációnál még két rossz tipp esetén is számíthatunk rá:

 

 

 

Labdarúgás

Bundesliga 1.

RB Leipzig - Schalke

1X2

Schalke

5,25

Labdarúgás

Bundesliga 1.

Mainz - Wolfsburg

1X2

Wolfsburg

2,40

Labdarúgás

Bundesliga 1.

Augsburg - Leverkusen

1X2

Leverkusen

1,65

Labdarúgás

Francia bajnokság

Bordeaux - Paris SG

1X2

Paris SG

1,45

Labdarúgás

Olasz A

Sassuolo - Atalanta

1X2

Atalanta

2,00

Labdarúgás

Olasz A

Sampdoria - Internazionale

1X2

Internazionale

1,65

Labdarúgás

Premier Liga

Everton - Manchester City

1X2

Manchester City

1,29

Labdarúgás

Premier Liga

Wolverhampton - Watford

1X2

Wolverhampton

1,85

Labdarúgás

Premier Liga

Chelsea - Brighton

1X2

Chelsea

1,40

Labdarúgás

Premier Liga

Crystal Palace - Norwich

1X2

Crystal Palace

1,90

Labdarúgás

Premier Liga

Tottenham - Southampton

1X2

Tottenham

1,40

Labdarúgás

Spanyol bajnokság

Atl. Madrid - Real Madrid

1X2

Döntetlen

3,25

Labdarúgás

Spanyol bajnokság

Getafe - Barcelona

1X2

Barcelona

1,90

Labdarúgás

Spanyol bajnokság

Granada - Leganes

1X2

Granada

2,35

Labdarúgás

Walesi bajnokság

TNS - Barry Town

1X2

TNS

1,24

 

 

 

A harmadik választásunk egy 7-es kötésű fogadás (Eredő odds: 201,87), amely óvatos fogadási taktikának köszönhetően egy el nem talált eredmény ellenére is nyertes maradt. A megoldást sokan, egyre többen tudják - a „Döntetlennél a tét visszajár” fogadási lehetőség esetén fordulhat elő ilyen. A virtuális szelvényen szereplő hét eseményből hatot korábban tartottak meg, viszont a magyar bajnoki a múlt hétre maradt, emiatt a szelvény is csak ekkor vált nyertessé. „Húzó” eseménye egy outright fogadás, ám egyediségét az adja, hogy ott sorjáznak rajta a döntetlen esetén a szelvényt a vesztéstől megóvó fogadási sorok. A játékosunk öt labdarúgó-mérkőzés esélyeit jól ítélte meg, ám a Freiburg – Augsburg találkozó 1:1-es döntetlennel zárult, így az a tippje, hogy valamelyik fél a kettő közül megnyeri az összecsapást, nem bizonyult jónak. Ám - mint a fogadási piac neve is mutatja - az erre a fogadási sorra vonatkozóan visszakapta a kockáztatott tétjét, egész pontosan, mivel kötésben fogadott a nyeremény nagyságának a megállapítása során „0” helyett 1,00-es szorzóval történt annak kiszámítása. Szép mentés volt.

 

 

Labdarúgás

Bundesliga 2.

Hamburg - Erzgebirge Aue

1X2

Hamburg

1,40

Labdarúgás

Bundesliga 2.

Holstein Kiel - Hannover

1X2

Hannover

2,80

Motorsport

Forma-1., Szingapúri Nagydíj 2019

Outright 

Ki nyeri?

S. Vettel

13,00

Labdarúgás

Bundesliga 1.

Hertha BSC - Paderborn

Döntetlennél a tét visszajár

Hertha BSC

1,31

Labdarúgás

Bundesliga 1.

Schalke - Mainz

Döntetlennél a tét visszajár

Schalke

1,26

Labdarúgás

Bundesliga 1.

Freiburg - Augsburg

Döntetlennél a tét visszajár

Freiburg

1,41

Labdarúgás

NB I

Mezőkövesd - Honvéd

Döntetlennél a tét visszajár

Honvéd

2,40

 

 

Ezúton is gratulálunk minden előzőekben felsorolt nyertesünknek a bravúros tippekhez!

Vissza