Hírek

Még karácsony előtt lottómilliárdos lehet valakiből

2020.12.10.

Idén eddig két szerencsést is milliárdossá tett hazánk legkedveltebb lottójátéka, 20 hetes halmozódást követően pedig most az Ötöslottó történetének ötödik legmagasabb nyereménye, azaz 3,75 milliárd forint vár a szerencsésekre. Emellett a Hatoslottó jackpotja is tízszámjegyű összeget kínál, hiszen 13 hét halmozódás után immár 1,36 milliárd forint a játék várható főnyereménye. Ha mindez nem lenne elég, a játékosok ezen a héten a Decemberi Szerencsenapok akció keretén belül további pénznyereményekért is játszhatnak.

A 2020-as év igazán szerencsét hozott a lottójátékosoknak: két alkalommal is milliárd feletti összeget vihetett el egy-egy játékos az Ötöslottón, ebből az egyik minden idők legnagyobb hazai lottónyereménye, a márciusi 6,4 milliárd forintos jackpot volt. Érdemes tehát játszani és izgulni a hétvégi sorsolásokon, mert előfordulhat, hogy egy szerencsés játékos milliárdosként ünnepelheti az idei karácsonyt.

A SzerencseSzombat műsorvezetői a Luxor sorsolás közben ezúttal az adventi szokásokról beszélgetnek majd Gianni Annoni séffel, amely témából természetesen nem maradhat ki a főzés sem. Az Ötöslottó sorsolás élőben fellépő vendégegyüttese a magyar reggae egyik legismertebb hazai képviselője, az Irie Maffia lesz.

A milliárdos főnyereményeken kívül ezen a héten további pénznyereményekért is játszhatnak a játékosok, hiszen december 12-ig tart a Decemberi Szerencsenapok akció. A részvételhez 2020. december 12-ig bármely napon Ötöslottót egy szelvényen legalább 1 800 forint értékben, Hatoslottót egy szelvényen legalább 1 800 forint értékben, illetve Jokert egy szelvényen legalább 900 forint értékben kell játszani.

A részvételi feltételeknek megfelelő szelvények automatikusan részt vesznek a napi sorsoláson, ahol az Ötöslottó esetében napi 10x100 ezer forint és 1x1 millió forint, a Hatoslottó esetében napi 1x1 millió forint, a Joker esetében pedig napi 1x500 ezer forint a nyeremény, valamint a ráadás sorsoláson is, amelyen az Ötöslottó és a Hatoslottó esetében 10-10 millió Ft, míg a Joker esetében 5 millió Ft pénznyeremény várja a szerencsés nyertest.

Vissza