Hírek

Kőszegen adták fel az első Eurojackpot szelvényt

2014.11.04.

Kőszeg belvárosában egymás szomszédságában található egy antikvárium és egy lapkereskedő. Giczy József, a könyvesbolt vezetője rendszeresen szokott átjárni az újságoshoz feladni Tippmix szelvényét, ha úgy érzi, hogy elkapja az ihlet. Zsuzsa, a lapker értékesítője korábban minden betérőnek előre beharangozta, hogy október elején indul az Eurojackpot játék, ami millió eurós főnyereményekkel kecsegtet.

„Úgy gondoltam jó móka lenne kipróbálni az Eurojackpotot és én akartam lenni az első az országban. Nem gondoltam volna, hogy sikerül.” – örvendezett József, amikor megtudta a hírt. Szelvényét egyébként a bevezetés napján, hajnal 5 után nem sokkal adta fel.

József rendszeres kuncsaft volt Zsuzsánál korábban is, az alkalmi lottók mellett főként Tippmixet és Totót vásárolt. Igazi szerelmese a sportnak, korábban maraton futásokon vett részt és mióta az eszét tudja, a Ferencvárosnak drukkol. Mivel szereti a kihívásokat, nem volt kérdés számára, hogy a startpisztoly dörrenésénél ne próbálkozzon meg a Szerencsejáték Zrt. új játékával.

Eurojackpot szelvénye ugyan az első volt az országban, mégsem ért el vele nyertes találatot. A Szerencsejáték Zrt. felhívására ugyanakkor ajándékcsomagban részesült, melyben egy Samsung Galaxy Note is megbújt. „Nagyon hálás vagyok a nyereményért, de legfőképp a 3 gyermekem fog örülni az ajándéknak.” – tette hozzá József. Az ajándékcsomagot Horváth Géza területi képviselő nyújtotta át, aki büszke arra, hogy a „régió gyermeke” ilyen kitüntetett figyelemben részesült.

Vissza