Meglepetések a köbön
2020.06.15.
Ezúttal a 2020. június 1. és június 7. között nyertessé váló Tippmixpro-fogadásokból válogattunk. Ebben az időszakban a hagyományos fogadások között a legmagasabb nyertes eredő oddsot − ami 1 875,5 lett − az alábbi 3-as kötésben találtuk meg.
|
Labdarúgás |
Német Kupa, női |
Bielefeld - Sand |
1X2 |
Bielefeld |
15,50 |
|
Labdarúgás |
Lengyel 3. |
Widzew Lodz - Skra Czestochowa |
1X2 |
Skra Czestochowa |
11,00 |
|
Labdarúgás |
Osztrák bajnokság, felsőház |
LASK - Hartberg |
1X2 |
Hartberg |
11,00 |
Aktuális rekorder szelvényünket szerdai rendezésű labdarúgó eseményekre adott tippekkel érte el egy fogadónk. Játékosaink szinte minden héten más-más úton jutnak el a hét legjobbja címig, ezúttal 1X2 alapon megjátszott, kizárólag meglepetéseket tartalmazó fogadás került fókuszba. Nyertesünk mindössze három mérkőzést választott be fogadásába, de ezek mindegyike váratlan eredménnyel, az előzetesen esélyesebbnek vélt gárda botlásával ért véget. Három, egymástól nagyon eltérő versenysorozatból került ki egy-egy meccs, ám még utólag is úgy tűnik, a meglepő végeredményen kívül csak az a közös bennük, hogy a sorsolás szeszélye folytán azonos napra kerültek be a versenynaptárba. Nézzük meg, fogadónk milyen gyöngyszemeket talált!
Azt bizonyára sokan tudják, hogy a férfiak számára kiírt Német Kupa idei kiírásában a negyedik vonalban szereplő (Regionalliga Südwest) Saarbrücken tündérmesébe illő módon – Bundesliga 1.-es csapatokat kiejtve – egészen az elődöntőig menetelt (ott az élvonalbeli Leverkusen búcsúztatta), ám azt valószínűleg már kevesebben, hogy a hölgyek sorozatában is található egy hasonló sikertörténet. Ennek főszereplője a női Bundesliga 2.-es bajnokság sereghajtója, a Bielefeld volt. Ez a gárda a menetelése során többek között búcsúztatta a korábbi női Bajnokok Ligája-győztes, élvonalbeli Duisburg gárdáját is, és a negyeddöntőben a szintén a legfelső szinten játszó Sand ellen lépett pályára a jelzett szerdai napon. Aztán jócskán meglepte Bundesliga 1.-es vetélytársát − amit jelez a 15,50-es nyertes nyereményszorzó is −, még annak ellenére is, hogy a mérkőzés első és utolsó gólját (9’, illetve 90 + 1’) is ő kapta. A továbbjutását annak köszönhette, hogy volt egy remek negyedórája (a 61. és 75. perc között), amikor támadója Sarah Grünheid mesterhármast ért el. A 29 esztendős labdarúgó a kupasorozat előző körében egy duplázással vétette észre magát a Nürnberg elleni idegenbeli győztes meccsen, viszont az elődöntőben már ő sem tudott segíteni csapatának a legjobbak között a jelenleg első helyen álló, kétszeres BL-győztes Wolfsburg elleni csatában (0:5). Nyertesünk tehát jó érzékkel az utolsó sikeres akadályvételt szerepeltette fogadásában.
A szelvényen szereplő mérkőzések közül időben másodikként az osztrák élvonal felsőházi rájátszásának mérkőzései között szereplő bajnoki kezdődött. Ezen a találkozón a legutóbbi szezonban a bajnokságban a 2. helyen végző, majd idén az alapszakaszt megnyerő LASK fogadta az élvonalban csak 2018 óta szereplő Hartberget. A linziek életében törést jelentett a közelmúltban, hogy a ligától 12 pont levonásos büntetést kaptak amiatt, hogy a tiltás ellenére csoportos edzést tartottak játékosainak a koronavírus miatt kialakult kényszerű szünetben. Igaz, hogy nyugati szomszédaink speciális lebonyolítási szabályainak köszönhetően ez a mínusz végül megfeleződött, ám az elveszett pontok pótlása miatt az eredménykényszerből fakadó nyomás igencsak megnőtt a csapaton. Ebben a szituációban jött az ominózus meccs, amelyen a LASK kikapott egyik üldözőjétől, az egyébként hektikusan játszó Hartbergtől, amely a legjobbak között első alkalommal tudta legyőzni, mégpedig egy „túlórázós” találattal. (gólpercek: 9’ 1:0, 24’ 1:1, 90 + 3’ 1:2). Ebben az esetben is egy eléggé megjósolhatatlan győzelemre (11,00-es odds) érzett rá fogadónk.
Az utolsó érdekelt találkozón a lengyel harmadik vonal jelenlegi listavezetője, a Widzew Lodz fogadta egy alsóházba sodródott riválisát. A korábban szép napokat megélt − négyszeres lengyel bajnok, illetve kétszeres Intertotó Kupa-győztes − Widzew a jelzett mérkőzésig csupán háromszor veszített meccset a bajnokságban, pedig már 23 körön volt túl a mezőny. Korábbi legyőzői közül csupán egy tartozott a vert mezőnybe, a tabella alsó régiójába, mégpedig a Skra Czestochowa. Ezért a sérelemért ezúttal nem tudott elégtételt venni a szurkolói által csak Vörös hadseregnek hívott alakulat, sőt csupán 0:2-es hátrányban szépíteni sikerült, nem sokkal a találkozó lefújását megelőzően (gólpercek: 49’ 0:1, 55’ 0:2, 87’ 1:2). A bajnoki helyezéseket figyelembe véve valószínűleg csak nagyon kevesen gondolhatták (és fogadták meg) azt előzetesen, hogy sikerülhet a duplázás a Skra számára. Közéjük tartozott heti rekorder szelvényünk tulajdonosa, aki tényleg nagyon jó érzékkel választott emellé még két olyan meccset, amelyeken az esélytelenebbnek tartott fél nagyszerű sikert aratott, és ezáltal – jó ismételni − közel ezerkilencszázszorosan kamatoztatta meg feltett tétjét.
Egyes kötésben a legmagasabb nyereményszorzót, 125-ös oddsot ezúttal egy Dán 2.-es bajnokihoz – Kolding IF - Viborg – kapcsolódóan érte el egy fogadónk, mégpedig élő fogadás keretében feladott tippjének köszönhetően. Ezen a bajnokin a második helyért harcban álló vendégek a 14. percben előnyhöz jutottak, ám első számú üldözőjük a 40., illetőleg a 90+4. perc közötti időszakban háromszor is válaszolt erre, így legyőzte őket. Pontos végeredményként ezt a 3:1-et találta el fogadónk ezért a remek nyereményszorzóért. Ugyancsak ennek a fogadási lehetőségnek a révén értek el száz feletti szorzót az a fogadónk, aki az Isloch Minszk - Ruh Breszt fehérorosz tartalékbajnokin tippelt 4:1-es hazai győzelmet (ezért 120-as odds jár), szintén élőben fogadva. A mérkőzés kezdete előtt feladott tippjükkel értek el kerek százas szorzót az alábbi nyerteseink: egyikük a rekorder szelvény kapcsán megemlített Bielefeld - Sand mérkőzésre fogadott meg „Sand / Bielefeld” kimenetelt a Félidő/végeredmény piacon, másikuk a Famalicao – Porto portugál bajnokin a „Döntetlen 0:0 / Famalicao 2:1” kimenetelre tette le a voksát az 1. félidő / Végeredmény fogadási lehetőségnél, míg további ketten egy Vietnámi 2.-es ligameccsen − Dong Thap - Can Tho − fogadták meg a „Dong Thap más” kimenetelt a Pontos végeredmények fogadás lehetséges kimenteleit áttekintve. (Utóbbi találkozón a házigazda 5:4-re győzött.)
A további – nem labdarúgó – események közül egy asztalitenisz Orosz Liga Pro férfi egyes mérkőzéshez − I. Elistratov - Kir. Abramov −, illetőleg 7 Comet Divízió keretében megrendezett, 3x10 perces jégkorong-mérkőzéshez kapcsolódó tipp kamatozott a legjobban (egyaránt 35-ös nyereményszorzó), élőben fogadva. Előbbi esetben a Pontos végeredményként a „3:1”-et választotta játékosunk, míg jégkorongnál 13 alkalommal az 1X2 + Gólszám 5,5, míg további kétszer az 1X2 + Gólszám 3,5 piac esetében nevezték meg helyesen az egyes párharcok győztesét nyerteseink, miközben a jelzettnél „kevesebb” gól bekövetkezésére fogadtak. Az érintett találkozók a következők voltak: pénteken - Krasznyije Krilja - Erszhisztyije Tigri 2:1 (4+2 fogadást kötöttek rá), Sztalker - Erszhisztyije Tigri 2:3 (3), Erszhisztyije Tigri - Ledovij Deszant 1:4 (2), Ledovij Deszant – Sztalker 3:1 (1), Sztalker - Krasznyije Krilja 3:1 (1), vasárnap - Ljutyije Vepri - Bisztrije Riszi 3:2 (1), Sztalker - Ledovij Deszant 2:3 (1). Az outright (hosszútávú) fogadások közül egy rapid sakktornához − Lindores Abbey Challenge 2020 − kapcsolódó sikeres fogadást emeltünk ki. A Magnus Carlsen által létrehozott Chess Tour versenysorozat második állomását meglepetésre, ám mindenképpen megérdemelten a 24 éves orosz Danyiil Dubov nyerte − győzelme 25,00-ös szorzót ért (több fogadó számára is).
Ráadásként ezúttal három fogadást választottunk ki. Az első egy 6-os kötés (Eredő odds: 1 180) ), amely a hetek többségében könnyedén lehetett volna ranglistaelső a legmagasabb eredő oddsok összevetésében, ám most akadt még jobb nála. Összeállítója egy péntek este kezdődő portugál bajnokit választott nyitányként, hogy aztán a tervei szerint majd a másnap reggeli ázsiai kupameccsek eredményének ismeretében szurkolhassa végig a két kiválasztott Bundesliga 1.-es meccset. Nyertesünk tippjeinek a fele döntetlen volt, ám a további három győztes gárdához tartozó odds jelzi, hogy sikerült találnia olyan párharcokat, amelyeknél nem a favorit győzött. Szép teljesítmény hat lépésben ezres szorzó fölé jutni.
|
Labdarúgás |
Bundesliga 1. |
Düsseldorf - Hoffenheim |
1X2 |
Döntetlen |
3,55 |
|
Labdarúgás |
Bundesliga 1. |
E. Frankfurt - Mainz |
1X2 |
Mainz |
3,50 |
|
Labdarúgás |
Dél-Koreai Kupa |
Ulsan Citizen FC - Bucheon |
1X2 |
Ulsan Citizen |
3,50 |
|
Labdarúgás |
Dél-Koreai Kupa |
Gyeongju Citizen - Ansan Greeners |
1X2 |
Döntetlen |
3,45 |
|
Labdarúgás |
Dél-Koreai Kupa |
Hwaseong - Daejeon Korail |
1X2 |
Döntetlen |
3,25 |
|
Labdarúgás |
Portugál bajnokság |
Aves - Belenenses |
1X2 |
Belenenses |
2,42 |
A második választásunk egy 2/5-ös kombináció (fogadónk a feltett tétjének a 165-szörösen nyerte vissza, miközben három rossz tippje is akadt), amelyben játékosunk kizárólag hétközi portugál bajnokik eredményét szerette volna eltalálni összetett tippjeivel. A kevesek egyike volt, aki bízott abban, hogy a szezon meglepetéscsapata, a Famalicao legyőzheti a jelenlegi listavezető Portót (ezért 100-as odds járt), de abban már nem hitt, hogy ezzel egyidejűleg a Benfica is botlik majd. Két esetben nem váltak be a számításai, mivel ezeken az összecsapásokon az általa várt sok találat nem született meg. Remélte viszont a Sporting CP sokgólos döntetlenjét, és mivel az bekövetkezett (2:2), így kissé kockázatos kombinációjában lett egy olyan nyertes 2-es kötése, amelyben az eredő odds 1 650.
|
Labdarúgás |
Portugál bajnokság |
Famalicao - Porto |
Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény |
Döntetlen 0:0/Famalicao 2:1 |
100,00 |
|
Labdarúgás |
Portugál bajnokság |
Benfica - Tondela |
Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény |
Benfica 2:0/Benfica 2:1 |
92,00 |
|
Labdarúgás |
Portugál bajnokság |
Marítimo - Setúbal |
Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény |
Setúbal 2:1/4+ gól (összesen) |
52,00 |
|
Labdarúgás |
Portugál bajnokság |
Portimonense - Gil Vicente |
Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény |
Gil Vicente 1:0/4+ gól (összesen) |
28,00 |
|
Labdarúgás |
Portugál bajnokság |
Guimaraes - Sporting CP |
Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény |
Döntetlen 1:1/4+ gól (összesen) |
16,50 |
A harmadik választásunk egy 9/11-es kombináció (a feltett tét 28,71-szerese járt vissza, még annak ellenére is, hogy egy hibás tippet tartalmazott), amelyben egy ritkábban játszott fogadási piac kapott kizárólagosságot. Ennél a fogadási lehetőségnél a két résztvevő fél által együttesen szerzett gólok száma adja meg az eredményt, azzal a kiegészítéssel, hogy 0:0-s végeredmény, tehát a 0 gól fogadási szempontból itt párosnak számít. Játékosunk számítása csak egyetlen helyen nem vált be, ám a kakukktojásnak számító meccsnél is jól állt egészen a 89. percig. Ekkor született meg ugyanis a Noah Jereván győztes találata az Alashkert Jereván elleni bajnokin.
|
Labdarúgás |
Fehérorosz tartalékbajnokság |
Szmolevicsi Tartalék - Gorodeja Tartalék |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,80 |
|
Labdarúgás |
Izrael 2. |
Umm al-Fahm - Hapoel Rishon Lezion |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Izrael 2. |
Maccabi Ahi Nazareth - Kfar Qasem |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Izrael 2. |
Hapoel Afula - Beitar TA Bat Yam |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Izrael 2. |
Hapoel Bnei Lod - Hapoel Petah Tikva |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Izrael 2. |
Hapoel Katamon - Hapoel Nof Hagalil |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Lengyel 2. |
GKS Tychy - Zaglebie Sosnowiec |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Örmény bajnokság, felsőház |
Shirak Gyumri - Ararat Jereván |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Örmény bajnokság, felsőház |
Noah Jereván - Alashkert Jereván |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Portugál bajnokság |
Guimaraes - Sporting CP |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Portugál bajnokság |
Marítimo - Setúbal |
Gólok száma: páros vagy páratlan |
Páros |
1,75 |
Ezúton is gratulálunk minden előzőekben felsorolt nyertesünknek a bravúros tippekhez!