Hírek

„Készen állsz a csodára?” – november 6-ától ismét kaphatók a Szerencsejáték Zrt. limitált kiadású karácsonyi sorsjegyei

2020.11.06.

A korábbi évek gyakorlatát folytatva a Szerencsejáték Zrt. az idei évben is elérhetővé teszi játékosai számára limitált kiadású karácsonyi sorsjegyeit. A legújabb termékek értékesítése november 6-tól veszi kezdetét. Az idei Kiskarácsony sorsjegy 5 különböző grafikai kivitellel jelenik meg. Az adventi vásárt idéző Nagykarácsony sorsjeggyel pedig ismét bárki hozzájárulhat további befogadó játszóterek megépítéséhez.

A Szerencsejáték Zrt. 2017 óta fordítja a Nagykarácsony sorsjegy bevételeinek egy részét olyan befogadó játszóterek tervezésére és létrehozására, ahol a fogyatékossággal élő és ép gyermekek az együtt játszás élményén keresztül válhatnak elfogadó, nyitott felnőttekké. Az országos kezdeményezés révén 2020 év végéig összesen 13 befogadó játszótér épült Budapesten és vidéken.

A befogadó játszóterek kivitelezése már az első ütemben is a legmesszebbmenőkig megfelelt az egyetemes tervezés szempontjainak, „A játék összeköt!" program további szakaszaiban a nemzeti lottótársaság szakmai partnereivel egyetértésben több újdonságot is bevezetett: új elemekkel bővült és komplettebbé vált a játékkínálat, valamint egyedi, szerethető, a mesék világát idéző arculatot nyert minden játszótér.

A nemzeti lottótársaság felmérése szerint a magyar játékosok számára a szezonális karácsonyi sorsjegy különösen kedves, amelyre szívesen áldoznak és adják ajándékba, sőt örömmel fogadják, ha a sorsjegyhez jótékonysági cél is társul. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a fiatal felnőttek körében kiváltképp népszerűnek bizonyult a sorsjegy: mind a vásárlók, mind pedig a kipróbálók körében sokkal magasabb volt a 18-29 évesek aránya, mint a többi korosztályé. A sorsjegy vásárlók 73%-a számára pedig kifejezetten fontos tényező, hogy a sorsjegy megvásárlásával egy jó ügy mellé állhatnak. Mindezt a számok is alátámasztják, hiszen az elmúlt három évben több mint 7,5 millió darab Nagykarácsony sorsjegyet vásároltak a kaparós sorsjegyek kedvelői.

„A játék összeköt!” programhoz, valamint a Nagykarácsony sorsjegyhez kapcsolódó további információkról a www.rolunk.szerencsejatek.hu/hu/a-jatek-osszekot és a www.bet.szerencsejatek.hu/sorsjegyek oldalakon tájékozódhatnak.

Vissza