Hírek

Sajtóközlemény - Még mindig lehet játszani a 4,171 milliárd forintért

2019.04.18.

Budapest, 2019. április 18.Még mindig van esély megnyerni az Ötöslottó által kínált rekordnak számító főnyereményt. Most szombaton már 4 milliárd forintnál is több ütheti annak a szerencsésnek a markát, aki egyedüliként találja el az öt kisorsolt számot.

Hazánkban nem jellemző, hogy a nagynyertesek kiállnának a nyilvánosság elé és felvállalnák, hogy esetleg több milliárdot nyertek. Míg Amerikában erre törvény kötelezi a nyerteseket, egyes európai országokban pedig úgy tűnik, egyfajta elismertséget hoz a nagy nyeremény, addig nálunk és szomszédainknál inkább az a jellemző, hogy a nyertesek tudatosan őrzik anonimitásukat.

Bár évekkel ezelőtt egy szegedi rendezvényen egy néző nyilvánosan elmondta a színpadon, hogy ő bizony korábban már nyert a lottón több mint 200 millió forintot, a médianyilvánosságot ugyanakkor már nem vállalta. A legnagyobb visszhangot azonban egy magyar lottómilliomos valós vagy elképzelt életéről az a könyv keltette, mely 2005-ben jelent meg mintegy két évvel azután, hogy valaki megnyerte minden idők legnagyobb hazai lottónyereményét.

A könyvet állítólag egy olyan férfi írta, aki néhány évvel korábban milliárdokat nyert a lottón. Élményeit egy naplóban rögzítette 15 hónapon keresztül. A csaknem 100 oldalas olvasmányból kiderül, hogy a magát nyertesnek valló férfi 53 éves, gépészmérnök, egy dél-magyarországi kisváros lakója, 15 éve lottózik és az álomnyereményig mindössze egy hármasa volt. A megjátszott számok a családja születési dátumai. A magát István álnéven nevező férfi a könyvben részletesen leírja, hogyan élte meg az óriási örömöt, és hogy mire költötte el a temérdek pénzt. Elsőként egy vagyonba kerülő Ferrarit vett magának Németországban. A regényről sosem derült ki, hogy egy valóságos történetet örökít meg vagy pedig egy szemfüles szerző és kiadó lottólázat kihasználó marketing-akciója.

Szerencsejáték Zrt. Kommunikáció

Vissza