Lesz meglepő búcsú a Spanyol Kupában?
2020.01.20.
Illendő a címvédő Valencia mérkőzésével kezdeni, a 2019-es győztes a tavalyi fináléban a Barcelonát verte, az új kiírásban pedig a 3. ligás Logrones lesz az első ellenfele. A kiscsapat már 2 kört sikerrel vett, legutóbb a másodosztályú Cadiz csapatát búcsúztatta, büntetők után. A Logrones nem csak a kupában menetel, saját bajnokságában vezeti a csoportját úgy, hogy a legkevesebb gólt kapta 21 forduló elteltével, ráadásul az összes tétmeccset figyelve 12 találkozó óta nem talált legyőzőre. Amennyiben a "Denevérek" ellen is meglepetést okozna, az a hazai klub győzelme esetén 5,00-ás oddsot érne a Tippmixprón. Persze, akár a döntetlen (4,20-as odds) is elég lehet, ha aztán a hosszabbításban, vagy a büntetőket követően kiharcolná a továbbjutást. A Valencia ráadásul finoman szólva sincs kiugró formában, hiszen elmúlt 5 tétmeccséből csak egyet nyert meg, azt még január elején az Eibar ellen hozta, 1-0-ra. A mögöttünk hagyott hétvégén Parejóék a friss feljutó Mallorca otthonában szenvedtek 4-1-es vereséget, és szombaton már a Barcelona ellen kell bizonyítaniuk a bajnokságban. Nagyon érdekes statisztika az előző, végül győztes sorozatból, hogy a Valencia idegenben csupán egyszer nyert mérkőzést a párharcai során - Ebro 2:1 ellen a 16 jutásért vívott szakaszban -, hazai pályán azonban valamennyi ellenfelét legyőzte. A Barcelona elleni döntő Sevillában volt, az mindkét csapat számára semleges helyszínnek minősült. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy a hazai gárdában ott van a meglepetés, annak jó esély lehet még a "Kétesély" piac is, ahol az "UD Logrones vagy Döntetlen" kimenetel 2,30-as, míg a "Ki jut tovább?" lehetőségnél a kiscsapat sikere 3,40-es oddsot érhetne. Albert Celades együttese újabb csalódást okoz szurkolóinak?
Ibiza Eivissa - Barcelona; Unionistas de Salamanca - Real Madrid
Papíron mindkét gigászra könnyű kiruccanás vár a kupában, ugyanis egyaránt 3. ligás ellenfélhez látogatnak. Egy meglepetés azonban busás hasznot hozhat a hazai tippek esetén, ugyanis az Ibiza győzelme 16,00-ás, míg a Salamanca sikere 22,00-ás nyereményszorzót érne. A Barca ellenfelének formája mindenesetre biztató, hiszen a hazai csapat 9 tétmeccs óta veretlen, otthon pedig utoljára tavaly november elején kapott ki. A Real Madrid ellenfele sem panaszkodhat, ugyanis a Salamanca szintén 9 tétmeccs óta nem talált legyőzőre. A magabiztosság tehát meglehet mindkét kiscsapat esetében, ráadásul az új kupaszabályok is kedvezhetnek nekik, hiszen már csak 1 meccsen dől el a továbbjutás a sorozat ezen szakaszában, a közhellyel élve pedig, egy meccsen bármi megtörténhet. Ez főleg azért is lehet igaz két ilyen gigász ellen, mert valószínűleg Quique Setién és Zinedine Zidane sem a legerősebb kezdőjét küldi ki a pályára, illetve valószínűleg a Spanyol Kupa megszerzése a bajnokság és a Bajnokok Ligája mögött áll fontossági sorrendben. A Tippmixprón a hazai sikereket vizsgálva, a "Pontos végeredmény" piac szempontjából, már egy 1-0-ás Ibiza siker is 50,00-ás szorzót érne, míg a Salamanca meccs hasonló végeredménye 74,00-ás oddsal kecsegtet. Lesz bombameglepetés, vagy a két végső győzelemre is esélyes csapat hozza a kötelezőt?
Cultural Leonesa - Atl. Madrid
Az Atl. Madrid előbb kikapott a Szuper Kupa döntőjében a Real Madridtól, majd a bajnokságban az Eibar pályáján szenvedett 2-0-ás vereséget. Simeone csapatának ráadásul volt nemrégiben egy 7 tétmeccsből álló nyeretlenségi sorozata, ha csak az idegenbeli mérkőzéseket vizsgáljuk. A Leonesa utolsó 8 tétmeccsén veretlen, ebből csak 2 döntetlen, mindkettő 0-0 lett. A meglepetés ezen a mérkőzésen 11,25-ös szorzót jelenthet hazai siker esetén, de még a döntetlen is 5,00-ás oddsot érhet. A "Ki jut tovább?" piacon a harmadosztályú csapat továbbjutása 5,75-ös oddsot érne, míg a vendégek sikerénél 1,07-es szorzóval lehetne számolni a Tippmixprón. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy a hazai csapat nem okoz most nagy meglepetést, de nem is kap ki, úgy jó választás lehet a "Hendikep 1:0" piacnál a Cultural Leonesát választani, ebben az esetben 3,75-ős szorzóval lehetne számolni, míg a "Hendikep 2:0"-nál is 1,95-ös oddsot ér a 3. ligás gárda sikere. Jó opció lehet még a "Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést" fogadási sor is ("Igen" - 6,00), ugyanis talán nehéz elképzelni, hogy a kiscsapat továbbjutása esetén gólváltásra kerülne sor, ráadásul ebbe még a 0-0-ás iksz is beleférne, és a Cultural elmúlt 8 hazai tétmeccséből 6-ot hozott le kapott gól nélkül. A hazaiak saját közönségük előtt utoljára 2018 októberében szenvedtek vereséget, akkor a Barcelona volt az ellenfelük a Spanyol Kupában...

Az Ath. Bilbao utolsó 5 bajnokijából egyet sem nyert meg, így általában a Spanyol Kupában vígasztalódik, hiszen 2 körrel ezelőtt 3-0-ra, míg az előző fordulóban 4-0-ra győzött. Most először viszont a 2. ligából kapott ellenfelet, így egyértelműen most áll a legnehezebb feladat előtt. Ráadásul, ha a baszkok idegenbeli teljesítményét vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy az ebben a szezonban letudott 12 tétmeccse közül, mindössze hármat nyert meg, ebből az egyik az Osasuna elleni bajnoki diadal, míg a másik kettő a már korábban említett 2 kupameccs. Ez bizony nem túl meggyőző. Ebből a 12 idegenbeli tétmeccsből 6 is döntetlennel végződött, amiből háromszor 1-1, és szintén háromszor 0-0 lett az eredmény. Az Elche hazai tétmeccsei a 2019/20-as szezonban szintén sok döntetlent mutatnak: 12 találkozóból 6 végződött pontosztozkodással, ennek a 6-nak az eredménye pedig egyaránt 1-1 lett. Az aktuális találkozón, a "Pontos végeredmény" fogadási piacon a "Döntetlen 1:1" 6,00-ás oddsot érhetne a Tippmixprón. A "Ki jut tovább?" soron az Elche 2,80-as, míg a Bilbao 1,35-ös oddsot érne, aki azonban a meglepetésben bízik, jól járhat még a "Félidő/Végeredmény" piaccal is. Itt egy első félidei döntetlen után, az Elche sikere 8,50-es szorzót jelenthet az erre tippelőknek, míg egy esetleges Bilbao vezetést követő hazai győzelem 36,00-ás szorzót érhet. A vendégek a gyengébb bajnoki szereplés után újra a kupában bizonyítanak, vagy ezúttal jön a csalódás az alsóbb osztályú ellenfél ellen?
Ide kattintva mind a 16 mérkőzésből lehet válogatni, érdekes lesz még a Betis és a Mallorca vendégjátéka is, illetve hazai pályán bizonyíthat a Sevilla és a Real Sociedad is. Fontos, hogy a végső győztesre is lehet tippelni a Tippmixprón, ezt ide kattintva lehet megtenni, a cikk írásakor a következő a sorrend a top 5 csapatot figyelve:
Barcelona - 3,00
Real Madrid - 3,80
Atl. Madrid - 7,00
Sevilla - 10,25
Valencia - 12,75
*A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak!