Március végéig meghosszabbította a siket és nagyothalló ügyfelek számára ingyenes tolmácsolást nyújtó programját a Szerencsejáték Zrt.
2020.01.21.
A társaság tavaly októberben indította el pilot programját, amely révén országszerte 26 kiválasztott lottózóban online jelnyelvi tolmács szolgáltatást vehetnek igénybe a nagyothalló és siket ügyfelek. Az érintett játékosok komfortérzetét növelő, „KONTAKT” névre keresztelt szolgáltatáshoz a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) nyújtja a szakmai támogatást. Az érintett ügyfelek a lottózói ügyintézéshez kapnak segítséget: a személyzet és az ügyfél között zajló párbeszédet az interneten keresztül becsatlakozó tolmács fordítja le valós időben jelnyelvre és viszont. A jelnyelvet nem használók kommunikációját a szájról olvasás mellett a feliratozás (írótolmács) is segíti.
A három hónapja zajló programot most a nemzeti lottótársaság egészen az első negyedév végéig meghosszabbítja. A további folytatásról az eredmények értékelését követően, március végén döntenek a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelynek kötelékében szintén közel kétszáz megváltozott munkaképességű, köztük siket és nagyothalló kolléga dolgozik.
A KONTAKT szolgáltatás országszerte az alábbi lottózókban érhető el:
- 1076 Budapest, Thököly út 12.
- 1035 Budapest, Kerék utca 32.
- 1078 Budapest István utca 45.
- 1204 Budapest Kossuth L. u. 86.
- 1063 Budapest Bajnok u. 19.
- 1088 Budapest Rákóczi út 27/A
- 3525 Miskolc, Széchenyi u. 103.
- 3527 Miskolc, Tiszai pályaudvar
- 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 28.
- 4400 Nyíregyháza, Arany J. u. 8/b
- 4400 Nyíregyháza, Búza u. 34.
- 4024 Debrecen, Piac u. 38.
- 3300 Eger, Széchenyi u. 7.
- 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 12.
- 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 143.
- 8000 Székesfehérvár, Deák F. u. 1.
- 2800 Tatabánya, Árpád út 87.
- 2800 Tatabánya, Bánhidai ltp. 108.
- 9021 Győr, Arany János út. 20.
- 9012 Győr, Királyszék u. 33.
- 6723 Szeged, Szilléri sgt. 31-33.
- 5000 Szolnok, Kossuth Lajos tér 6.
- 6000 Kecskemét, Aradi vértanúk tere 4.
- 7621 Pécs, Irgalmasok u. 10.
- 7400 Kaposvár, Irányi Dániel u. 3.
- 8200 Veszprém, Dornyai út 4.