Megérkezett a harmincharmadik befogadó játszótér
2024.10.15.
Kulturális szimbólumokat és a város történelmének ikonikus alakját jeleníti meg a Szerencsejáték Zrt. legújabb befogadó játszótere Hajdúnánáson. A közösségi téren akadálymentesített elemek várják az ép– és fogyatékkal élő gyermekeket, és családjaikat. A kezdeményezés a 2017 óta működő „A játék összeköt” program részeként valósult meg.
A „gondolati akadálymentesítést”, tehát a fogyatékossággal élő és ép emberek közötti – olykor láthatatlan – társadalmi korlátok lebontását, valamint a társadalmi beilleszkedésük támogatását tűzte ki célul a Szerencsejáték Zrt. „A játék összeköt!” program elindításával. A kezdeményezésnek köszönhetően immár harminchárom olyan befogadó játszótér épült országszerte, amelyeket ép- és fogyatékkal élő gyermekek egyaránt használhatnak, ezáltal megtapasztalva a közös játék örömét. A befogadó játszótereknek kiemelt jelentősége van a szemléletformálásban, ugyanis segítségükkel a gyermekek befogadóbb felnőttekké válhatnak, ami hosszú távon hozzájárul a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadottságához is.
A hajdúnánási befogadó játszótér ünnepi átadóján Gál Mihály, a nemzeti lottótársaság miskolci értékesítési régiójának vezetője elmondta: „a Szerencsejáték Zrt. által megálmodott játszóterek üzennek a használóik számára, mégpedig azt, hogy »nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt bennünket«. A közös játék nyitottá teszi a gyermekeket a világra és egymásra.” A régióvezető kiemelte, hogy a kezdeményezés keretében megépített játékbirodalmaknak köszönhetően országosan közel huszonötezer gyermek ismerkedhetett meg az önfeledt játék ezen formájával.
A befogadó játszóterek tervezésekor és kivitelezésekor a lottótársaság mindig ügyel arra, hogy azok tematikája utaljon a város történelmére, kultúrájára, szokásaira, illetve egyedi sajátosságaira. Nincs ez másképpen az új hajdúnánási játszótér esetében sem, amelynek jelképe, a hajdúkapitány, akik a török hódoltság idején a környék lakosságának és a helyi értékeknek a védelmezői voltak.
„Egy olyan nemes célkitűzés valósult meg, amely a legnagyobb kincsünk, a gyermekünk szabadidejének hasznos eltöltéséhez fog hozzájárulni.” – mondta Bódi Judit, Hajdúnánás polgármestere. Hozzátette: „Ez a játszótér inkluzív, mindenki számára tervezett játszótérként nem pusztán akadálymentesítési megoldásokat kereső, hanem proaktív gondolkodásmódot feltételező tervezési metódusokkal létrehozott projekt, ahol a gyermekek az együtt játszás élményén keresztül válhatnak elfogadó, nyitott felnőttekké”.
A játszótérépítési program jószolgálati nagykövete Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok, olimpikon vízilabdázó, aki érintett szülőként segíti a fogyatékossággal élők széleskörű integrációját.
A programhoz kapcsolódó további információkról a weboldalukon tájékozódhatnak.