Hírek

Változás az Ötös- és Hatoslottó számhúzó akcióinkban

2018.08.17.

A Szerencsejáték Zrt. számára különösen fontos, hogy figyelemmel kövesse játékosai folyamatosan változó igényeit, visszajelzéseit, és ezek alapján időről időre megújítsa játékait, hogy minél több izgalmat, élményt, szórakozást kínálhasson ügyfeleinek.

 

Az Ötöslottó sorsolásán való részvételre pályázók közül ezentúl 3 számhúzó-jelöltet sorsolunk ki, közülük kerül ki majd a Szerencseszombat műsorban szereplő számhúzó. A számhúzó-jelöltek alapnyereménye továbbra is 30 ezer forint marad. Az Öttöslottó sorsoláson egy igazi újdonsággal is találkozhatnak majd a nézők, mivel bevezetjük a „számhúzói szerencseszámot”. Ez azt jelenti, hogy az élő műsor megkezdése előtt a kisorsolt számhúzó megnevez egy számot 1 és 90 között, és amennyiben a számhúzó szerencseszámát kisorsolják, úgy ő ráadásként 1 millió forinttal is gazdagodik. Abban az esetben pedig, ha a szerencseszáma nem szerepel a kisorsolt 5 szám között, akkor az alapnyereményen felül a legnagyobb kisorsolt szám 5.000-szeresét viheti haza.

 

A Hatoslottó esetében 5 számhúzó-jelölt kap meghívást a vasárnapi sorsolásra, akik közül a helyszínen dől el, hogy ki lesz a 3 kiválasztott számhúzó játékos. A számhúzó játékosok egymás után 2-2 nyerőszámot húznak ki. A számhúzó-jelöltek alapnyereménye változatlanul 30 ezer forint marad. Az a számhúzó viszont, aki a legnagyobb számot húzza aznap, a kihúzott szám 6.000-szeresével is gazdagodhat.

 

A pályázati határidők és a pályázáson való részvételhez szükséges vásárlási összeg az Ötöslottó és a Hatoslottó esetében továbbra is 1.000, illetve 1.500 forint (amelybe a Joker játék(ok) értéke nem számít bele). Ha szeretne számhúzóként sorsolási műsorainkban részt venni, pályázzon a 06-1-224-2626-os telefonszámon, vagy a www.szerencsejatek.hu weboldalon.

 

-          Ötöslottó pályázati feltételek: https://bet.szerencsejatek.hu/palyazat/otoslotto *

-          Hatoslottó pályázati feltételek: https://bet.szerencsejatek.hu/palyazat/hatoslotto *

 

*(Az Ötöslottó pályázati feltételei augusztus 19-én, a Hatoslottó pályázati feltételei augusztus 20-án frissülnek.)

 

Vissza