NFL - Nagyban változtak az erőviszonyok?
2018.09.26.
A címvédő Philadelphia Eagles a 2018/19-es szezon nyitómérkőzésén végig szoros csatában kerekedett felül az Atlantán – Jay Ajayi győzelmet jelentő touchdownja alig több mint két perccel a mérkőzés vége előtt született. Ugyanígy az előző körben, a Colts elleni meccsük is sok izgalmat, majd 20-16-os Eagles sikert hozott, de a hibátlan mérleget a 2. játékhéten a Tampa Bay elleni vereség gátolta meg. Az eddigi találkozókon látványos az Eagles támadósorának visszaesése az előző szezonhoz képest – míg 2017-ben 28,6 pontot átlagoltak meccsenként az alapszakaszban, ez az eddigi három mérkőzésen 19,7 pontra esett vissza. Hiába áll a címvédő 2-1-es mérleggel, a végső győzelméről szóló kezdetben 9,50-es odds jelenleg 12-re nőtt. Hétvégén a szintén két győzelemmel rendelkező Tennesseehez látogat – a Titans szereplésének érdekessége, hogy úgy aratott két diadalt három forduló alatt, hogy a támadósora az egyik leggyengébb a ligában: 16,3 szerzett pontja meccsenként a 30., illetve a 284 támadóyard mérkőzésenként a 29. helyre elég a rangsorban.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
A szezon előtt a - szokás szerint – legnagyobb favoritnak tartott New England látványosan gyengélkedik: egyetlen győzelmét a nyitókörben aratta a Houston ellen (a Texans további két meccsét is elvesztve győzelem nélkül áll a ligában), azóta két vereség jött a sorban: a Jacksonville elleni 31-20 azonban korántsem volt annyira meglepő, mint a legutóbbi, Detroit elleni 26-10. Érdekesség, hogy a Lions jelenlegi vezetőedzője, Matt Patricia tavaly még a Patriots védelmét trenírozta. A New England védelme jelenleg az egyik legrosszabb az egész ligában (különösen a futás elleni védekezésben gyengélkedik), meccsenként több mint 400 yardot enged ellenfelének, és támadósoruk is visszaesett a tavalyi idényhez képest: átlagban mindössze 300 yard és 19 pont van a neve mellett, ez tavaly 394 yard és 28,6 pont volt. Érdekesség, hogy amióta a New Englandnél Tom Brady irányít, illetve Bill Belichick a vezetőedző, csupán harmadszor fordult elő, hogy a Patriots két egymást követő meccsén is tíznél több ponttal kapott ki –legutóbb 2002-ben volt példa ilyenre. A végső győzelemről szóló oddsa így 8,75-re emelkedett a kezdeti 6,50-ről, ráadásul a hétvégén csoportrangadót játszik az eddig hibátlan Miami ellen – egy újabb vereség esetén Bradyék nehéz helyzetbe kerülhetnek a csoportgyőzelemért zajló versengésben.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
A negyedik forduló nyitómeccsén lép pályára az oddsok alapján a Super Bowl-győzelemre jelenleg leginkább esélyes Los Angeles Rams. A liga egyik legjobb támadósorával rendelkező alakulat (34 pont és közel 440 támadóyard meccsenként) az előző szezonban a legjobb védelmet magáénak tudó Minnesotát fogadja. Goffék eddig mindhárom meccsüket magabiztosan nyerték, míg a Vikings legutóbb váratlan, súlyos pofonba szaladt bele a Buffalo ellen (27-6), előtte pedig a Green Bay ellen döntetlent játszott. A Vikingek megtalálják a Rams ellenszerét, és hatástalanítani tudják a Goff – Gurley – Cooks triót?
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
A Patriots botladozása mellett több olyan csapat is meglepő vereségeket gyűjtött be a szezon elején, amelyeket a végső győzelemre is esélyesnek lehetett tartani: az egyetlen győzelmet arató Pittsburgh Steelers, valamint a szintén egy diadallal álló Atlanta Falcons kiemelendő közülük. Előbbi nyereményszorzója 10,75-ről 14,50-re nőtt, utóbbié 19,50-ről 24-re változott. A ligában jelenleg három csapat áll győzelem nélkül: a Houston, az Oakland valamint az Arizona nem nyert még mérkőzést idén. A Tippmixpro oddsai alapján közülük a Raidersnek van a legnagyobb esélye az első diadalra, hazai pályán fogadja a Clevelandet. A Browns az első körben ikszelt a Pittsburgh ellen, majd szoros meccsen maradt alul New Orleansban, legutóbb viszont legyőzte a New York Jetset – 635 nap után ez volt a clevelandiek első győzelme az NFL-ben. Ráadásul a 2. negyedtől Tyrod Taylor sérülése miatt az idei draft első választottja, Baker Mayfield irányította a csapatot: 14 pontos hátrányból fordítottak vezetésével.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
Nem hiányoznak azonban a szereplésükkel kellemes meglepetést okozó csapatok sem, közülük is kiemelendő a Tampa Bay szereplése: a szezon előtt 68-as nyereményszorzóval lehetett fogadni a Super Bowl-győzelmükre, ez a 4. kör előtt 41-re csökkent. A Jameis Winston eltiltása miatt a kezdőcsapatba került irányító, Ryan Fitzpatrick 11 touchdownt érő átadást és 1230 passzolt yardot jegyzett az eddigi 3 találkozón – az NFL történetében ő az első, aki egymást követő három mérkőzésen is legalább 400 yardot passzolt.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
Az eddigi legnagyobb meglepetés azonban a Kansas City győzelmi szériája: a Miami és az LA Rams mellett veretlenek az NFL-ben. A végső győzelemre vonatkozó nyereményszorzójuk a szezon előtt 29,00 volt – ez most 9,75, amivel a 3. legesélyesebb csapatnak számít. Támadósoruk megállíthatatlannak tűnik, meccsenként átlagban 39,3 pontot szerez (ezzel ligaelsők), a szezon előtt korábban csupán egyetlen NFL-meccsel rendelkező, másodéves Patrick Mahomes pedig 13 TD-passzt adott (szintén a legtöbb az NFL-ben). A forduló zárómérkőzésén, a Denver ellen is esélyesként lépnek pályára - begyűjtik negyedik győzelmüket is?
Tovább a fogadási lehetőségekhez!