Hírek

Mindenki a Bayern ellen

2018.08.24.

Niko Kovac vezetőedző az E. Frankfurttól érkezett, ahol remek munkát végzett, legutóbb 8. lett a csapattal, ám még talán ennél is nagyobb bravúr volt, hogy a Német Kupát elhappolta a Bayern München elől, miután a döntőben 3-1-re nyert ellene! A 46 éves horvát éppen volt csapata ellen debütált a müncheniek kispadján. A Német Szuper Kupáért vívott mérkőzésen új csapata 5-0-ra ütötte ki a régit. Biztató kezdet, ám a Bayern München is azon országhatáron belül domináns klubok közé tartozik, melyek hazájukban ugyan egyeduralkodók, ám a Bajnokok Ligájában már régóta hiányzik az igazi áttörés, a végső diadal (a Bayern 2013-ban győzött a BL-ben legutóbb). Lásd még: Juventus, Paris SG. Nem lesz könnyű dolguk most sem. Robben és Ribéry ugyan hosszabbított, de előbbi már 34, míg utóbbi 35 éves. Lewandowski elégedetlen volt és távozni akart, Vidal így is tett, és már a Barcelona játékosa. Douglas Costa pedig végleg a Juventusban kötött ki, azaz újabb érzékeny veszteség érte a középpályát. Az érkezési oldalon a fiatal tehetségnek kikiáltott libériai-kanadai Alphonso Daviest és Goretzkát a Schalkéból jegyezhetjük csak fel. Mellettük kölcsönből jött vissza Renato Sanches és Serge Gnabry.

 

 

Az egyik kihívó a Dortmund lehet, mely 2011-ben és 2012-ben tudott a Bayern előtt az első helyen végezni, azóta viszont be kellett érnie a másodhegedűs szerepkörével, sőt 2015-ben csak a 7., 2017-ben a 3., míg a legutóbbi kiírásban a 4. lett. Élénkebb is volt a játékosmozgás, mint a bajoroknál. A fontosabb igazolások között említhető Abdou Diallo (a Mainztól), Thomas Delaney (a Brementől) és a belga vb-bronzérmes Axel Witsel, aki kínai kitérőjét követően tért vissza Európába. A távozási oldalon is sok név szerepel, többek között Yarmolenko, Sokratis, Merino, Gonzalo Castro és André Schürrle (kölcsönbe) hagyta el a Borussiát. A vezetőedzői pozícióban is változás történt, a 60 esztendős svájci, Lucien Favre foglalta el a kispadot.

 

 

Az egyik magyar szempontból is érdekes klub a 2009-ben alapított RB Leipzig, melyben Gulácsi Péter számít az első számú kapusnak. A lipcseiek 2016-os feljutásukat követően már az első Bundesliga 1-es idényükben a 2. helyen végeztek, ám legutóbb be kellett érniük a 6. hellyel. A klub történetének első BL-csoportköréből ugyan nem jutott túl a Monaco, a Porto és a Besiktas ellenében, de a 3. helyet elcsípve az Európa Ligában folytathatta. Itt a negyeddöntőben a Marseille jelentette a végállomást (1-0, 2-5). A most rajtoló idényben az EL-ben alkotnának maradandót, de nyilvánvalóan szeretnének újra BL-indulást jelentő pozícióban végezni a bajnokságban. Gulácsi mellett még egy, de inkább két magyar szálról érdemes említést tennünk. Az egyik Lőw Zsolt, aki 2015 és 2018 között volt az RB Leipzig másodedzője, nyáron pedig felmerült a neve a testvérklub Salzburgnál, ám Lőw végül a Paris SG-hez szerződött, ahol Thomas Tuchel segítője lett. A másik Kalmár Zsolt végleges távozása a DAC-hoz, mely a kölcsönszerződés lejártát követően végleg megvásárolta a magyar középpályást. Nála nagyobb érvágást jelent Naby Keita Liverpoolba való szerződése, aki az egyik legfontosabb láncszeme volt az együttesnek.

 

 

Folytassuk két olyan csapattal, melyek a múltjukból fakadóan mindig merész terveket szövögetnek, ám az utóbbi időben nem minden esetben tudtak megfelelni a magas elvárásoknak. Az egyik a Schalke, mely némi meglepetésre ezüstérmes lett a mögöttünk hagyott szezonban. Rég – 2010-ben végzett a gelsenkircheni gárda ilyen előkelő pozícióban a Bundesligában. Jutalma így a Bajnokok Ligája-szereplés lett, nagy kérdés, hogy elbírja-e a keret a kettős terhelést?  Főleg úgy, hogy a távozók között szerepel a 21 éves tehetséges középhátvéd, Thilo Kehrer, akire a Paris SG csapott le, míg Höwedes a Lokomotív Moszkvát választotta, Goretzkát pedig a Bayern München vitte el. A másik nagyravágyó a Leverkusen, mely sokáig versenyben volt a BL-indulást jelentő helyek valamelyikéért – leszámítva persze az elsőt , ám végül hoppon maradt, lévén csak az 5. lett. Az EL ezáltal garantált, ám a „gyógyszergyáriak” ennél többet remélnek az elkövetkezendő idényben. A „Végy egy jó kapust!” elvet viszont lehet, hogy nem tartották szem előtt. Nem elég, hogy az első számú hálóőr Leno az Arsenálhoz távozott, kölcsönadták Lombot is, így gyakorlatilag csak a 34 éves Özcan maradt, azaz több kapust is igazolniuk kellett. Ez végül sikerült is Hradecky és Kirschbaum személyében, de vajon ők olyan minőséget jelentenek, mint Leno?

 

 

Akad még két magyar vonatkozású klub a német bajnokságban. A Hoffenheim az egyik, amely elsősorban a csatár Szalai Ádám miatt érdemel említést. A magyar válogatott támadó már az ötödik idényének kezd neki a Hoffenheimnél, ahol a legutóbbi bajnoki kiírásban 5 gólig jutott, míg a Bundesligában összesen 45-nél jár, amihez 189 mérkőzésre volt szüksége. A fiatal, ám annál sikeresebb vezetőedző, a 31 éves Julian Nagelsmann 2016-os beiktatása óta előbb benntartotta a csapatot, majd egy évre rá már a 4. helyre kormányozta a sinsheimieket, legutóbb pedig már a 3. pozícióban végeztek. Ennél is előrébb tudnak lépni a szakvezető utolsó idényében, aki jövő nyáron az RB Leipzig kispadját foglalja el? A másik „magyaros” csapat a patinás Hertha BSC Dárdai Pál vezetésével: a 42 éves edző, volt magyar szövetségi kapitány már a 4. teljes idényét kezdi edzőként a Bundesligában. Berlinben szisztematikus építkezés folyik, ami főként fiatalok beépítését jelenti a csapatba, emellett Dárdai észszerű összegekért megszerezhető játékosokkal próbálja felturbózni a keretet évről évre. Az olimpiai stadion nézőszáma növekvő tendenciát mutat, azaz honfitársunk jól dolgozik, akit el is ismernek kollégái. A Hertha eddigi legjobb elért pozíciója Dárdai regnálása alatt a 2017-es 6. hely volt, ami EL-szereplést biztosított számára. Egy évvel előtte 7., tavaly viszont csak a 10. helyen végzett a fővárosi csapat.

 

 

 

Végezetül pár szóban az újoncokról. A Bundesliga 2.-t az a Düsseldorf nyerte, amely legutóbb 5 éve szerepelt a legjobbak között. A másik feljutást garantáló helyet a Nürnberg szerezte meg. Az osztályozót jelentő pozícióban a Kiel végzett, ám a Wolfsburg ellen nem volt esélye, mindkét mérkőzésen alulmaradt (1-3, 0-1) a Bundesliga 1.-es tagságát ezáltal megtartó Farkasok ellenében. A nyereményszorzókat nézve mindkét újonc számára nagy kihívás lesz a bennmaradás kiharcolása.

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Vissza