A SZEGED ÉS A VESZPRÉM A BL-BEN!
2018.09.27.
Nemhiába kezdtük a felsorolást a Szegeddel, mely az elmúlt idényben 11 év után (!) taszította le trónjáról a Veszprémet az NB I-ben, amivel története 3. bajnoki címét szerezte meg. Az alapszakaszt ugyan az „Építők” nyerték 4 pontos differenciával, ám a bajnoki döntő oda-visszavágós párharcában már Carlos Pastor tanítványai bizonyultak jobbnak, akik hazai csarnokukban 32-28-ra győztek, míg Veszprémben csak 29-26-ra kaptak ki, így egy gólt meg tudtak őrizni az előnyükből. (Ha gólt kaptak volna a végén, akkor viszont újra Nagy Lászlóék ünnepelhettek volna, az idegenben szerzett több góljuknak köszönhetően.) A szegediek spanyol mestere 2013 óta irányítja a Tisza-partiakat, és a 2014-es EHF-Kupa-diadal mellett ez az eddigi legnagyobb sikere. A fontosabb átigazolásokat nézve Alilovic kapust a nagy riválistól sikerült elcsábítani, ami eleve nagy fegyvertény, és ugyan a 40 éves spanyol Sierra távozott, de a horvát kapuvédő igazi klasszis, övé a jövő. Az anyagilag bajba jutott 2017-ben még BL-t nyerő, idén pedig ugyanott 3. helyen végző Vardar Skopjétől két mezőnyjátékost sikerült elszipkázni: Joan Canellast és Jorge Maquedát. Mindkét spanyol világbajnokságot nyert, előbbi idén Eb-t is. Régi-új ismerősként a szlovén Dean Bombac is visszatért Szegedre, kielcei kitérőjét követően. Sierra mellett Ivan Srsen, Zubai Szabolcs, Sergey Gorbok és Stas Skube a fontosabb távozók, de elmondható, hogy a Szeged kiválóan erősített, így akár a címvédés is összejöhet neki, bár az előzetes nyereményszorzók alapján trónfosztás következhet...
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Nem kell tehát félteni a 25-szörös bajnok, és 27-szeres kupagyőztes Veszprémet sem, mely Sterbik Árpádot hívta „haza” Szkopjéból, aki 2001 és 2004 között játszott Veszprémben. Nagy fogás lehet a Kielből igazolt dán olimpiai bajnok René Toft Hansen, de gyaníthatóan a kétszeres vb-győztes Kentin Mahével, Manuel Štrlekkel sem csináltak rossz üzletet a veszprémiek. Alilovic Szegedre költözéséről már szóltunk, de Ugalde, Sulic, és Schuch Timuzsin is távozott a csapattól, csak hogy a fontosabb játékosmozgásokról szóljunk. Ennek ellenére – ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk – a Veszprém célja nem lehet más, mint a bajnoki cím, a kupagyőzelem, és a Bajnokok Ligája Final Fourjának elérése, ám újfent ez utóbbi tűnik a legnehezebb küldetésnek.

Főleg, mert a Bajnokok Ligájában a halálcsoportba került Ljubomir Vranjes együttese. Ellenfelei a Vardar, a Barcelona, a Kielce, a Löwen, a Breszt, a Montpellier és a Kristianstad. A Veszprém ugyan győzelemmel kezdett hazai pályán a lengyel csapat ellen (29-27), ám utána nagy mumusa, a Barcelona otthonában most sem sikerült kicsikarnia a győzelmet (28-31), így egy győzelemmel és egy vereséggel a háta mögött várja szombaton 17:30-tól Veszprémben a Vardart. A meggyengült macedón csapat egyelőre nem tűnik vert seregnek, amit jól bizonyít két győzelme (27-24 a BL-címvédő Montpellier otthonában, ill. sima 33-25 a svédek ellen). Az utóbbi időben a szkopjeiek ellen vegyes az összkép. A 2017-es SEHA Liga döntőjében 26-21-re kikapott a magyar csapat, egy évvel előtte a BL Final Fourjától viszont sikerült elütnie a Vardart (29-26, 30-30). Ebben az esztendőben volt a legközelebb a hőn áhított BL-győzelemtől a Veszprém, mely a Kiel kiverése után a döntőben, drámai körülmények között – 28-19-es vezetést követően - veszített büntetőkkel a Kielce ellen. Ugyanebben az évben a SEHA Liga döntőjében viszont a Veszprém volt a jobb (28-26). A Tippmixpro oddsai alapján a mostani mérkőzés esélyese egyértelműen a Veszprém.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

A Szeged kezét fogta Fortuna a BL-sorsolás közben, mely ennek köszönhetően a könnyebb nyolcasba kapott besorolást. Azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy máris ki lenne kövezve a csongrádiak útja a Final Fourba, oda, hol még sohasem járt a Szeged. Ehhez először is a B csoportban a Paris SG, a Flensburg, a Nantes, a Zagreb, a Celje, a Skjern, és a Motor Zaporozsje mellett kell(ene) nagyot domborítaniuk Bodóéknak. A rajt mindenesetre ígéretesnek tűnik: Zágrábból sikerült elhozni a 2 pontot egy szűk egygólos győzelemnek köszönhetően (24-23), majd otthon egy nagy hajrának köszönhetően sikerült fordítni a BL-döntős Nantes ellen (30-28). Vasárnap az ukrán Zaporozsjénél vendégeskedik a Szeged, mely ellen elvárható a győzelem a 17 órakor kezdődő mérkőzésen.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Végül a kézilabda Bajnokok Ligája 2018/19-es kiírásának végső győzelemre legesélyesebb csapatairól! A felsorolást a Paris SG-vel kezdjük, mely ugyan évek óta hiába hajszolja a BL-trófeát, holott mindig világklasszisok egész sora kézilabdázik nála (pl. Mikkel Hansen, Nikola Karabatić és öccse Luka, Thierry Omeyer) ám eddig valami mindig hiányzott az üdvösséghez. Az utóbbi három Final Fourban ugyan ott voltak a párizsiak, ám csak egy ezüstöt és két bronzot tudnak felmutatni. 2017-ben nagy meglepetésre a Vardar intézte el őket a fináléban 24-23-ra, idén pedig három francia csapat (!) is a négy között volt, sőt a házidöntő is összejött, ám pont a Paris SG maradt hoppon. A francia döntőt a Montpellier nyerte 32-27-re a Nantes ellen. A Barcelona 9 diadalával messze a legeredményesebb kézilabdacsapat a BL-ben - a Gummersbach 5-tel követi -, így a spanyol gárdával mindig számolni kell, legutóbb 2015-ben ünnepelhettek a katalánok. Utánuk a Veszprém következik, és a Szeged is az esélyesek között van, jelenleg a két magyar közé ékelődik be a német Löwen, és a Talant Dujsebajev edzette Kielce. Érdekes, hogy a legutóbbi német bajnok Flensburg esélytelenebb, mint a Bundesliga ezüstérmes Löwen, de a címvédő Montpellier újabb győzelme is jól fizet(ne).
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
