Újabb csapatokat láthatunk kedden a BL egyenes kieséses szakaszában!
2019.02.18.
Liverpool – Bayern München
Annak ellenére, hogy a két klub évtizedek óta rendszeres szereplője az európai kupasorozatoknak, és már mindketten 5-5 alkalommal hódították el a BEK/BL-trófeát, meglepően kevésszer keresztezték egymás útját. Kedden mindössze 8. egymás elleni tétmérkőzésükre kerül sor, a legjobbak között pedig korábban csak az 1980/81-es BEK-elődöntőben találkoztak (két döntetlent követően – 0-0; 1-1 – idegenben lőtt góllal a későbbi győztes Liverpool jutott tovább).
A párharc talán legpikánsabb szereplője a hazaiakat az előző szezonban BL-döntőig vezető Jürgen Klopp, aki 30. alkalommal meccsel a bajor sztárcsapat ellen (senkivel nem találkozott ennyiszer edzői karrierje során). A Liverpool a 2018/19-es idényben már csak a Premier Ligában és a Bajnokok Ligájában van versenyben (mind a Liga-kupától, mind az FA Kupától első mérkőzésén búcsúzott), ezekben viszont reális esélye van a végső győzelemre is. A BL-nyolcaddöntőből való továbbjutása – és egyben végső győzelme – az oddsok alapján valószínűbb, mint a németeké. Persze sokat számít, hogy mekkora előnnyel utazhat a müncheni visszavágóra, hiszen míg hazai pályán a legjobbak közt az idényben mindhárom csoportmeccsét megnyerte, addig idegenben mindhármat elveszítette (összes szezonbeli tétmérkőzését figyelembe véve 14 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség a mérlege az Anfielden).
A Bayern elsősorban hazája bajnokságában szerepel várakozáson alul (csak második helyen áll a Dortmund mögött), BL-csoportjából viszont veretlenül jutott tovább az első helyen, és a Német Kupában is negyeddöntős. Utolsó 14 tétmérkőzésén csupán 1 vereséget szenvedett, és idegenben legutóbb szeptemberben volt gólképtelen. Vendégként lejátszott 3 BL-meccsén 7 gólt szerzett ebben a szezonban, és az Anfileden is úgy léphet pályára, hogy a hazaiak védelmének vezére, Virgil van Dijk – sárga lapok miatt – kihagyja a találkozót.
Fogadóink az első mérkőzésen Liverpool-győzelmet várnak (a megjátszott tétek 89%-a érkezett a Vörösök győzelmére), de a párharc tekintetében is 10-szer többen bíznak az angolok továbbjutásában, mint a német rekordbajnokéban.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
Lyon – Barcelona
Hatszor találkoztak eddig a csapatok, mindannyiszor a Bajnokok Ligájában. A mérleg nyelve egyértelműen a katalánok felé billen, hiszen ezeken a mérkőzéseken 4 győzelmet és 2 döntetlent értek el. Legutóbb, a 2008/2009-es idényben, a mostanihoz hasonlóan a nyolcaddöntőben kerültek egymással szembe, akkor a franciaországi 1-1 után a Nou Campban biztosította be a Barcelona a továbbjutást (5-2).
A BL-főtábla 32 csapata közül mindössze 5 olyan együttes akad, amely vereség nélkül jutott tovább a csoportkörből (a Lyon és a Barcelona is köztük van). A franciák 5 döntetlen mellett 1 győzelmet arattak, igaz, utóbbit talán az egész BL-ősz legnagyobb meglepetéseként az oddsok alapján a végső győzelemre leginkább esélyes Manchester City otthonában (1-2). Minden csoportmérkőzésükön szereztek és kaptak is gólt, meccsenként átlagosan majdnem 4 – összesen 23 – találatot láthattak a Lyon BL-meccseit figyelemmel kísérő nézők. Szezonbeli 17 hazai összecsapásukból 8-szor hagyták el győztesen a pályát, 6 végződött döntetlenre, és 3 alkalommal nyert ellenfelük.

A spanyol bajnokságot vezető Barcelona már a csoportkör 4. játéknapját követően bebiztosította továbbjutását a BL legjobb 16 csapata közé, és végül a legnagyobb különbséggel, 6 pontos előnnyel nyerte meg a B jelű kvartettet. 3 idegenbeli BL-csoportmérkőzésén 7 gólt szerzett, de az egész szezont tekintve is csak két olyan összecsapása volt, amikor nem tudott betalálni (mindkétszer vendégként). Kulcsjátékosai rendelkezésre állnak, így legjobb összeállításában léphet pályára. Az viszont némi aggodalomra adhat okot, hogy utolsó 4 mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni és utolsó két bajnokiján csupán 1 gólt rúgott (azt is tizenegyesből) a bajnoki tabella hátsó feléhez tartozó csapatok ellen.
Fogadóink kettőjük első összecsapásán a Barcelona győzelmét látják valószínűbbnek (a megjátszott tétek 89%-a érkezett rájuk), ám a párharc egészét tekintve a fogadások majdnem 100%-a érkezett a katalánok továbbjutására.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!